Óvatosan fogalmazott a tegnapi finálé előtt Kemény Dénes, ami nála egyébként sohasem jelent kötelező óvatoskodást. A magyar pólósok kapitánya azt fejtegette, hogy egyrészt az olimpiai döntő különleges, semmilyen más meccshez nem hasonlítható randevú, másrészt pedig arról beszélt, hogy soha nem lehet kizárni, hogy az ellenfél élete legjobb formájában játszik, éppen ellenünk. „Nekünk pedig az a dolgunk, hogy még ez is kevés legyen a sikerükhöz” – mondta végül, s mintha a jövőbe látott volna.
Feltehetőleg Szerbia-Montenegró csapata játszott már jobban is, mint az athéni döntőben, ám hogy mindenre igyekeztek felkészülni a játékosok a magyarok ellen, az bizonyos.
Ennek is betudható, hogy váratlanul indult a mérkőzés, a szerbek ötpercnyi játék után komoly előnyre tettek szert (0-3). Persze ehhez az is kellett, hogy Kiss Gergely a blokkba, Fodor pedig a kapusba lőjön egy-egy előnyt. Aztán Kiss javított, lőtt két gólt (az egyiket négyméteresből), Szécsi pedig Jelenics labdáját védte, így az első szünetre felzárkózott a magyar csapat (2-3).
Sőt. A folytatásban Kiss azonnal kiegyenlített, majd megint Szécsi kapus következett, újra Jelenics ellen nyert csatát. Innen kezdve egy gól ott, egy gól itt, azaz a szerbek rendre vezettek, ám a magyarok mindig kiegyenlítettek (Benedek, Varga Tamás), így a felénél döntetlen volt az állás (5-5). Különösen Varga gólja volt látványos, Benedek Kisshez passzolt, ő egyből középre küldte a labdát, ahol jött Varga, és a hálóba tolta. Történt mindez olyan gyorsan, hogy szemmel alig lehetett követni.
A harmadik negyed megint csak váratlanul alakult – legalábis magyar szempontból. Csak a szerbek lőttek gólt ebben a hét percben (5-7), ráadásul a játékrész első negyvenöt másodpercében tették, így a magyar pólósok az egész negyed alatt kapaszkodhattak az egyenlő állás visszaszerzéséért. Nem jártak sikerrel, mert az ellenfél roppant szorosan és jól védekezett, ráadásul a támadásokban kevés volt az ötlet, a fantázia. Csak az akarás, az elszántság volt állandó magyar oldalon (is).
Aztán jött a negyedik negyed, és jött a magyar csapat. Szécsi remeklésével indult ez a szakasz, aztán Kásás Tamás következett. Előbb előnyből lőtt gólt (először elejtette a labdát, majd felkapta, és a kapuba küldte), aztán négyméteresből, s ezzel újra döntetlen lett az állás. Szécsi bravúrjai következtek, majd, amikor alig több mint két perc volt hátra, Kiss Gergely góljával először vezetett Magyarország (8-7). A – mint kiderült: győztes – gólhoz kellett persze Kásás csodálatos passza is. Másfél perccel a vége előtt a szerbek kihagytak egy emberelőnyt, 46 másodperc volt hátra, amikor Kemény Dénes időt kért, és 15, amikor a szerbek kaptak egy fórt. Nem éltek vele (Sapics tanácstalanságának köszönhetően), így Magyarország megvédte sydneyi olimpiai bajnoki címét.
Megérdemelten. Elsősorban annak köszönhetően, hogy a csapat tagjai igazi sportemberek. Hiába jöttek sorban a győzelmek, mindig tudták, miben kell javulniuk, és töretlenül hittek abban, hogy javítanak is. A döntőben kétszer kellett talpra állniuk (0-3 és 5-7 után), s mindkétszer megtették. Ennél aligha kell több.
És így lehet Magyarországnak immáron nyolc olimpiai aranya pólóban a játékok újkori történetében.
Férfiak. Döntő. Magyarország–Szerbia-Montenegró 8-7 (2-3, 3-2, 0-2, 3-0), gólok: Kiss Gergely 4, Kásás Tamás 2, Benedek Tibor, Varga Tamás, 1-1, illetve Sapics, Gojkovics 2-2, Csirics, Ikodinovics, Udovicsics 1-1. A 3. helyért: Oroszország–Görögország 6-5. Az 5. helyért: Németország– Spanyolország 6-4. A 7. helyért: Egyesült Államok–Olaszország 9-8. A 9. helyért: Ausztrália–Horvátország 8-7.
Mennyország
Gyakran mondják: elszabadult a pokol… Az olimpián is volt már rá példa. De most mondjuk inkább azt, hogy elszabadult a mennyország. Mert vízilabdázóink aranyérme után okkal mondhatjuk! Kezdődött a vízben, a már megszokott képpel, Kemény Dénes kapitány is a medencében, persze együtt a fiúkkal, hogy ruhástól, az ilyenkor természetes. Kemény külön-külön megcsókolta minden egyes játékosát, ez is magától értetődő, hiszen nem akármilyen sorozat zárult le most Athénban: olimpiai bajnoki címtől olimpiai bajnoki címig…
– Veretlenül nyertük meg az olimpiát – mondta a kapitány túláradó mosollyal. – Ez mindennél többet mond. Voltak nehéz pillanataink, melyik csapatnak nincs, de a szerbek ellen is fel tudtunk állni null-három és öt-hét után. A csapat ezen a meccsen méltó volt ahhoz a négy évhez, ami mögöttünk van. Csapat volt – csupa nagybetűvel. Nem tudom elmondani, mennyire boldog vagyok. Köszönöm a fiúknak a hitet, azt, hogy vert helyzetben is elhitték, győzhetnek.
– Azokat kaptuk az aranyéremért vívott meccsen, akiket vártunk, a szerbeket – így Kásás Tamás. – Az utóbbi időben hatból ötször legyőztük őket. De nyilvánvalóan ez a siker a legfontosabb.
– Nem szédültünk le a dobogóról nagyképűségünkben a legutóbbi három világtorna megnyerése után – tette hozzá Kiss Gergely –, sőt most még magasabbra jutottunk.
– Gyerekek, nyertünk! – így kiabált Kemény Dénes, mint akinek még sokszor el kell mondani, hogy elhiggye, a csapata olimpiai bajnok lett.
A közönség meg ünnepelt. Nem is fejeződhetett volna be szebben az olimpia, mint a pólódiadallal. Magától értetődően forgott a vízilabdázóink körül világ.
