Magyar Nemzet: Míg elvileg lassan mindenki egyetért abban, hogy meg kell védeni természeti értékeinket, a gyakorlatban súlyos természetrombolás tanúi vagyunk. Vajon az a dolgok rendje, hogy a gazdasági érdek mindig erősebbnek bizonyul? Akarnak-e, tudnak-e ez ellen tenni a döntéshozók, képes-e javítani a helyzeten a politika akár honi, akár uniós szinten?
Haraszthy László: Magyarországon szerencsére egyértelmű, hogy nem a politikai erővonalak mentén válnak szét a természet- és környezetvédelem ügyében a vélemények. Ám a gazdasági érdekeket képviselők itt is – mint mindenütt – erősebbek, mint a másik oldal. A parlament környezetvédelmi bizottságába széles politikai skáláról érkeztek a résztvevők az elmúlt tizenöt évben, de – némely kisebb villongást leszámítva – szakmai kérdésekben többnyire jól együtt tudtak működni. Az Országgyűlés elfogadta a következő hat évre szóló nemzeti környezetvédelmi programot. Hat évről beszélünk, tehát nem kormányciklusokról, és ez a program az ország, nem pedig a minisztérium hatéves teendőit fogalmazza meg. Az Európai Unióban jelentős források állnak rendelkezésre a természetvédelmi fejlesztésekre, és rengeteg olyan szabály van, amely nem feltétlenül a gazdasági érdek kizárólagossága mellett szól. Valóban elképesztő, hogy milyen építkezések folynak a zöldterületeken, például Törökbálint és Budaörs térségében. Az autópályákkal kapcsolatban könnyebb a helyzet, mert azoknak a tervezése többéves folyamat, tehát nagyobb az esély arra, hogy megkeressék a természetvédelmi szempontból optimális megoldást. Nyilvántartott természetvédelmi terület rovására azonban ritkán építenek.
Zlinszky János: A természetvédelmi kormányzat szándékai jók, a végrehajtással viszont baj van. Ezért azonban nemcsak a szaktárca, hanem a közlekedési és a gazdasági minisztérium is felelős. Amikor Persányi Miklós miniszter előterjesztette a környezetterhelési díj bevezetését, a parlament mindkét oldala és mindegyik tárca nekitámadt. Az EU-szabályozás persze segíthetne, de az a tapasztalat, hogy az EU sem képes végrehajtani saját szabályait. Ez az egyik fő probléma. Hiába jó a szabályozás, ha nem vagyunk hajlandók a saját területünkön kiépíteni a megfelelő intézményrendszert, illetve megadni a kellő számú szakembert és az anyagi eszközöket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a felügyeleti szervek hatékonyan ellenőrizni és bírságolni tudjanak. Vannak ügyek, amelyekben a hatóság nem is jár el, csak ha felhívják rá a figyelmét. Az is nagy probléma, hogy Magyarországon a politikusok – pártoktól függetlenül – egyetlen dolgot hangsúlyoznak, az autópályák építését. Pedig több mint fél tucat regionális fejlesztési iskola létezik, és az autópálya-építés, illetve a nagy gazdasági csomópontok egymáshoz közelítése csak egy közülük; a többiről nem is hallunk. Ezért a közbeszédet formáló média is felelős. Nem tudunk a regionális fejlesztési alternatívákról, arról például, hogy a helyben lakóknak kellene elsőbbséget biztosítani, nem azoknak, aki csak átmennek a településen. Az átmenő forgalmat úgy kellene megoldani, hogy a lehető legkisebb kárt okozza a helyieknek. Ennyi a kötelességünk az EU-val szemben, nem több. Az eszközt mi választhatnánk meg, és ezt úgy kellene tennünk, hogy a természetet ne érje károsodás.
