A kelet Ausztriában is Kelet

Hogy miből virágzik az osztrák idegenforgalom? A német turisták pénztárcájából. Nyugati szomszédunkban akadnak persze svájci, dán, olasz és természetesen japán vendégek is, ám az Ausztriába látogatók kétharmada évtizedek óta Németországból érkezik. Szemlátomást így van ez az idén is: a hotelek és panziók előtt parkoló Audik, BMW-k és Mercedesek rendszámtábláján ott virít a D betű.
Az osztrák statisztikai hivatal kimutatásai szerint a legtöbb vendégéjszakát Ausztria azon „pontjain” mérik, ahol az Alpok húzódik. S miután a közfelfogással szemben nem Svájc, hanem Ausztria a „legalpesibb” ország – területének kétharmadát tudniillik az Alpok hegyei jelentik –, a legtöbb tartománynak az alpesi üdülőhelyeken meglévő, utánozhatatlan turisztikai fogadóképesség és a szolgáltatási rendszerek összessége folyamatos versenyelőnyt teremt. Ebből a „kosárból” – az ottaniak legnagyobb bánatára – csak Burgenland, illetve Alsó-Ausztria esik ki. Persze azt, hogy a kelet a sógoréknál is Kelet, nemcsak az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem eloszlásának aránytalansága jelzi – ezen a téren mellesleg a Svájccal szomszédos, legnyugatibb fekvésű Vorarlberg húz el felettébb látványosan, s még mindig Burgenland számít a szegény háznak – hanem az összkép is: a házak, a városok és az emberek mentalitása. Persze Délnyugat-, Nyugat- vagy Felső-Ausztria jómódját az idegenforgalomnak köszönheti: miközben száz éve még az Alpok hegyei által határolt területek kifejezetten elmaradottnak számítottak, addig mára Karintia, Tirol, Salzburg és Vorarlberg tartományok nyugat-európai viszonylatban is gazdag helynek minősülnek. Látszik ez a vendégcsalogató fogadókon, a golfpályák sokaságán, a hófehérre meszelt lakóházakon, a felső kategóriás autók „mennyiségén” és – csak ismételni tudom – a mentalitáson. Persze az égbeszökő, hófödte hegyek, a gleccserfolyók, a türkizkék tavak, a meredek domboldalakon legelésző tehenek, no és a virágzó muskátlik látványa rögvest feledteti a magyarországi hajtást és a stresszt.
Bár az osztrák turisztikai ipar szakszervezete attól tart, hogy az EU-bővülés után jelentősen megnövekszik az ágazatban a Kelet-Európából érkező illegális munkavállalók száma, a millstadti Sedlak panzió tulajdonosa másként vélekedik. A felső-karintiai Sedlak család ugyanis szívesen alkalmazna – természetesen legális keretek között – még több magyar munkaerőt, ám a hatóság szigorú. Olyannyira, hogy egyre kevesebb munkavállalási engedélyt adnak ki. Az ágazatban élők egyébként úgy tartják, hogy a magyar, cseh és szlovák alkalmazottak nélkül csődbe menne az idegenforgalom. Mellesleg a szakemberek már régóta beszélnek a turizmus nehézségeiről: a piaci részesedés csökkenéséről, a befektetett tőke nem megfelelő kihasználtságáról és jövedelmezőségéről. Jelenleg az osztrák turisztikai iparban hivatalosan 156 ezer munkavállaló dolgozik, ezeknek a fele csupán bruttó ezer eurót keres, ami az osztrák minimálbérnek felel meg.
Utunk második állomásán, a Salzburg tartományban található Uttendorfban alátámasztják a fenti statisztikát a vendéglősök, akik szerint érezhetően kevesebb a német, és ez nagy baj: lévén, hogy Ausztria idegenforgalma „értük” van, rájuk épül. Bár a két nép különösebben nem lelkesedik egymásért, a németek jól járnak Ausztriával, az osztrákok pedig a nagy testvérrel. Német szemszögből ugyanis Ausztria egyes tájai azt „produkálják”, mint a tőle kategóriákkal drágább Svájc, közel van, s mindenütt sztrádák és gyorsforgalmi utak biztosítják a zavartalan és gyors közlekedést. A magyarországi sajnálatos tapasztalatokkal ellentétben még a legolcsóbb osztrák szálláshelyek is tiszták; az ágynemű fehér, a törölköző sem lyukas, a reggeli pedig bőséges. S amikor fizetni kell, akkor sem érik váratlan meglepetések az embert…
Summa summarum: a stratégiai vendégek, a németek azt kapják, amit megszoktak, ám mindezt az Alpok gyönyörű tájain. Ráadásul olcsóbban, mint hazájukban. Jó üzlet ez ugyanakkor az osztrákoknak is, akiknek eszük ágában sincs „felhagyni” a közös nyelvet beszélő vendégekkel. Sőt az idegenforgalmi látványosságok s az ezeket reklámozó tévéműsorok, katalógusok vagy éppenséggel az interneten is fellelhető marketinganyagok mintha csak a németek igényei szerint készülnének. Hegyek, bocik és muskátlik természetesen Németország bizonyos részein is vannak, ám az osztrák Alpok, a tartományonként eltérő dialektus, a gasztronómiai ínyencségek, a jól kiépített turistaútvonalak, vagyis a fentebb már említett fogadóképesség és a szolgáltatási rendszerek összessége folyamatos előnyt ad a sógoroknak.
Még az árakról valamit. Ausztria köztudomásúlag nem olcsó ország, viszont a magyarok által felkapott Olaszországhoz, Horvátországhoz vagy Görögországhoz képest már nem minősül drágának. Egy panzióban megszállni, magyar pénzben számolva, főszezonban is átlagosan 15–20 ezer forintba kerül fejenként, és ehhez még dukál a reggeli, valamint a legtöbb helyen turistakártyát is adnak, amivel a különböző szolgáltatások (múzeumi belépők, hegyi liftek, természeti parkok látogatása) olcsóbban vehetők igénybe. Ha pedig kempingezésre adjuk a fejünket, egy nap kihozható fejenként 8–10 ezer forintból. Mellesleg a kempingek ugyancsak jól felszereltek és higiénikusak.
Van mit tanulni a szomszédtól.