Áder János elárulta, hogy miért vesz részt a szegedi DPK-gyűlésen

Abban szerintem a kormánypártoknak van felelősségük, hogy nem beszélnek egyértelműen az eredményekről – fogalmazott a lapunknak adott interjúban Áder János, aki szerint a 2010 utáni időszak a közvagyon gyarapodása szempontjából csak az 1867-es kiegyezést követő évekhez mérhető. A volt államfő – tízéves köztársasági elnökségének néhány meghatározó pillanatát is felidézve – egyebek mellett beszélt a kegyelmi ügyekről, az őt Afganisztánból hazánk felé szállító repülőgépről leváló csalirakétákról, illetve a közbeszéd tragikus állapotáról.

– Több mint három évvel a leköszönése után jelent meg nemrég A haza minden előtt című interjúkötet, amely az ön tízéves, köztársasági elnöki poszton töltött időszakáról szól. Mostanra ülepedtek le a történtek?
– Több kísérletet tettünk arra, hogy ezt a tíz évet valamilyen módon összefoglaljuk, de egyik sem volt sikeres. Lényegében már le is mondtam róla, hogy megcsináljuk, de a nyár elején mégis összeállt a koncepció. Az interjúfüzért azzal egészítettük ki, hogy az elnöki hivatal vezető csapatának minden tagja írt egy-egy esszét, emellett még néhány apróságot is hozzátettünk, végül így készült el a könyv.

– Ügyvezető alelnökként vezette a Fideszt, volt frakcióvezető, házelnök, európai parlamenti képviselő, majd államfő. Melyik pozícióban érezte magát a legotthonosabban?
– Szerintem nem az a fő kérdés, hogy az ember testhezállónak érzi-e ezeket a tisztségeket. Például frakcióvezetőnek sem én jelentkeztem. Az történt, hogy Pokorni Zoltán lemondott, és hirtelen megürült ez a pozíció, ráadásul egy választási vereség után voltunk. Hasonló a helyzet a köztársasági elnöki feladat esetében, nem arra készültem. Akkoriban Brüsszelben dolgoztam, a felkérés pedig váratlanul ért, és komolyan el kellett gondolkodnom rajta.

– Azt tudjuk, hogy kormányfő is lehetett volna, ám nem élt Orbán Viktor felajánlásával. Pontosan mikor, egyáltalán hányszor került ez szóba önök között?
– Csak azt tudom megismételni, amit már többször is nyilatkoztam. Vagyis amikor ez szóba került közöttünk, akkor mindig azt mondtam Orbán Viktornak, hogy őt alkalmasabbnak tartom miniszterelnöknek.

– Ha esetleg újból érkezik egy ilyen felkérés, lehetséges, hogy másként dönt?
– Már nyugdíjas korú vagyok, az elnöki munkát befejeztem, letettem a lantot. Politikai pályára visszamenni nem fogok. A Covid-árvákat támogató Regőczi Alapítvány és a Kék Bolygó Alapítvány éppen elegendő feladatot ad.

– A baloldal gúnyosan aláírógépnek nevezte önt, holott – amint az a könyvből is kiderül – több törvényt küldött vissza az Országgyűlésnek, illetve az Alkotmánybíróságra, mint Göncz Árpád. Hogy néz ki ez számszerűsítve?
– Összehasonlítottuk, hogy az elődeim közül ki mennyi törvényt küldött vissza a parlamentnek, illetve az Alkotmánybíróságra. A visszaküldők tekintetében Sólyom László vezet. De ez talán az ő esetében érthető is, hiszen ő korábban az Alkotmánybíróság elnökeként tevékenykedett. Amíg Göncz Árpád a tíz elnöki éve alatt összesen tíz alkalommal emelt vétót, én ugyanannyi idő alatt 45-ször.

„Az elmúlt tizenöt év a közvagyon gyarapodása szempontjából csak a kiegyezést követő évekhez mérhető” (Fotó: Éberling András)

– A történelem úgy hozta, hogy elődje és utódja is idő előtt távozott, vagyis lemondott az államfői tisztségéről. Ez azt üzeni, hogy az államfői pozíciónak komoly buktatói vannak.
– Minden szakmának vannak buktatói, a politikusénak különösen. Novák Katalin példája is jól mutatja, egyetlen hiba is elegendő, hogy valaki lemondásra kényszerüljön.

– A botrányt kavaró kegyelmi ügyről beszélt Novák Katalinnal?
– Jóval a lemondását követően találkoztunk, akkor elmondta a véleményét.

– Vagyis ismeri az ügy hátterét.
– Mondjuk úgy, hogy kaptam egy magyarázatot. Ettől azonban még nem biztos, hogy minden részletét ismerem a történteknek.