Lukács András: Abban már egyetértenek az európai közlekedési miniszterek, hogy meg kell ismertetni a lakossággal a közlekedés valódi költségeit. Nem igaz, hogy az autózásból az államnak óriási bevétele származik! Sokkal nagyobbak a kiadásai, de erről nem szól a fáma. Hét éve már, hogy határozatban mondták ki: ezt a tévhitet minden európai országban el kell oszlatni – de a gyakorlatban nem sok történt, sőt Magyarországon az állam nap mint nap erősíti ezt a hiedelmet. A média és a reklámok is elsősorban a környezetvédelmi, egészségi szempontból káros tevékenységeket mutatják be követendő példaként. Évente kétszázmilliárd forintot költenek gazdasági reklámokra, miközben környezetvédelmi reklámra legfeljebb húszmillió jut, azaz tízszer kevesebb.
Haraszthy László: Igen ám, csak utóbbi az állami költségvetésből megy, a másik meg a multiktól.
Lukács András: És a multik pénze honnan van? Onnan, hogy megvásároljuk a termékeiket. Az államnak magasabb adót kellene kivetnie a gazdasági reklámokra. Svédországban tizenegy százalékos adó terheli a hirdetéseket.
Gulyás Mihály: A Natura 2000-rel, amely az uniós csatlakozással Magyarországra is kötelezően érvényes, kilenc-tíz százalékról huszonegy százalékra fog bővülni a természeti védelem alatt álló területek köre. Az Országgyűlés nemrég fogadta el az erre vonatkozó törvénymódosítást. A részletszabályokról most folyik az egyeztetés a Természetvédelmi Hivatal és a tárcák között. A zöld szigetek eltüntetése rövidebb távon egyeseknek megéri, de hosszabb távon mindenkinek hátrányt jelent. Az egyik megoldás az, hogy védjük a természeti területeket, a másik pedig az, hogy a konkrét beruházásokkal kapcsolatban hatásvizsgálatokat készítsünk. A harmadik feladat, hogy a lakosságot is bevonjuk a munkába.
Magyar Nemzet: Ez nagyon nem megy Magyarországon, gyakran az emberek feje fölött döntenek…
Haraszthy László: Persze, mert az önkormányzati testület is rövid távú logikával közelíti meg ezeket a kérdéseket, a lakosság hosszú távú érdekeivel szemben. Két „intézmény” jogosult területet védetté nyilvánítani: a környezetvédelmi miniszter és az önkormányzat. Egy plazát soha nem lehet felépíteni, ha az önkormányzat nem akarja. Az egyik önkormányzat eladja mindenét vélt vagy valós napi érdekeiért, miközben a másik öt összefog. Az Észak-vértesi Tájvédelmi Területet nyolc önkormányzat hozta létre, s gyönyörűen működik.
Magyar Nemzet: Az sem egészen logikus, mi védett és mi nem. Sokszor előfordul egymáshoz mindenben hasonló természeti környezetű községek esetében, hogy az egyik belterülete védett, a másiké nem.
Haraszthy László: Olyan még nem fordult elő, hogy természeti értékekben gazdag területeket ne akartunk volna védetté nyilvánítani, de az igen, hogy az önkormányzat nem járult hozzá. Egyébként a belterületi védettséget nagyon nem szeretjük. Ez azt jelenti, hogy ha a bejárati ajtót ki akarja cserélni a tulajdonos, nekünk hozzá kell járulnunk. Az önkormányzat feladata lenne, hogy az ilyesmit szabályozza. Harmincezer olyan ügyünk van, amelynek semmi köze a természethez, s közben a fontos dolgokra nem marad energiánk. Egyik jó barátom Zürich mellett egy kis faluban lakik. Három éve nem láttuk egymást, megérkezem hozzá, és azt mondja: „Ne haragudj, este programom van. Új ház épül a faluban.” „És neked mi közöd hozzá?” – kérdezem. „Megy az egész falu, hogy megbeszéljük, milyen legyen az a ház.” Ezt nálunk is így kellene csinálni.
