Lenin él…

Aktahegyek között jutok el a fővárosi közüzem csoportvezetőjének szobájához. Illedelmesen kopogok, belülről semmi válasz. Benyitok. Földbe gyökerezik a lábam, mert velem szemben, az íróasztal túloldalán Lenin elvtárs életnagyságú portréja néz velem farkasszemet. A festmény hű mása annak a fotónak, amelyen a bolsevik párt első embere sildes sapkájához emeli a kezét.
De hát ismerik.
A helyzet mellbevágó. Nem könnyű megszólalni. Meg aztán a csoportvezető eszik. Ül a Lenin-kép előtt/alatt, és szalonnát falatozik. Pillanatokon belül felfogom, hogy sok jót nem várhatok itt, legjobb lenne azonnal visszafordulni, és más ajtón kopogtatni. Aztán mégis nekibátorodom:
– Ez és ez vagyok – mondom –, és tisztelettel arra szeretném kérni… ha nem zavarom…
– Mondja csak… – biztat teli szájjal, de egy pillantásra sem méltat.
Mintha Lenin ösztökélne és kacsintana. A nagy bolsevikre nézek, s erre a hű követőre, a bajuszos, kopasz emberre, aki – az elmúlt évek történései dacára – vállalja az örökséget.
– Volna-e lehetőség arra, hogy ügyem elintézést nyerjen? – kérdem félénken.
– Ott a sarokban megtalálja a kartonokat – mondja –, keresse ki a magáét. És változatlanul eszik.
A kupacra vetem magam. De közben Leninre pillantok, hátha az elvtárs üzen valamit. „Ha tudni akarod, mit akar az ellenfeled, ne a száját nézd, hanem a kezét” – mondta volt Vlagyimir Iljics. Ez jó tanács: a csop. vez. kezében egy kis Sztálint görget; tudniillik csupa kis Sztálin, Rákosi, Lenin sereglik az íróasztalán. Bronzból, kőből meg fából faragták ki őket a szocialista realizmus művészei. Jámbor, ki ide belépsz, hagyj fel minden reménnyel!
Az aktám sehol.
– Keresse tovább! – ripakodik rám az elvtárs elvtársa. – Nézze meg a másik kupacban, a harmadikban.
S ahogy bogarászok a papírlapok között, észreveszem, hogy az ember nagyságú Lenin-kép mellett apró betűkkel a falon, ahogy a kiállítótermekben látható a festmények mellett/alatt, a következő szöveg olvasható: „Én nem rájuk szavaztam…”
Tessék? Mi az, hogy nem rájuk szavazott? Kikre? A jelenlegi kormányra? Tehát akkor ez a csop. vez. elvtárs mégsem elvtárs? És Lenin sem él, nem élt és nem fog élni…
Most kinek higgyek? Az apró betűknek vagy a festménynek? Megrázzam a csop. vez. kezét, vagy billentsem fenéken?
Az utolsó halomban megtalálom, amit keresek! Heuréka. Most már reménykedhetek, ha merek.
Odakint a folyosón azon töprengek, mi van, ha én mint szoc.-lib. lépek be az irodába, és repeső szívvel konstatálom, hogy a nagy Lenin még él a falak között… És utána csalódnom kell…
Most melyik variáció a jobb?
Az érdek.