– Mindenesetre a kötetben egy egész fejezet szól a kegyelmi ügyekről általánosságban.
– A bíró a jogszabályok alapján ítélheti meg, hogy valaki bűnös-e. Az elnök pedig mondhatja azt, hogy ugyan valaki a tények, a bizonyítékok és a bíróság döntése alapján bűnös, de vannak olyan családi, egészségügyi, szociális szempontok, amelyek alapján az illető kegyelmet kaphat. Például azért, mert valaki halálos beteg. Az elnökségem alatt a kegyelemadásnál elég gyakran volt döntő szempont, hogy a kérelmező személy végstádiumos rákos beteg volt. A kegyelemmel megkaphatta azt a lehetőséget, hogy az utolsó napjait a családja, a szerettei körében töltse el.

– Önhöz egyébként összesen hányan fordultak kegyelemért?
– Tíz esztendő alatt több mint hatezren.

– Mennyit bíráltak el kedvezően?
– Azt hiszem, hogy öt százalék alatti, de sosem néztem az éves statisztikát. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy általában van évente több mint hatszáz ügy, amelyek mögött mind emberi sorsok vannak. Mindig azt kell mérlegre tenni, hogy az adott személyt az általa megnevezett indokok alapján kegyelemben lehet-e részesíteni vagy sem.

– Az ellenzék gyakran mondogatta, hogy Áder választott magának egy nünükét: a környezetvédelmet. A könyvet szemlélve lényegesen több volt ez ennél. Bántották ezek a megjegyzések?
– Ha az ilyesmit valaki mellre szívná, akkor ott kellene hagynia a pályát. Azt tekintettem egyedüli mércének, hogy elértem-e azt a célt, amit kitűztem és amit helyesnek gondolok. És ha erre az a válasz, hogy igen, akkor jól dolgoztam, és mindegy, hogy mások mit mondanak. Így például úgy gondolom, jó, hogy a gyerekek ma már az általános iskolában is külön tantárgyként tanulhatnak a fenntarthatóság problémaköréről. Szerintem az is jó dolog, hogy ez választható érettségi tárgy lett. Ezt én lobbiztam ki még Kásler Miklósnál. De sorolhatnám tovább: jó az, hogy rendezünk kétévente egy fenntarthatósági expót, ahol a magyar vállalatok be tudják mutatni azokat a szolgáltatásokat, termékeket, amelyekkel egy-egy problémát megoldanak. Röviden fogalmazva arról szól ez a kérdéskör, hogy fenntartható módon élünk-e vagy tönkretesszük a gyerekeink és az unokáink jövőjét.

– Több fontos évforduló is a ciklusaira esett. Ezekből melyik volt az, ami a legmélyebb nyomot hagyta önben?
– Elsőként most a Trianon 100 jut eszembe. Ilyen jelentős és kerek évforduló kapcsán az embernek alaposabban kell felkészülnie, utánaolvasni. Az Országgyűlésben elmondott trianoni beszédemre készültem a legtöbbet. Rengeteg anyag, tanulmány, könyv megjelent az évforduló kapcsán, a korábbi munkák mellett ezeket olvastam és ebből jött össze egy több mint harmincperces beszéd. Valaki a szakértői csapatból felvetette, hogy csináljunk egy videóváltozatot is. A beszédem lett lényegében a narrációs szöveg, azt egészítették ki egyebek mellett korabeli, részben fekete-fehér felvételekkel. A rövid­film az első világháború befejezését követő időszakot szemlélteti, de benne vannak a háborús események is. Ez az összeállítás túlélte az elnöki ciklusaimat, minden évben leadja a közszolgálati televízió. Úgy tűnik, hogy sikerült jó összegzést készíteni, ami kiállta az idő próbáját.

– Államfősége alatt voltak felemelő pillanatok. Az egyik talán a csángóknál tett látogatásához kötődik.
– Ez egy kedves, megható történet. Kenyérrel, pálinkával fogadtak, és a helyi közösség vezetője azt mondta, négyszáz éve várják, hogy meglátogassa őket a magyar király vagy az államfő, lám, végre itt van. Ha nem is a király, a köztársasági elnök.

– Büszkeséggel beszélt Arany János születésének 200. évfordulója kapcsán arról, hogy a Toldiról készült rajzfilm ötlete az ön fejéből pattant ki.
– Ha államfőként olyan lenyomata van az ember munkájának, ami túléli az öt- vagy tízéves ciklusát, annak szerintem joggal örül. Ez a rajzfilm is ilyen maradandó dolog, színvonalas magyar produkció. Ajánlom mindenkinek, aki nem látta, akár családi mozi formájában, a két ünnep között.