Zlinszky János: A médiának állami segítséggel hirdetnie kellene, hogy mit jelent a közvetlen és mit a képviseleti demokrácia. Az nem megy, hogy megválasztok egy testületet, és azt se tudom, ki a képviselőm. Az emberekkel meg kell értetni, hogyan működik a rendszer. A rendszert használni kell, és időt kell adni az embereknek, hogy megértsék: a szabályokat be kell tartani és tartatni. De egy olyan országban, ahol a fővárosban nincsenek tekintettel a közlekedési szabályokra, a perifériákon sem fogják tiszteletben tartani a természetvédelmi szabályokat. Súlyos jogérvényesítési problémák vannak Magyarországon, miközben a szolgálat fogalma teljesen kiment a divatból. Muszáj visszahozni a közjó fogalmát és elsőbbségét a közbeszédbe, a köztudatba. Csak utána lehet várni az emberektől, hogy úgy viselkedjenek, mint Svájcban.
Lukács András: Így van, különösen azért, mert anyagilag is ebben vagyunk érdekeltek. Általános tévedés, hogy a természetvédelmi és a gazdasági érdekek ellentmondanak egymásnak. Az igaz, hogy a jelenlegi gazdasági és politikai feltételek miatt sokszor szembekerülnek, valójában azonban a nemzetgazdaság és a környezet érdeke sok tekintetben rövid távon is azonos, hosszú távon pedig teljesen egybeesik. A természetkárosító építkezés egyes gazdasági körök érdeke, nem a nemzetgazdaságé. Csakhogy ma Magyarországon – ahogy más országokban is – torzak a gazdasági szabályozók, a környezetszennyezés óriási támogatásban részesül. Így például a kamionforgalom nálunk évente több mint háromszázmilliárd forint kárt okoz, de ezt nem a kamionok üzemeltetői fizetik meg, hanem az egész társadalom a csőtörések, a rossz utak, a tönkrement járművek, az emberek romló egészsége révén. Ha ezeket a költségeket megfizettetnék a kamionosokkal, jóval kisebb lenne a kamionforgalom, és versenyképesebbé válna a sokkal környezetkímélőbb vasút. Az államnak kevesebb pénzt kellene fordítania a vasút finanszírozására és az utak fenntartására. De említhetem azt is, hogy az önkormányzatok sorozatosan átminősítik a zöldterületeket építési területté, így az értékük megsokszorozódik, még az is előfordult, hogy ezerszeresére nőtt. A hasznot a tulajdonos – és ki tudja, ki – teszi zsebre, a kár viszont az egész társadalomé. Eltűnik a zöldterület; utat, csatornát, új iskolát, egészségügyi intézményeket kell építeni, óriásira növekszik a forgalom. Ennek kimutatható költségei vannak akkor is, ha a környezetszennyezést nem számítjuk. Az államnak és az önkormányzatnak többet kell ráfizetnie, mint amit az fizet, aki odaköltözik. Ha az emberek kiköltöznek a „lakóparkokba”, a városokon belül kevesebben veszik igénybe az iskolákat, a vizet, a csatornát; ez ismét többletköltséget jelent. És többlet-környezetszennyezést, mert ha – például – a vezetékben kevesebb víz van, romolhat a minősége. A nemzetgazdaság versenyképességét is jelentősen rontja, hogy nem azok fizetik meg a költségeket, akik okozzák, hanem azok, akiknek semmi közük hozzá.
Magyar Nemzet: Hogyan oldották meg ezt a problémát másutt Európában?
