Magyar szív és európai fej

Azt várja Medgyessy Péter Kovács Lászlótól, aki a kormány döntése értelmében az Európai Bizottság magyar biztosi posztját tölti be novembertől, hogy „magyar szívvel és európai fejjel végezze munkáját”. Magyar fejjel elgondolkodva ezen a veretes semmitmondáson, sötét víziói támadnak az embernek egy olyan bizottsági tagról, aki bár nagyon szeretne a nemzeti érdekekért dolgozni, européer belátásai rendre megakadályozzák majd ebben. Erős a gyanú, hogy ha nem akarunk időtlen időkig másodrendű polgárai maradni az uniónak, akkor politikusainknak nem lesz elég magyarnak érezni magukat Brüsszelben, hanem annak is kell látszaniuk érdekérvényesítés közben. Ezért a kormányfővel szemben jogosan várná el a nemzet Kovácstól, hogy a feje is maradjon magyar, hiszen olyan, hogy európai fej – a sokszínűség elve alapján – nem is létezik.
Azt, hogy fel tud-e nőni ehhez a feladathoz a bukott pártelnök, már kinevezésének körülményei is erősen kétségbe vonják. A szocialisták jól ismert, bár soha meg nem szokható cinizmusa nyilvánult meg akkor, amikor a pártpanoptikum helyett az Európai Bizottság tagjai közé delegálták a választási kudarc után fölöslegessé vált politikust. Feltéve, de meg nem engedve azt, hogy Kovács egy személyben felelőssé tehető a súlyos vereségért, azonnal nyugdíjba kellett volna küldeni. Ehelyett – jó magyar szokás szerint – fölfelé buktatták. Egy olyan pozícióba, amelyben elengedhetetlen lett volna, hogy a leendő biztos személye élvezze valamennyi parlamenti párt bizalmát, és képes legyen integrálni minden törekvést a nemzet érdekeinek érvényesítésére. Kovács László erre ugyanúgy alkalmatlan, mint ahogy alkalmatlan lett volna a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnöki poszt betöltésére is. A magyar közvéleményt nála jobban megosztó politikust nehéz lett volna találni. S hogy miért, azt csak a baloldalon nem értik. Pedig udvari szakértőik is kimutatták, hogy a súlyos vereség leginkább annak a mocskolódó, negatív kampánynak volt köszönhető, amelyik a szocialisták várható uniós szerepvállalásának taglalása helyett a Fidesz besározásával volt elfoglalva, s amelyben a párt elnöke elévülhetetlen érdemeket szerzett. A csapnivaló kormányzati munka felelősségének elkendőzése mellett nyilván ezért kellett egyedül elvinnie a balhét. Ezt erősíti az a tény is, hogy februárban még esze ágában sem volt a Medgyessy megfogalmazásában „kétségbevonhatatlan nemzeti elkötelezettségű, kikezdhetetlen szakértelmű és politikai jártasságú”, állítólag kiváló képességű diplomatának Brüsszelbe ejtőernyőzni. Akkor még nem volt számára rövid az élet, mint ahogy mostanság nyilatkozik, és nem érezte úgy, hogy nem adatik előtte még egyszer ilyen nagyszerű lehetőség a nemzetközi politikában való megmérettetésre.
Teljesen logikus tehát az a feltételezés, hogy a fent említett kétes értékű áldozatvállalásnak az ára a biztosi kinevezés, és igaz Pokorni Zoltánnak, a Fidesz alelnökének kijelentése, miszerint Medgyessy Péter saját politikai túlélése érdekében fizetteti meg az országgal ezt az árat. Különben nem lenne érthető, miért ragaszkodna uniós biztosként ahhoz a Kovácshoz, aki az európai parlamenti választások elvesztése miatt kénytelen megválni pártelnöki székétől. És akinek ráadásul most fel kell adnia az annyira szeretett külügyminiszterséget is, aminek fájdalmát persze csökkenti a hó végén kapott borítékok vastagsága közötti markáns különbség az eurót tartalmazó javára. Négymillió forint az mégsem egymillió! Az utód kitalálásán meg törje a fejét Medgyessy, aki miközben riadtan mutogat az egyik kezével kivégzendő riválisai felé, addig a másikkal görcsösen kapaszkodik a kormányfői pulpitusba. Ezt a hadonászást hívja ő a megújulás programjának. És ez még a kisebbik baj.
