Csomagból is megárt a sok

Bár a tavalyi esztendő végétől összesen három megszorító csomagról is döntött a Medgyessy-kormány, a mögöttünk hagyott időszak valószínűleg csak a „lightosabb”, vagyis a könnyebb verziója annak, ami ránk vár. Ha esetleg valaki elfelejtette volna: a múlt év decemberében elsősorban az államadósság növekvő kamatterhei miatt történtek központi befagyasztások, amelyeket Draskovics Tibor beiktatása után – az idén februárban – újabb, 155 milliárd forintos elvonás követett. A kabinet legutóbb áprilisban döntött egy 13,7 milliárdos „fogyókúráról”. Ide kívánkozik, hogy június elején az összes minisztérium pénzmaradványainak zárolását jelentették be, amely 106 milliárd forintra rúg. Utóbbi pusztán annyit jelent – legalábbis így magyarázták a szocialista politikusok –, hogy a pénzügyminiszter kontrollálja majd a tárcák fel nem használt pénzeit.
De a feketeleves csak most jön: egy, a lapunk birtokába került és ismertetett jelentés szerint ugyanis a Pénzügyminisztérium (PM) előre hozott hatósági áremeléseket tart szükségesnek ahhoz, hogy a jövő évre tervezett 4,5 százalékos inflációs cél teljesüljön. A minisztériumi szakértői anyag szerint valamennyi érintett terméknél és szolgáltatásnál a jövőre tervezett 4,5 százaléknál nagyobb mértékű drágításra lenne szükség. Például a villamos energia és a földgáz hat, a vasúti személyszállítás kilenc, az autóbusz-közlekedés hét, a postai szolgáltatás pedig nyolc százalékkal emelkedhet, míg a távfűtés díja öt–nyolc százalékkal nőhet. A jelentés 14 százalékos gyógyszeráremeléssel számol, ami 32 milliárd forintos pluszbevételhez juttatná a költségvetést. A PM szakértői az áremelkedések egy részét az idei évre javasolják előre hozni, amely kapásból tovább pörgetné az amúgy is magas magyarországi inflációt.
A PM másik anyagából pedig az olvasható ki, hogy a tervezett öttel szemben átlagosan két-három százalékkal kell megkurtítani jövőre a minisztériumok költségvetési kiadásait. Ha 2005-ben az említett négy-öt százalékos drágulás „bejön”, úgy a központi kiadások reálértéke hét-nyolc százalékkal csökkenne, ami komoly megszorítást jelentene, hiszen leépítésekre is szükség lesz. Hogy erre mérget vehetünk, bizonyítja az is: a pénzügyi tárca erre külön végkielégítési alapot hozna létre. A lefaragásra persze nemcsak az egyes tárcák számíthatnak vagy az EU integrációs hivatala, hanem a korábbi ígéretekhez képest még az APEH és a VPOP kiadásait is csökkenteni kell! A viszszafogásokat persze nemcsak a központi költségvetési szervek érzékelik majd, hiszen például az amúgy is forráshiányos egészségügyi tárca tételeit is meg kell kurtítani. Lényegében csak olyan szakterületek – vérellátás, mentőszolgálat – „szinten tartását” irányozta elő a szóban forgó anyag, amelyek jelenleg is napi működési nehézségekkel küzdenek. Az már csak hab a tortán, hogy a 2005-ben, a közszférában belőtt 6,5 százalékos béremelésre egyetlen fillér támogatást sem kapnának a minisztériumok, valamint az önkormányzatok sem. De a települések által működtetett alapintézmények (egészségügyi, szociális és oktatási) béremelését sem fedezné teljes egészében a büdzsé. Sőt a minisztériumi és az önkormányzati apparátusokra fordítható működési kiadásokat még öt százalékkal mérsékelni szükséges. Hogy miből fogják kigazdálkodni a központi és a helyi szervek a dologi és anyagi kiadásaik lefaragását? A válasz egyszerű: a leépítésekből. Másból aligha. A költségvetési szervek ugyanis elsősorban nem vállalkozói tevékenységből élnek, így nyereséget sem termelnek…
Magától adódik a kérdés, hogy miért van szükség hatósági, ráadásul előre hozott áremelésekre, továbbá a költségvetési és helyi szerveket érintő megszorításokra? Hiszen hónapok óta másról sem hallani, mint hogy robog a magyar gazdaság, és az éves növekedés üteme 2004-ben 3,5 százalék körül alakul, amely az EU korábbi 15 tagállamának csaknem a kétszerese. Mellesleg számítások alapján az említett idei bővülés 300-350 milliárd forintos többletet jelent a büdzsének. Mire fordítja az állam, a kormány a pénzt?
