Beszéljünk magyarul!

Amikor leülök olykor az írógépem elé, hogy enyhítsek valamit a belső feszültségből, amely a torkomat szorongatja, képzeletemben mindig mellém áll Csévári András bácsi. Agyonmosott ingben, borotválatlanul és mezítláb. Észrevétlenül surran be hozzám, ahogy szokott otthon is, amikor reggelente átjött hozzánk.
Ő nyitotta ránk először a kaput, alig szürküllött, már megjelent fanyelű cirokseprűjével. A kutyák jó barátként fogadták, szólt hozzájuk, majd letette a seprűt, és benyitott a mamához a konyhába. Így köszönt: „Váljék egészségünkre az éjszakai nyugodalom!” A mama megköszönte, aztán már nyúlt is valamelyik üvegért. „Bort vagy pálinkát?” – kérdezte közben. „Most inkább egy pohárka pálinkát innék, nyugtalankodik a gyomrom.”
Megitta vagy inkább „leöntötte” torkán az italt, krákogott, aztán munkához látott, segített a mamának a sepregetésben, vízhordásban, itatásnál, ha kellett.
Hogy mért rémlik fel képzeletemben az alakja írás közben? Mert a tanítómnak tartom. Tőle tanultam az ízes magyar beszédet. Olyan volt a hangja, akár a furulyaszó. Bár az iskolát csak kívülről látta, ismerte még az ikes igéket is. Elhallgattam volna órákig a meséjét. Mi ketten gyakran együtt jártunk a rétre teheneket legeltetni. Parasztember volt, a szomszéd házban lakott, és apámmal összefogva rétet bérelt kaszálás után a községtől. Oda tereltük ki közösen a teheneket. Nagy mezei munkák idején rám bízták a feladatot, de amikor ráért, ketten terelgettük a kis csordát.
„Az úgy volt, hogy Panna, a feleségem eldugta előlem az itókát, én meg erőst megkívántam, hát uzsgyi a sarki ivóba. Adott nekem az öreg Pece hitelbe is. Mert becsületes ember megadja a tartozását…” És mondta, mondta. Aztán Panna néni egyszer rajtakapta. Attól kezdve mindig kifaggatta, amikor útnak indult. Hová, hová és minek? Csak ide a sarokra a boltba azért, hogy cigarettát vegyek!
Egy mai közéleti ember, mondjuk, egy politikus így válaszolt volna: „Annak érdekében, hogy…” De Csévári bácsi tudott magyarul. Az anyjától tanulta, nem pártfőiskolán.
Merthogy ugye a magyar nyelv érdekében nincs „érdekében”, azt sose mondta még senki, hogy meghalt a fiam a haza érdekében. Csak azt, hogy a hazáért, a népért, a jövőért. Olvasom egyik lapunkban az ismert politikus felszólalását (papírról olvasta azt is): „Annak érdekében, hogy a termelés érdekeit segítsük, pár évig közel kétszeresére kell emelnünk a termelést…” Hibáktól hemzsegő mondat, ilyet Csévári bácsi nem is mondhatott. Ő valószínűleg így fogalmazta volna meg: „Azért, hogy emeljük a termelést egy ideig csaknem kétszeresére…”
A „pár” szót csak akkor használta, ha a cipőjéről beszélt vagy netán galambpárról. Merthogy a pár német szó, kettőt jelent. Magyar szavunk van rá több is, csak egyet említek: néhány.
Ami pedig a „közel” kifejezést illeti, jó szavunk rá a „csaknem”, a „mintegy” és a „majdnem” is.
Képzeljük csak el: szedik az újkrumplit Cséváriék a kertben. Jó termés volt, bőven termett. Öt teli zsák szája már bekötve, a hatodikba is jutott két-három vödörrel. Panna néni érdeklődésére Csévári bácsi büszkén azt mondja: „Ez igen! Közel hat zsák a termés!”
Panna néni biztosan csak csodálkozna, mit nem beszél? Mihez közel? Ezt magyarul nem így mondják. Mi ütött Andrisba, megint felöntött volna a garatra?
Nem. Csak „maiul” beszélt, ahogy hallotta a rádióban, televízióban, és olvashatta volna az újságokban, ha élne szegény. Mert akkor megkérdezné talán tőlem. „Miért mondják, hogy a vádlott öt évet kapott?” Kapni lehet vásárfiát, születésnapi ajándékot, vagy esetleg nátha is kapható télidőben, de a börtönt nem kapják, arra „ítélik” az embert. Van még egy legújabb használatos kifejezés: Milyen idő magasságában? Talán jó is, hogy Csévári bácsi már meghalt, mert ő ilyen magasságból lezuhanna, és nyakát szegné. Mert nem milyen magasságban találkozunk, hanem milyen tájt? Öt körül? Hat után?
Hát ezért örülök, hogy képzeletben mellettem áll az öreg Csévári. Nagyon sok hivatalnak, intézetnek elkelne egy anyanyelvét tudó öreg parasztember, akit az anyja oktatott a szóra.