A nagyobb az, hogy Kovács kinevezésével ez a belpolitikai végvonaglás immár európai keretek között is megnyilvánul majd, ami kifejezetten ártalmas lesz az országra nézve. Már csak ezért is igaza van Pokorni Zoltánnak és Szájer Józsefnek akkor, amikor a döntést Medgyessy eddigi legrosszabb húzásának, őrült hibának nevezték. És akkor még nem beszéltünk arról a szakmai veszteségről, ami abból adódhat, hogy a külügyér Kovács feltehetően egy jóval kisebb súllyal bíró terület gazdája lehet csak az unió kormányában, mint a jelenlegi szakértőnek számító biztos. A vállaltan baloldali Népszabadság is megírta, hogy Balázs Péter azért a regionális politikáért felelt, amely az egyik legfontosabb uniós kassza kulcsának birtoklásával is jár. Ettől eshet el Magyarország, mivel a politikus Kovács jóval kisebb eséllyel aspirál erre a más országok biztosai által is igen kívánatos posztra. Ám ha valamilyen véletlen folytán mégis őt jelölné José Manuel Durao Barroso a regionális politika felelősének, az alapproblémán ez sem segítene.
A gyűlöletkampány egyik fő korifeusával, a közintézményt gyalázó, politikus társait rágalmazó, jogerősen elítélt exkommunistával nem lesz ettől egyszerűbb együttműködni az ellenzék számára. Márpedig az ország sorsáért aggódó, felelősen gondolkodó politikusokként kötelességük törekedni erre. „Az ördöggel is együtt tudunk működni, ha a magyar nemzet érdeke ezt kívánja, de nem kéne ennyire megnehezíteni a magyar politikai élet dolgát”, fogalmazott a csütörtöki Kereszttűzben Pokorni Zoltán. Ebből a megfontolásból írt levelet Orbán Viktor Medgyessy Péternek, amelyben négypárti konszenzuson alapuló jelölést javasolt annak ellenére, hogy nem vitatta el a kormány ehhez fűződő, kizárólagos jogát.
Az európai fej már említett cinizmusa ekkor érte el a balkáni mértéket. A kormányfő a mai napig nem válaszolt a levélre, ehelyett összehívott egy konzultációnak csúfolt egyeztetést, kész tényként közölte a pártok megjelent képviselőivel meghozott döntését, majd felállt, és elment. Ezt a pökhendi erőfitogtatást hívja ő gesztuspolitizálásnak. Amit most ráadásul még fölöslegesnek is ítél, mert a megalázott ellenzék, ahelyett, hogy széles mosolyok kíséretében gratulált volna a gyalázatos szocialista káderpolitika legújabb vívmányához, el merte mondani véleményét erről az egyáltalán nem európai gyakorlatról. Ki merte mondani, hogy milyen elképesztő az az eljárás, amelyik az európai szerepvállalásunk egyik legfontosabb személyi kérdésében ennyire nem veszi figyelembe annak az ellenzéknek az álláspontját, amelyik gyakorlatilag megnyerte az európai parlamenti választást. Sőt, jelöltet is mert javasolni Barsiné Pataky Etelka személyében, aki minden tekintetben megfelelt volna a tisztségre. Kovács természetesen megsértődött, Medgyessy pedig, úgy tűnik, végleg lemond a gesztusokról. Ami mellesleg nem is baj, mert mostani viselkedése hézag nélkül illeszkedik abba a sorba, amit azzal kezdett, hogy a nyilvánosság elé rángatta a négyszemközti megbeszélésre érkező Orbán Viktort, majd a soproni beintéssel folytatott. Beintés ez is, csak most a fél országnak, minden magyarnak, aki komolyan vette az Európai Néppárt azon felhívását, hogy nem kellene erőltetni a volt állampárt levitézlett kommunistáinak uniós szerepvállalását. Ezekből a gesztusokból feltehetően a magyar szívű és fejű baloldaliaknak is egyre inkább elege van.