Lukács András: A kamionokat illetően Svájcban és Ausztriában igen komoly úthasználati díjat vezettek be. Németországban 2005-től, Csehországban 2006-tól ugyanezt fogják tenni. A befolyó pénz nagy részét vasútfejlesztésre fordítják. A települések terjeszkedésére jó példa Dánia: ha a zöldövezetből építési területet hasítanak ki, komoly adót kell fizetniük, és ez meggondolásra készteti az önkormányzatokat, hogy átminősítsék-e a területeket. De ott a közélet is tisztább, mint nálunk. Az Egyesült Államokban is kell ilyen esetekben értéknövekedési adót fizetni, bár ott a mértéke túl alacsony ahhoz, hogy megakadályozza a települések terjeszkedését. Nem az autópálya-építés, az energiafalás, a kamionforgalom növelése a jövő záloga, hanem az új technológiák bevezetése és az emberi tudás. Ehelyett mi történik nálunk? Leépül az oktatás, az egészségügy, a tudományos kutatás, vagyis mindaz, ami versenyképességünket segítené, mert nem jut rájuk pénz. Az energia- és nyersanyagigényes gazdaságot erősítik, azt támogatják, miközben az Európai Unió fejlettebb országaiban a döntéshozók már azon törik a fejüket, hogyan tudnának ebből kiszabadulni. Annál is inkább, mert nemcsak gazdasági, hanem politikai következményekkel is számolniuk kell: így például a kőolaj tekintetében túlságosan függenek az állandó válságokkal küszködő államoktól.
Gulyás Mihály: A természet- és környezetvédelem követelménye mellé gazdasági ösztönzőket is kell tenni. Fontos, hogy a környezetszennyező tevékenységek ne kapjanak rejtett támogatást. A tavaly elfogadott környezetterhelési díj bevezetése évi harmincmilliárdos összeg. Ez ugyan kevésnek tűnik a sok százmilliárdos kárhoz képest, viszont a legfőbb szennyezők, például az erőművek viselik, így az okozott károk, költségek egy részét már ők fizetik. Másfelől hosszabb távon, a rendszer kiteljesedése esetén, az így képződő állami többletbevételekkel csökkenteni lehet a foglalkoztatást sújtó közterheket. Ugyanilyen megfontolásból jelent meg az energiaadó, amely uniós követelmény is volt.
Magyar Nemzet: A szakhatósági jogokkal felruházott nemzeti parkok működéséből a hatósugarukban levő települések lakói ma főként a korlátozást, büntetéseket tapasztalják – bizonyos esetekben kiderül, hogy indokolatlanul. Hogyan lehetne összebékíteni a települések lakóit és a helyi természetvédő intézményeket?
Haraszthy László: Nagyon ritkán kerül sor bírságolásra, és az elmúlt két évben egyetlen olyan hatósági döntése sem volt a tíz nemzeti parknak, amelyet a közigazgatási bíróság megsemmisített volna. Másfelől viszont látni kell, hogy a természetvédelmi hatóság egymagában nem képes megakadályozni olyan kedvezőtlen folyamatokat, mint a zöldterületek fogyatkozása, ha ebben más hatóságok vagy az önkormányzatok nem partnerek. Országos jelentőségű védett területeink háromnegyede állami, egynegyede magántulajdon. A konfliktusok főként abból adódnak, hogy az emberek gazdálkodási lehetőséget látnak a területben, és azt gondolják, ezt a nemzeti park akadályozza. De nem minden esetben van így. Az unió szabályai szerint a Natura 2000 hálózatba olyan területeket sorolnak, amelyek megőrzéséről, bizonyos élőlényekkel együtt, gondoskodni kell – tehát nem a klasszikus védett területekről van szó, ahol az utolsó fűszál is védett. Ez egyébként egy nem demokratikus intézménye az uniónak: ezeket a területeket ki kell jelölni, függetlenül attól, hogy ki a tulajdonos – csak szakmai szempontokra kell figyelni.
Magyar Nemzet: És ez megoldható a mai Magyarországon?
Haraszthy László: Igen, de érdekeket sért. Ausztriában ügyesen, jól kommunikálva megoldották. Svédországban lett belőle negyvenezer per. Agrárgazdasági szempontból különleges adottságaink vannak: a talaj, az éghajlat rendkívül jó, és nagy tömegű agrártermék előállítását is lehetővé teszi. De vannak gyenge termőképességű területek, amelyeket hibás logika alapján magántulajdonba adtak. Ez tévedés volt, mert rossz földön nem lehet versenyképes agrártevékenységet folytatni. Szerencsére e tévedés korrigálása gyors tempóban zajlik. Az agrár-környezetvédelmi program nemcsak a természet- és környezetvédelmi értékek megőrzéséhez ad segítséget, hanem az ilyen területeken gazdálkodók életfeltételeinek megőrzéséhez is. Kezelni kell a magyar agráriumnak ezt a nagyon speciális kérdését.
