Mellébeszélések a magyarverésekről

Belgrád indulatok szításával vádolja azokat, akik a vajdasági magyarságot ért atrocitások miatt komoly változásokat sürgetnek. Közben a történtekről a kamerák kereszttüzében gyakran merőben más helyzetértékeléseket hallani, mint négyszemközt. Persze ahány fej, annyi vélemény – tartották egykor a rómaiak, mégis: a magyarverések kapcsán főként az őszinteség hiánya az, ami leginkább nyomaszthatja a Vajdaságba érkezőt.

Magyar újságírók kisebb serege lepte el a napokban a magyar határtól alig néhány kilométerre fekvő Szabadka belvárosát. A vajdasági incidensek kapcsán az utóbbi időkben komoly odafigyelést tanúsító Külügyminisztérium szervezésében lezajlott út célja az volt, hogy a médiumok képviselői tisztább képet kaphassanak a mintegy háromszázezres magyar közösség nem éppen rózsás helyzetéről. Mégis: a számtalan, egymást kizáró ellentét és a háttérben felsejlő politikai játszmák miatt az út végére a látogató fejében a káosz lett az úr. Mikor ugyanis magyar politikust pofoznak fel a padéi rendőrőrsön, magyar fiatalok arcát zúzzák véressé különböző szórakozóhelyeken, a magyar helységnévtáblákra festik a „halál a magyarokra” feliratot, s a magyar ősök sírjait gyalázzák meg kalapácsokkal és trágár feliratokkal, nehéz hinni a szerb kormányfőnek, aki szerint csak néhány elszigetelt esetről van szó.
Kezünkben tartjuk a New York-i emberjogi szervezet, a HHRF által készített, fotókkal ellátott összeállítást – benne a zentai, újvidéki, magyarkanizsai, zombori, törökbecsei temetőrongálások dokumentációjával –, amikor Vladimir Gyurics, a kisebbségvédelmi miniszter tanácsadója éppen azt ecseteli, hogy az esetek többségében a rendőrség nem talált bűncselekményre utaló nyomokat. Ugyanez az illetékes azt mondja: a kormány komoly hangsúlyt fektet a kisebbségi oktatásra, ezért is fontos, hogy széles körben használatosak a magyar tankönyvek. Ezzel szemben tény: a taneszközök még csak az országba sem juthattak be. Gyurics úr azt is állítja, hogy összesen 49 incidens történt, csakhogy akkor további több mint 250 károsult sérüléseire nincs magyarázat.
A naiv vendégnek nem könnyű Pál Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) alelnöke – a VMSZ egyetlen vezetője, akivel az újságírók találkoztak – szavait sem értelmezni. Mint mondja, randalírozó, részeg fiatalok a világon mindenhol előfordulnak. Azt ugyan ő is leszögezi, hogy a szerb hatóságok berkeiben a múlt máig kísért, a színfalak mögött azonban egy ennél jóval bonyolultabb kép rajzolódik ki. Nem lehet feketén-fehéren értékelni a történteket – fejtik ki a szabadkaiak, határozottan állítva, hogy a szerbek többségével soha semmilyen viszályuk nem volt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljes a nyugalom. Mint mondják, a háború és etnikai viszályok szabdalta ország politikája sohasem a kiszolgáltatottaknak kedvezett. Ítéletet mondani persze a Koszovóból vagy Boszniából elüldözöttek fölött is nehéz. Őket semmiféle program nem segíti a beilleszkedésben, a hetvenes-nyolcvanas évek jólétéből mára szegénységbe süllyesztett embereket pedig egyébként is könnyebb felheccelni. A pofozkodók és megpofozottak így aztán nem is csak egymás, hanem a több tengely mentén zajló politika áldozataivá válnak.
Kostunicáék vajdasági programját összesen 14 tévétársaság s több tucat újságíró kísérte figyelemmel, így aztán a szinte a választásokig halasztott vizit kampánykörútnak sem volt utolsó. Talán itt keresendő annak az oka annak is, hogy Kasza József VMSZ-elnök végül miért látta jobbnak kimaradni az egész felhajtásból.