Kacsasült párolt káposztával

Minden házasságnak, szerelemnek vagy kalandnak megvan a maga sajátos romantikája. Ahogy időben távolodik tőlünk az esemény, úgy lesz egyre jelentősebb, fényesebb, és lassan átfonja szívünk örökzöld koszorúja. Aztán megéljük újból, mert jólesik ilyesmire visszagondolni. Egy szál virág? Az első csók vagy az ígéretes kézszorítás? Bármi legyen is az.
Az én emlékezetem egészen másmilyen történethez kapcsolódik, hétköznapibb, de ugyanúgy átforrósítja bensőm, akár az első félénk csók. Egy Duna-parti faluban ismerkedtem meg a feleségemmel. Csehszlovákiából telepítették ki a szüleivel együtt, én meg Jugoszláviából menekültem, Tito partizánjai elől. Később mindketten Budapestre kerültünk, ő a meteorológián dolgozott, én meg alkalmi munkákból tengődtem. Akkor éppen albérletben laktam, szótárt készítettem egy kiváló akadémiai tag megrendelésére. Nehéz munka volt.
Egy alkonyatkor összehozott bennünket a véletlen a Gerbeaud-ban. Mária elújságolta, hogy másnap utazik haza szülei meglátogatására, ha én is felkeresném a faluban élő régi barátokat, együtt utazhatnánk. Egy pillanatnyi tétovázás után az utazás mellett döntöttem. Nyomban megbeszéltük, hol találkozunk majd, a Keleti pályaudvar mely részén. Aztán elköszöntünk egymástól.
Másnap már messziről észrevettem: a nagy váróterem nyitott ajtajában állt, és egy kisebb virágcsokrot szorongatott a kezében. „Virággal kedveskedsz a mamádnak? Csak nincs talán születésnapja?” – érdeklődtem. Nevetett, és azt válaszolta, hogy a virágot tulajdonképpen én viszem. Mert lehet, hogy a mamája a nagymise után engem is meghív ebédre, és akkor hogyan állítok be virág nélkül.
Már akkor megcsodáltam a logikáját. Megegyeztem vele, hogy ezután is ő viszi a virágot, már érkezése után átadja az édesanyjának üdvözletemmel együtt. És majd meglátjuk, mit mond Mária néni. Lehet, hogy összecsapja a kezét, és felkiált: „Nohát, de kedves fiú! Ugyan, hívd már meg ebédre…”
Valahogy így is történhetett, mert nagymise után a leendő feleségem félénken és boldogan a fülembe rebegte: „Vár a mama ebédre!” Jólesett a meghívás. Régen ettem már ízletes falusi kosztot, a vendéglőkben is csak az olcsóbb ételeket rendeltem. Mert szegény voltam.
Vajon mi lesz az ebéd?
Ez a kérdés foglalkoztatott, miközben végigjártuk a családfővel az udvart, bekukkantottunk az ólakban hízó disznókhoz, kint a kertben megcsodáltam a szőlőt. Már éreztem a sültek illatát, az udvar fölött lebegett. De restelltem érdeklődni. Csak azt kérdeztem nagy sokára, amikor már kimerítettünk minden lehető beszédtémát: „Mikor szoktak ebédelni?”
Leendő apósom megvakarta a fejét. „Ilyentájt már végzünk is az ebéddel, de most késik az atya. Merthogy a feleségem meghívta a plébános atyát is…”
Néhány pillanat múlva megérkezett a plébános, törölgette a verejtékét, és elnézést kért. Velem erősen kezet rázott.
Elmondta az ebéd előtti szokásos imát, aztán megettük a húslevest hosszú tésztával és a benne fövő baromfizúzákat és -szárnyakat, majd a plébános felállt, és koccintásra emelte a poharát, amelyben saját termésű rizling pezsgett. „Isten tartsa meg egészségben és egyetértésben a jegyeseket!” – mondta recsegő hangján. Összecsendültek a poharak, én is ittam egy kortyot, aztán megkérdeztem a mellettem ülő Máriát: „Ki itt a jegyes?” Csodálkozva rám nézett. „Azt hiszi az atya, hogy mi. Te meg én. Merthogy rendszerint eljegyzésekre hívják a falusi családok.”
Megrendültem. Hiszen szándékomban sem volt a nősülés. Arra gondoltam, legjobb, ha szó nélkül felkelek, s elmegyek a házból. Hiszen olyan a látszat, mintha csapdát állítottak volna a befogásomra. Már-már fel is álltam, hogy indulok, amikor Mária néni behozta az újabb fogást: kacsasültet sült krumplival és párolt káposztával. Ezt látva visszazökkentem a helyemre. Ezt még megeszem. Mikor ettem utoljára kacsasültet? Még amikor a mama sütött otthon. Megettem hát a kacsát, megittam a borom, és maradtam.
És rövidesen oltár elé vezettem a feleségem. Mikor is volt? Már megtartottuk az aranylakodalmat is. Szűk családi körben ünnepeltünk, és emlékeztünk egy budai vendéglőben arra a nagy napra. A menü egyszerű volt.
Kacsasültet ettünk párolt káposztával.