Gulyás Mihály: Ha az idén jól mennek a dolgok, az unió megháromszorozza, megnégyszerezi az agrár-környezetvédelmi támogatást. A vidékfejlesztési terven belül az agrár-környezetvédelmi keret összesen 19,8 milliárd forint, ami a tavalyi és a tavalyelőtti három-, illetve ötmilliárdhoz képest ugrásszerű fejlődést jelent. Ezt a mintegy húszmilliárdot megint meg lehetne többszörözni. Ezen az ágon sokkal könnyebben lehet agrártámogatást szerezni az uniótól. Ausztria az agrártámogatás hatvan százalékát a környezetbarátabb művelésre kapja. A természetvédelem és a védett területeken élők konfliktusát jelentősen fogja enyhíteni, hogy a most elfogadott törvénymódosítással a földhasználók is jogosultak természetvédelmi kompenzációra, nem csak a tulajdonosok. Meg fog jelenni az a kompenzációs összeg, amellyel a konfliktusok rendezhetők. Az igazi megoldás persze az, ha ezek a területek bekerülnek az agrár-környezetvédelmi programokba. A tavalyi, tavalyelőtti pályázatok azt mutatják, hogy ezt sokan igénylik. Ki kell tehát jelölni ezeket a területeket, különben nem fogunk tudni hozzájutni a strukturális alapokból érkező támogatáshoz, amely százmilliárdokat jelent.
Haraszthy László: Ma még az intenzív, valamint az Európai Unió által is támogatott extenzív, környezetbarát gazdálkodás közötti arány nem megfelelő, de mindenki azon dolgozik, hogy a 2007-ben kezdődő új uniós költségvetésben Magyarország az extenzív művelésre a jelenleginél lényegesen többet tudjon kapni, az intenzív pedig kerüljön a helyére. Ha ez megtörténik, a konfliktusok is a helyükre kerülnek.
Zlinszky János: 2007 nagyon sokak számára késő lesz. Hogy a környezetbarát agrártevékenység uniós támogatásának elnyerése miért nem sikerült igazán, az politikatörténeti kérdés. Azonban pillanatnyilag hiányzik az a struktúra, amely segítené, hogy a rendelkezésre álló pénzt hatékonyan be lehessen hívni az országba, a családi gazdaságok részére. Ausztriában minden faluban található olyan állami hivatalnok, aki megírja a gazdálkodó bácsi pályázatát bikkfanyelven, amit előbbi az életben nem fog megtanulni. Ángyán József megírta, hogy hazánkban az érintett nyolcszázezer embernek és családtagjainak meg vannak számlálva a hónapjai. Tehát ez sürgős képzési, tájékoztatási, pályázatsegítési probléma. Gyorsan ki lehetne alakítani hozzá oktatási kapacitást: Gödöllőn a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetben magasan képzett szakemberek dolgoznak. De mi fog történni ott, ahol nincsenek ilyen szakemberek? A gazdálkodó bácsit rábeszélik, hogy adja be a földéletjáradék-programba a földjét, utána azt privatizálják a nagygazdaságok, és majd ők fölveszik a támogatást. A táj, a magyar falu sok helyen eltűnhet. Ez a területalapú támogatás fontos lenne a tájvédelem és a szociális struktúra megőrzése szempontjából is. A kelet-közép-európai térségnek olyan természeti értékei vannak, amelyek Nyugaton egyszerűen nincsenek meg. Ezekre kellene koncentrálni, ezeket kellene felmutatni.