Nos, hiába a „káprázatos” bővülés – a 3,5 százalékos gazdasági növekedéssel egyébként a májusban az unióhoz csatlakozott országok középmezőnyében vagyunk megtalálhatók –, ha elképesztően magas az államháztartás hiánya. Arról már nem is beszélve, hogy ha a 4,6 százalékos deficitcél nem teljesül, újabb pénzügyi bizalmi válság alakul ki körülöttünk. Elemzők ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy a tervezettnél magasabb 2004-es drágulás miatt az infláció 2005-ben is átlépheti a remélt szintet. Hogy az olajárak folyamatos ingadozását már ne is említsük… A félretervezett költségvetés tátongó lyukait tehát aligha lehet betömködni pusztán a magyar GDP bővülésével.
A helyzetet rontja, hogy a magyar gazdaság gyorsulását tápláló belső és külső növekedési források is kezdenek gyengülni. A KSH kimutatásai alapján az építőipar például elveszítette „erejét”: az évekkel ezelőtt még az egyik legfontosabb növekedési motornak számító ágazat bővülése lassan egy számjegyűre apad. Mindez a kormányzati lakástámogatási visszafogások következménye. A reálbérek idei bővülésének tervezett mértéke csak egy százalék, ám ebből az igen szerény tervszámból is csak 0,4 százalék „valósult” meg az első öt hónapban, ami lényegében stagnálás. Ha viszont a háztartások bevétele nem gyarapodik, az a fogyasztást veti vissza; a statisztikák alapján ez máris megmutatkozik a kiskereskedelemben. Az előzetes becslések szerint az idén egy-két százalékos fogyasztásnövekedés várható. Az említett építőipari gyengélkedés ráadásul a hitelfelvételi ütemet is visszafogja, ami árt a fogyasztásnak, ezzel együtt a növekedésnek. A folyamat hasznát nem a reálgazdaság, vagyis a termelői szféra, hanem a bankok fölözik le, hiszen az említett hitelfelvételi ügyek megcsappanása a banki megtakarításoknak kedvező. Gond, hogy a bankok hitelezési tevékenysége, legalábbis a tapasztalatok szerint, nem terjed ki a hazai kis- és közepes vállalkozásokra. Ebben a szektorban ugyanis elképesztő méreteket ölt a körbetartozások mértéke, miután bankhitelhez jutni továbbra is kiváltságnak számít.
A legnagyobb problémát persze az jelenti, hogy az állami beruházások sem lendítik előre a magyar gazdaságot. Mindössze az autópálya-építkezések indultak be, ám hatásuk még nem is mérhető. S most diszkréten nem is térünk ki arra, hogy a 2002-es választási kampányban beharangozott 800 kilométernyi autópálya helyett jó, ha 200-300 kilométer megépül a ciklus végére. Meg kell említeni azt is, hogy az EU által feltételként szabott beruházási követelmények – elsősorban a környezetvédelem terén – a termelői fejlesztések kerékkötői, hiszen pénzeket kell átcsoportosítani például csatornaépítésre, miközben nem jut forrás egy összeszerelő üzem támogatására. Eközben a külső gazdasági feltételek sem a legjobbak: fontos piacunk, vagyis az EU évi bővülése csak kétszázalékos, és aligha javítja a helyzetet az Egyesült Államok várható lassulása.
Úgy látszik, a kormánynak nincs más receptje, csak a megszorítások, a kiadások visszafogása, a hatósági árak folyamatos emelése s új adónemek bevezetése. Holott az üzleti beruházásokat kellene serkenteni és javítani a versenyképességet, s végre rendbe tenni a költségvetést – de nem politikai alapon. Egyébként pedig – látva a népszerűségi mutatókat, miszerint az ellenzék stabilan vezet a kormánypártok előtt – a Medgyessy-kormánynak a reformok remélt sikere, politikai értelemben legalábbis, már nem oszt és nem szoroz.