Szól a „Ria, ria, Hungária!” Annus olimpiai bajnok! Németh Imre (1948), Csermák József (1952), Zsivótzky Gyula (1968), Kiss Balázs (1996) olimpiai aranyérme után most ismét egy magyar kalapácsvető tiszteletére fogják eljátszani a Himnuszt.
Annus keze a magasban. A társak gratulálnak neki. Bajnokunk mutatja a mellén kislánya képét. Jön, megy. Egyébként ő volt a verseny alatt, aki a legtöbbet jött, ment. Mintha nem hinné. Integet a háló mögött a közönségnek. Pakol. A fekete táska a vállra. Ez jó mulatság volt. Még egy csók a barátoknak, edzőknek, ismeretleneknek. Indulnának kifelé, de hirdetik a női kerekes székesek nyolcszázas eredményét. Mindenki feláll. Ez a tisztelgés Annusnak előleg.
Majd nyilatkozik a kalapácsvetés olimpiai bajnoka.
– Életem nagy formájában versenyeztem – mondja. – Harmincegy éves vagyok, a világcsúcs megdöntésére talán már nem vállalkozhatom, de szeretnék világbajnokságot nyerni.
– Nem félt attól, hogy a japán Murofusi az ötödik sorozatban túldobja?
– Csak akkor nyugodtam meg, amikor már lemérték a dobást…
– Mit csinál ma este?
– A nagy hangoskodás elkerülendő, mert a szobatársam, Fazekas Robi felébred. A barátokkal majd iszunk a győzelemre.
Egy másik nyilatkozat hétfőn reggel. Aki válaszol: Vida József, Annus Adrián edzője.
– Aludtak valamit?
– Keveset.
– Mi a véleménye a versenyről?
– Végig Annus irányított. Jól jött, hogy az első sorozatban mindjárt lendületesen kezdett.
– Jól időzítették a formáját.
– Mindent az olimpiának rendeltünk alá. Akörül forgott a világ. És akörül is marad még egy ideig… Sajnos Pars Krisztiánt megzavarta a bírói közjáték.
Már-már azt hinnők, hogy elhalasztják a 100 méteres döntőt, amikor elhalkul a zene, és bemutatják a résztvevőket. Az amerikai Justin Gatlin nyer, a portugál Obikwelu és a szintén amerikai Greene (a sydneyi győztes) előtt.
És megint olyan ünneplés kezdődik, amit nagyon nehéz leírni. Gatlin kezet akar fogni hetvenkétezer emberrel.
A nemes vetélkedés folytatódik. Vagyis még a dicső vasárnapot idézi a kalapácsvetés tegnap esti eredményhirdetése, amelyen Annus Adrián Schmitt Páltól, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökétől veheti át az aranyérmet és a győztesnek járó babérkoszorút. Aztán felvonul a világ legjobb tizenkét diszkoszvetője, köztük három magyar, Fazekas Róbert, Kővágó Zoltán és Máté Gábor. A futókhoz képest – ezekben a számokban alig-alig jutott ki atlétánk az olimpiára – már a három döntős diszkoszvető is kitűnő eredmény. Természetesen ennél többre vágyunk, arra, hogy száznégy év után ismét magyar diszkoszvető állhasson fel olimpián a dobogóra.
Mert nagyon rég volt, 1900-ban, amikor Bauer Rudolf Párizsban forradalmat csinált, a magyar versenyző ugyanis megreformálta az első olimpián győztes, amerikai Carrett-féle stílust, s másfél fordulattal dobta el a diszkoszt, amely elsőre 36,04 méterig repült, s ezért olimpiai aranyérem járt.
Az előző száz évben sokat változott a sportvilág, változott a sportolók megbecsülése – Bauer olimpiai sikere után már csak gazdaversenyeken szerepelt – és a diszkoszvetés technikája is. Ebben a dobószámban versenyzőink az eltelt évszázadban mindig a nemzetközi élmezőnybe tartoztak, de olimpián csak megközelíteni tudták a dobogót, mert Klics Ferenc (1948, 1952), Szécsényi József (1964) és Fejér Géza (1972), Horváth Attila (1992) csak az ötödik helyig jutott.
Fejér Géza tanítványa, Kővágó Zoltán két társával megpróbálja megszakítani ezt az éremtelen sorozatot. A szombathelyi Haladás versenyzője, Annus Adrián magasra tette a mércét klubtársának, mert eddig szinte kéz a kézben meneteltek a világversenyeken: 2002-ben Európa-bajnokok lettek, tavaly pedig mindketten világbajnoki ezüstérmesek.
A mester, Vida József gondterhelten ül a lelátón, mintha feszültebb lenne, mint a kalapácsvetés alatt. Tanítványa kissé megnyugtatja, Fazekas 66,39 méterrel kezd, amire legnagyobb riválisa, a világbajnok litván Alekna 69,89 méterrel válaszol. Láthatólag Fazekast nem zavarja meg ijesztő kezdése, és szinte tökéletes forgás, kidobás után hatalmas tenyeréből száll, száll a diszkosz, s a kis magyar tábor nagy-nagy örömére az eredményjelző táblán megjelenik: 70,93.
Aztán kiderül, ez a hetven méteren felüli dobás zavarba hozza a legyőzhetetlennek hitt címvédő, mert a legközelebbi érvényes dobását csak az ötödik sorozatban jegyezhetjük fel: 69,35. Kővágó Zoltán negyedikként kerül a legjobb nyolc közé (66,40), majd az ifjúsági világbajnok a következő sorozatban 67,04-gyel bejelenti igényét a bronzéremre.
Közben a futópályán megszületik az olimpia egyik legnagyobb meglepetése, az Atlantában és Sydneyben 800 méteren győztes mozambiki Mutola – sérülés után – lemarad a dobogóról, meglepetésre a 34 éves brit Holmes fantasztikus hajrával nyer. A szintén esélyes szlovén Ceplaknak nem vigasz a bronzérem.
A diszkoszvetők az utolsó sorozatra készülődnek, a negyedik helyen álló észt Tammert nem tud javítani, így Kővágó már bronzérmes. Alekna hosszasan összpontosít, majd repül a diszkosz, de jócskán hetven méter alatt vágódik a fűbe. Fazekas Robi keze boldogan csap a levegőbe, ünnepli fantasztikus sikerét. A lelátóról egy hatalmas zászlót dobnak a bajnoknak, nem véletlenül: a nagy sikerhez nagy zászló jár.
Aztán kiderül, mintha készültek volna erre, ez a zászló „kétszemélyes”, az egyik szélét az olimpiai bajnok, a másikat pedig az olimpiai bronzérmes Kővágó fogja.
Ritka pillanat a magyar sport, a magyar atlétika történetében. Ötvenkét éve, az 1952-es olimpián ünnepelhettünk hasonló sikert, amikor kalapácsvetésben Csermák József nyert, a bronzérmes Németh Imre volt, majd 1968-ban ugyanebben a számban Zsivótzky Gyula lett olimpiai bajnok, Lovász Lázár pedig harmadik.
Wellor
Réka, Réka Rékuci, közel kerül hozzá a Peti!