Lukács András: A mezőgazdaság területén óriási és gazdaságilag is értelmetlen támogatások vannak. A második világháború után Nyugat-Európában élelmiszerhiány volt, és sürgősen önellátók akartak lenni, így elkezdték támogatni az egyre intenzívebbé, vegyszeresebbé váló mezőgazdaságot. Ennek eredményeként óriási élelmiszer-feleslegek keletkeztek, ekkor azonban ahelyett, hogy a támogatásokat a környezetbarát mezőgazdaságra és vidékfejlesztésre csoportosították volna át, még exporttámogatást is adtak, hogy felesleges termékeiken külföldön adjanak túl. Ezzel tönkretették a természeti értékeket, komoly károkat okoztak a vidéki közösségek életében, rontották a fejlődő országok helyzetét, és mindezt ráadásul az adófizetők pénzéből tették.
Haraszthy László: 2007-ben ez teljesen átalakul…
Lukács András: Reméljük. De egyelőre a gazdaság minden területén esztelen támogatásokat láthatunk. Ugyanakkor a környezetvédelmi hatóságok megfelelő munkafeltételeinek biztosítására nincs pénz. Pedig nemcsak környezetvédelmi szempontból hátrányos, hogy nem tudják időre elintézni a munkájukat, hanem gazdaságilag is, mert sokszor a beruházók nem kapják meg időben az engedélyt vagy az elutasítást, és ez hatalmas lehetőség azoknak, akik tisztességtelen eszközökkel operálnak. Akik becsülettel, a jogszabályok betartásával dolgoznak, hátrányba kerülnek. Mindez a bűnözést, a feketegazdaságot, a jogszabályok kijátszását segíti. Ha a hatóságokat leépítik vagy nem erősítik meg kellőképpen, az a külföldi befektetőket is elriaszthatja.
Zlinszky János: Azzal a kérdéssel kezdtük a beszélgetést, hogy a gazdasági lobbi mindig erősebb-e, mint a környezetvédelmi. A tőkének is különböző formái vannak. Először csak pénztőkéről volt szó, aztán a Világbank elkezdett infrastruktúráról, tudásról és képzettségről beszélni, mint külön tőkeformáról. A tudás, a műveltség, a kultúra, tehát a társadalmi kohézióban megtestesülő tőke legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a pénz- és az infrastrukturális tőke. Ennek gondozása az állam feladata. Régóta a parlament előtt fekszik egy törvényjavaslat arról, hogy létre kellene hozni a jövő nemzedékek országgyűlési szószólóját. Ezt a zöld szervezetek támogatták. Két parlamenti bizottságon már átment a javaslat, de még mindig nem tűzik vitára, nem tudjuk, miért. Ha létrejönne ez az intézmény, hatékonyan bekapcsolódhatna a hosszú és rövid távú érdekek egyeztetésébe. Végre figyelembe vennék azoknak az érdekeit is, akiket jelenleg senki sem képvisel, s a hosszú távú érdekek megjelennének az országos politika formálásában. De amíg ebben az országban büntetlenül mehet olyan reklám, hogy „a kutyáim egészsége nekem mindennél fontosabb”, és még tízszázalékos adó sincs rajta, nem jutunk előbbre. Ezek mögött a reklámok mögött hihetetlenül felkészült pedagógiai, pszichológiai gárda van, amely a nézők szoftverét írja át. A magyar környezetvédelem hardvercentrikus, a testünket, az idegrendszerünket próbálja védeni a rájuk zúduló anyagoktól és energiáktól, s közben értékrendünket, beállítottságunkat, reflexeinket, előítéleteinket kiszolgáltatja a tömegszórakoztatásnak, a gyorsétkeztető iparnak. A természetvédelem kicsiny tükör, amely mutatja a komplex rendszer problémáit. Nem a természet van belénk ágyazva, hanem mi a természetbe. A természetvédelmi területek szélén ott a tájékoztató tábla, hogy „aki ide belépsz, vigyázz, ne szemetelj, mert ez érintetlen terület”. Én megfordítanám a táblát. Akkor kellene figyelmeztetni az embereket, amikor kimennek. Akkor kellene azt mondani: figyelem, most hagyják el a normális területet, vigyázzanak, mert nem lehet belélegezni a levegőt, vigyázzanak, mit isznak, és nézzenek körül, mert mindjárt elgázolják önöket.
