Chávez sorsáról döntenek

Népszavazást tartottak tegnap Venezuelában, ahol az olajban gazdag ország tizennégymillió választópolgára arról dönthetett, visszahívják-e elnöki hivatalából Hugo Chávezt.

Egy ember, aki szélsőséges érzelmeket kelt – minősítette a BBC caracasi tudósítója Hugo Chávez elnököt, akinek sorsáról tegnap népszavazáson dönthetett Venezuela lakossága. Demokratikus gesztus volt ez egy diktatórikus hajlamúnak vélt vezetőtől, vagy újabb lehetőség hatalma megszilárdítására? Esetleg az olajpiacon keltett izgalmak általi erőfitogtatás? Annyi bizonyos, hogy Chávez – bár nevét már réges-rég felírta, közvetlenül Fidel Castróé mellé, a Fehér Ház képzeletbeli, „nélkülük jobb lenne nekünk szégyentáblájára” – helybenmaradása az igen képlékennyé váló helyzetben kivételesen még a washingtoni stratégáknak is kedvezőbb lenne. Egy, az amerikai elnökválasztási kampány derekán becsapó olajválság vagy egy polgárháború ugyanis nyilván senkinek sem hiányzik. Mert tény: az Egyesült Államok jelenleg kőolajszármazékainak tizenhárom százalékát Chávez hazájából, Venezuelából szerzi be, ráadásul senki sem tagadhatja, hogy a piros sapkás volt ejtőernyős ugyan szívesen tesz keresztbe az északiaknak, annál azért ravaszabb üzletember, mint hogy a hatalmas pénzeket megmozgató olajexportot is gátolná. Chávez jól tudja, hogy a pénz hatalmat is jelent, egy szárnyaló gazdaság segítségével pedig a szegényeket is könnyebb elnémítani. Márpedig mindeddig épp a nyomornegyedekből érkező szavazatok jelentettek támaszt Venezuela fura urának.
Nem lehetünk elég hálásak az elnöknek – rebesgeti egy asszony Caracas egyik romos viskókból álló negyedében, sorolva mindazt a „jót”, ami az utóbbi hónapokban vele történt. „Régen nem volt orvos, nem volt gyógyszer, nem volt mit enni, ma már majdnem mindent megkapok” – hajtogatja, s valóban, Chávez az utóbbi időben több száz orvost hívott át országába, s vezényelt ki a Venezuela lakosságának máig mintegy negyven százalékát kitevő szegények körébe. Az államfőt hívei szerint mélyen humánus érzések vezetik, ellenfelei szerint a populizmus. Legyen bárkinek is igaza, Venezuela nyomorult bádogvilágában kevés ellenzékit találnánk. Nem úgy a városi értelmiség körében, akik közül sokan kényszerültek diplomájukat a sarokba hajítva az utcára, ahol most jobb munkalehetőség híján a turisták cipőjét pucolják, vagy zoknit árulnak. „Diktatúrában élünk, sőt ez még annál is rosszabb, mert a diktátorok nem szokták tönkretenni a gazdaságot, csak a kommunisták, meg Chávez” – fakad ki egyikük, aki valaha jogászként kereste a kenyerét.
A szavazófülkében mindazonáltal igen egyszerű tennivaló várt a választókra, mindössze az igen vagy a nem döntést kellett meghozniuk, de egy hősként tisztelt és egyben ádáz ellenségként gyűlölt elnök körüli érzelmek mentén végletesen megosztott országban ez a két válaszlehetőség valószínűleg mindent ki is fejez.