– Akadtak azért megrázó élményei is. Ilyen volt, amikor az afganisztáni missziót meglátogatva visszafelé repült hazánkba, és furcsa zajokra lett figyelmes.
– Egészen pontosan két kattanást hallottam. Megkérdeztem a velem szemben ülő vezérkari főnököt, hogy mi volt ez. Azt felelte, most oldották ki a két csalirakétát. Egy nagy katonai szállítógéppel közlekedtünk, és ha kilőnek egy rakétát a repülőre, akkor kioldják a gépre felszerelt úgynevezett csalirakétákat. Ezeknek a hője, a mozgása eltéríti a támadórakétát. Hogy valóban kilőttek-e ránk rakétát vagy sem, azt nem tudom.

Áder János (Fotó: Éberling András)

– Teljesen más téma: már 2017-ben, a beiktatási beszédében szóvá tette a közbeszéd gyalázatos állapotát. Nem gondolja, hogy a közbeszéd minősége akkor még istenes volt a mostanihoz képest?
– A véleményemet fenntartom, és osztom az ön értékelését. Nem tudom, hova vezet, hogy gyakorlatilag megszűnt az értelmes politikai diskurzus, és kétmondatos Facebook-bejegyzésekkel kommunikálnak a politikusok, abban viszont biztos vagyok, ez rossz irány. Hiányzik a karakter, a tartalom és a talentum.

– Mintha a morális határok is eltolódtak volna. El tudná képzelni, hogy diktafonnal rögzíti a politikustársát, netán a feleségét?
– Nem, ez kizárt.

– Az ellenzék fő üzenete, hogy mindent elloptak, soha nem látott méreteket ölt a korrupció.
– Abban szerintem a kormánypártoknak van felelősségük, hogy nem beszélnek egyértelműen az eredményekről. Az természetes, hogy van politikai vita. Azért vannak pártok, mert részérdekeket képviselnek, teljesen mást gondolnak nagyon sok kérdésről. De induljunk ki abból, hogy tizenhat év után a mostani kormánykoalíció milyen teljesítményt tud felmutatni, aminek jobb- és baloldali, kormánypárti és ellenzéki szavazó is örülhet.

– Miket sorolna ide?
– Például a Puskás Aréna felépítését, hiszen nyilvánvaló, hogy amikor megtelik a stadion és van ott hatvanezer szurkoló, akkor nem csak kormánypártiak ülnek a lelátón. A sportnál maradva, szintén közös siker a Duna Aréna, az atlétikai stadion és az MVM Dome. És a kedvencem, a Várkert Bazár, ami száz évvel ezelőtt már a város kapuja, a város szíve volt, ezrével jártak oda az emberek, a művészvilág is ott tobzódott. Aztán lepusztult, egy romhalmazzá vált és be is zárt, majd három év alatt sikerült felújítanunk. Emellett beszélhetnénk országszerte a kórházfelújításokról, az autópálya-építésekről vagy a Magyar falu programról, illetve a kétezer kilométernyi új kerékpárútról. Az elmúlt tizenhat évben háromezer-nyolcszáz templom felújítása történt meg, kétszáz új templom épült. Sokatmondó adat, hogy 2010-ben, amikor a második polgári kormány megalakult, Magyarországnak mindössze három tonna volt a jegybanki aranytartaléka, most száztíz tonna. Ez nem lopás, hanem felelős gazdálkodás. Magyarországon 1994 és 1998 között, a balliberális kormányzat idején lényegében mindent privatizáltak: közműveket, elektromos műveket, vízműveket, csatornázási műveket, gázműveket. Ennek következtében emelkedett a szolgáltatások ára. Amikor az ellenzék azt kérdezi, hol a pénz, arra az a válasz, hogy az említett közműveket az elmúlt években az állam visszavásárolta, és ezért van mozgástér az árak megállapításánál.

– Ezek kétségtelen eredmények, de közben például a humán szférában sokan úgy érezték, hogy kevesebb figyelmet kaptak.
– Minden kormány nekirugaszkodott az orvosi bérek emelésének, de mindegyiknek beletört a bicskája. Most végre sikerült. A pedagógusok fizetését is mindenki akarta emelni, de csak a mostani kormány tudta megvalósítani.

– A kötetben azt mondta, az államfő egy lábjegyzet, a miniszterelnök egy fejezet a történelemkönyvekben. Az eddigi Orbán-korszakról szóló fejezetnek milyen címet adna?
– Jelző helyett inkább kifejtős választ adok. A 2010 utáni időszak a közvagyon gyarapodása szempontjából csak az 1867-es kiegyezést követő évekhez mérhető. Erre szerintem joggal lehet büszke minden magyar, függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki.

– Hosszú évek után 20-án, Szegeden először vállal szerepet pártpolitikai rendezvényen. Miért döntött így?
– Mert hívtak és van mondanivalóm.