Zlinszky János szakbiológus, környezetvédelmi szakember. PhD fokozatot az Ulsteri Egyetemen szerzett 1993-ben. 1982–1988: az MTA tihanyi kutatóintézetében dolgozott, ezzel párhuzamosan 1982–1985 között a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem jövőkutatási tanszékén a környezeti tervezési és modellezési munkacsoport tagja. 1991–1993: a Környezetgazdálkodási Intézet főigazgató-helyettese. 1993 júliusától a Közép- és Kelet-európai Regionális Környezetvédelmi Központ több részlegét vezette, jelenleg külügyi főtanácsadó. 1996-ben megszervezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán a környezettudományi tanszéket. Posztgraduális képzésben oktat fenntartható fejlődést és környezetpolitikát több hazai és külföldi egyetemen.
Gulyás Mihály matematikus, közgazdász. Tíz évig dolgozott közgazdászként a Környezetvédelmi Minisztériumban, illetve jogelődjében, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatalban. Gazdasági szabályozási ügyekkel foglalkozott. Részt vett többek között a termékdíjtörvény kidolgozásában, a csődtörvény környezetvédelmi célú módosításában. 1995-től környezetvédelmi tanácsadóként dolgozott, egy éve a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium stratégiai igazgatója.
Lukács András geofizikus. 1989–1998: a Talento Alapítvány ügyvezető igazgatója, 1988–1995: a Levegő Munkacsoport vezetője, 1995– 1998: a szervezet országos titkára, a Lélegzet című lap főszerkesztője. Az Államháztartási reform másképpen (1998) című kiadvány és számos tanulmány szerzője. 2000-től az Országos Környezetvédelmi Tanács tagja.
Haraszthy László mezőgazdász, tanár, ökológus. 1975–1986-ban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, 1986–1989-ben a Madártani Intézet igazgatója. 1989–1991: a Környezetvédelmi Minisztérium természetvédelmi főosztályának vezetője. 1991–2002: a Természetvédelmi Világalap magyarországi igazgatója. 2002-től a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatalának elnöke, helyettes államtitkár.
Mi a Natura 2000?
„Európai tagságunkból következő kötelezettség, hogy létrehozzuk azt a hálózatot, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását, és hozzájárul kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartásához, illetve helyreállításához. A Natura 2000 hálózat az Európai Unió 1979-ben megalkotott madárvédelmi irányelvének és az 1992-ben elfogadott élőhelyvédelmi irányelvének végrehajtásaként kialakítandó különleges madárvédelmi területeket és természetmegőrzési területeket foglalja magába. A különleges természetmegőrzési területnek jelölt részek csak az EU bizottságának jóváhagyását követően válnak Natura 2000 területté. Magyarországon 2003 júliusában alakult meg a Natura 2000 Tanácsadó Testület Varga Zoltán elnökletével. A területekre vonatkozó javaslatokat a nemzetipark-igazgatóságok dolgozták ki, és 2003 júliusában terjesztették fel a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatalához. A területek listáját 2003 októberében véglegesítették. A kijelölt Natura 2000 területek mintegy 1,95 millió hektárt tesznek ki. Ebből különleges madárvédelmi terület 1,37 millió hektár, különleges természetmegőrzési terület 1,4 millió hektár, ami az ország területének 21 százaléka. A Natura 2000 hálózat részben a védett természeti területek már meglévő hálózatára épül, de eddig még nem védett területek is tartoznak hozzá. A jelenleg védett természeti területeken kívül további 1,2 millió hektárnyi területen lesz lehetőség a természetvédelmi értékek EU-szintű védelmére a Natura 2000 hálózat bevezetésével. A területekről térinformatikai felhasználásra alkalmas térképmelléklet is készült, amely hozzáférhető a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapján (www.kvvm.hu).”
Forrás: A természetvédelem helyzete című tanulmány, amely az Országos Környezetvédelmi Tanács részére készült. Természetvédelmi Hivatal, Budapest, 2004. május
