Belgrád Bushnak szurkol

Egyes, Belgrádban felnagyítottan észlelt jelzések szerint a Balkán ismét az Egyesült Államok külpolitikájának homlokterébe kerül. Az amerikai választásokat követően ugyanis a State Department és a Fehér Ház napirendre tűzi – mint értékelnek – a közel-keleti háborúk miatt félretett balkáni kérdéseket. Még akkor is így lesz, ha nem John Kerry győz az elnökválasztáson. George Bush veresége esetén pedig még inkább. Kerry tanácsadói között vannak ugyanis azok a személyiségek – Bill Clinton csapatából –, akik kitűnően ismerik a balkáni helyzetet, s akik maguk is részt vettek alakításában: Madeline Albright asszony, volt külügyminiszter, aki nemegyszer járt a térségben, s akinek munkáját nemegyszer nehezítették meg a szavatartónak nem nevezhető délszláv tárgyalópartnerek, jó iskolát adva neki az igazi balkáni politizálásból. Vagy éppen Richard Holbrooke, akit még jövendőbeli külügyminiszterként is emlegetnek, s aki sok-sok órát töltött Milosevics kanapéján. Kevés külföldi ismeri annyira a scheveningeni fogdában ülő volt szerb és jugoszláv vezetőt – és a nevével jelzett politikát –, mint a délszláv válságkezelésben jeleskedő amerikai diplomata. Holbrooke volt az, aki tető alá hozta a daytoni megállapodást, amely nem ideális megoldás ugyan, ám akkor az egyedüli kiútnak mutatkozott Bosznia-Hercegovina számára. De sorolhatnánk azokat a politikusokat, akik Kerryvel visszatérhetnek. James Rubin, Joseph Biden szenátor például.
Visszatértüket Belgrád nem szeretné. S ezért a választásokon ki nem mondottan Bushnak szurkolnak. Mind a közvélemény, mind a pártok többsége, de még az úgynevezett demokratikus Szerbia – beleértve az új hatalmat is – úgy tartja, hogy az említett politikusok kivétel nélkül a szerbség ellenségei. Hiszen a szerb érdekek ellen tettek, s politikájuk folytatásaként következtek a légicsapások, amiért Szerbiában még mindig nemcsak az akkori belgrádi hatalmat, nem az akkori politikát, nem magukat hibáztatják, hanem a NATO-t, elsősorban az Egyesült Államokat, annak elnökét és munkatársait. Ezekkel lehet ismét dolguk, mert a válság leszűkült ugyan, de nem oldódott meg. Itt van például a koszovói kérdés, hogy csak egyet említsünk.
Az elnökváltás esetén Washington módosítana Koszovó-politikáján, értékelnek a választási kampányban elhangzottak alapján. Kerryék ugyanis felvetnék a déli szerb tartomány státusának kérdését, s tartós rendezésre törekednének. A mostani se-se állapot ugyanis csak táplálja a szélsőségeket mindkét oldalról, nem a megnyugvást segíti elő. S hogy milyen lesz ez a tartós rendezés? Minden jel szerint az Egyesült Államok tiszteletben fogja tartani az önrendelkezést, Koszovó lakosságának akaratát. Hogy ez mit jelent, nem nehéz kitalálni. Bushék taktikája: először a standardokat, aztán a végleges státust. E lépések rendjét tehát Kerryék módosítanák.
Az Egyesült Államok erőteljesebb diplomáciai visszatérése a Balkánra serkentené a rendezési folyamatokat, lendületet adva a csetlő-botló európai politikai erőfeszítéseknek is.