Kormosodó csövek

A vörös bestia címmel jelent meg a Magyar Nemzet Magazin július 10-i számában a hungarikumsorozat nyolcadik része, mely a magyar fűszerpaprikát mutatta be. Ez az írás is utalt arra, hogy fűszernövényünk hírneve már korántsem a régi. A világpiacot egykor uraló magyar fűszerpaprika ázsiója csakugyan megkopott, amit én alapvetően a hagyományos paraszti gazdaságokban honos termesztési módszerek visszaszorulásának tulajdonítok. Mint az egykori Konzerv- és Fűszerpaprika-ipari Kutatóintézet tudományos munkatársa, tanúja és részese voltam ennek a folyamatnak. A téeszek munkaerőhiánya miatt került előtérbe a szedés gépesítése, ami nagyon sokat rontott az őrlemény minőségén. Több szabadalommal védett eljárást dolgoztam ki annak érdekében, hogy javítsak ezen a helyzeten. Két technikai megoldás ma is a birtokomban van, ezek kísérleti stádiumig jutottak el. 92 éves vagyok. Nem szeretném, ha találmányaim veszendőbe mennének, miközben jeles hungarikumunk és az ország javát is szolgálhatnák.
A hagyományos paraszti módszerek lényege a rengeteg kézi munka volt. A palántákat eleink sokszor az ágy elülső végében csíráztatták és keltették. A cseperedő növényeket tavasszal egyenként ültették ki a földekre. Gondozásuk a termőre fordulásig sok fáradsággal járt. A fűszerpaprika termése általában nem egyszerre érik be, ezért a betakarításra többször is sor került. A gazdák mindig a pirosodó – vagy ahogy a paraszti nyelv mondja: kormosodó – csöveket szedték le. Esténként az aznap behozott termést kalákában fűzték fel. Az így készült füzérek általában a házereszek aljába kerültek, ahol a friss levegő és a napfény utóérlelte őket. Ekkor játszódott le egy fontos és az őrlemény megfelelő minőségéhez nélkülözhetetlen biokémiai folyamat, megkapta a fűszerpaprika termése a megfelelő színt, ízt és aromát. A malom kapacitásától függően kérte be az eresz alatt megérlelt, megszáradt és a szárától, magháztól, vagyis a csumájától megszabadított paprikabőrt a termelőktől. A régi paprikamalmokban kövekkel is darálták a termést, ami felmelegítette az őrleményt, és felszínre hozta a festékanyagokat. Ez még különlegesebbé tette a fűszerpaprika színét és aromáját.
A téeszek megalakítása után a párt kiadta a jelszót: a mezőgazdaságot iparosítani és gépesíteni kell. Elindult a mindenáron való fejlesztés, gyakran megfelelő hozzáértés nélkül. Az iparszerű termelés követelménye a fűszerpaprikát is elérte, ami párosult az ágazatban jelentkező munkaerőhiánynyal. Az iparosítást akkoriban úgy fogták fel, hogy a növények nevelésénél, a termés betakarításánál az összes műveletet gépesíteni kell. Csakhogy elhibázott volt a filozófia. A gépnek kellett volna alkalmazkodnia az anyaghoz, nem pedig fordítva. Márpedig a tervezők a fűszerpaprika esetében így jártak el: létrehoztak egy gépet, amelyhez az anyagnak kellett volna alkalmazkodnia.
Itt dőlt el a magyar fűszerpaprika sorsa, ekkor indult el a lejtőn az ágazat. Amikor a gépi szedést bevezették, az erre szolgáló eszközt jelentős kedvezménnyel adták át a téeszeknek, azzal a feltétellel, hogy a növény vetésterületét növelik. A géppel csak egyszerre lehetett leszedni az egyébként többször érő fűszerpaprikát. A tüskéket rejtő szedőhengernek gyors fordulatszámon kellett pörögnie, hogy ellensúlyozza a gravitációt, tehát betakarítás közben ne essen le a földre a termés. Ezért a csövek annyira megütődtek, hogy rögtön rothadásnak indultak. A téeszek csak azzal a feltétellel vállalták a gépi szedést, ha a feldolgozók azonmód átveszik tőlük azt, ami lekerül a földekről. A végeredmény siralmas volt: a féléretten, zölden is leszedett, roncsolt, tisztítatlan termésből folyt a gyárudvaron a piros lé. Az egészet leszecskázták és megszárították. Elmaradt az utóérés, és a csumát sem tudták rendesen kiválogatni a futószalagnál az asszonyok. Bekerült az őrleménybe a nagy olajtartalmú mag és a magház, ami alaposan lerontotta a termék színét, ízét, zamatát.
Az utóérlelés biztosítására dolgoztam ki a szabadalommal védett zsákhálós megoldást. A zsákba a kolbásztöltéshez hasonló eljárással kerülnek bele termések. A lyukak optimális keresztmetszete biztosítja, hogy a csöveket utóérés közben érje a levegő, és ne penészedjenek meg. Másik szabadalmam segítségével azt értük el, hogy a gép ne keresztbe, hanem hosszába vágja fel a paprikacsöveket, így már könnyebben eltávolítható belőlük a magház. Egy német szedőgéphez illeszkedve készítettem el egy harmadik szerkezetet. Az autómotor tengelyéhez hasonlóan forgó horogról van szó, amelyik a hat centiméter széles futószalagok között működik, és megtisztítja a fűszerpaprika termését a levéltől, szártól, egyéb hulladéktól. A negyedik, szabadalommal védett eszközben olyan sűrűn állnak a fémtüskék, mint egy hajfésűben. Azt a mozdulatot utánozza, amikor a kézfejünkkel megfogunk valamit. Így emeli ki a futószalagon szaladó fűszerpaprika a törek közül a csumát.
De a legfontosabb az, hogy a hazai fűszerpaprika-termesztés újra megbecsülje a hagyományos parasztgazdaságok tudományát. A minőség legyen a döntő: térjünk vissza ehhez a szemlélethez. S akkor a magyar fűszerpaprika a nemzetközi piacokon is visszanyerheti régi hírnevét.

Dr. Nyíry Géza nyugalmazott
tudományos kutató
Lejegyezte: Nánási Tamás