Merjünk Kissek lenni

Olimpiára még kijutni is óriási teljesítmény, hát még pontszerző helyen végezni. Úgy tűnik, e tényről kizárólag a magyar tévériporterek nem értesültek, különben nem tennék fel mániákusan azt a kérdést ezüst- és bronzérmeseinknek, hogy a nyakukba akasztott érem vajon miért nem fényesebb. Vitray Tamás valóságos kivégzőosztagot verbuvált össze az athéni stúdióba barátaiból és üzletfeleiből. Tapintatlan kérdéseikkel egyaránt kényelmetlen helyzetbe hozzák Gyurta Dánielt és Krutzler Esztert, a lelkileg összetört Risztov Évát meg lehetőleg addig faggatják, míg sírva fakad. Ugyanakkor a sztárgázsival ellátott gárda hajlamos a közvélemény aranyéhségével igazolni inkvizíciós eljárását, noha valószínűleg saját anyagiasságukat mutatják be a képernyőn. Pedig ha megvizsgálnánk, ők vajon milyen szakmai teljesítményt nyújtanak, nem feltétlenül felelnének meg a nemzetközi selejtezőszintnek. Ugyanez mondható el a kormányzati szféráról – bár velük szemben a legutóbbi időkig korántsem volt olyan kritikus a baráti média. Vitray például a mikrofonállvány szerepét alakította Medgyessy Péterrel szemben a közszolgálati tévében megejtett miniszterelnöki interjú során, akit ez inkább mosolyra, mint sírásra késztetett. Igaz, nehéz is lehet olyasvalakivel keménykedni, akivel máskor együtt vacsorázunk.
Az aranymánia, úgy tűnik, még a tűzijáték-szervezőket is elérte: mint a konfúz körülmények között kiválasztott petárdafelelősöktől megtudhattuk, az idei égi parádé újdonsága a monokróm látványosság. Arany, ezüst, bronz. Igaz, a kereszténydemokraták szerint Medgyessy a lemondásával elrontotta az ünnepet. Ezúttal jómagam merőben más véleményen vagyok: szerintem amennyit rontott az ünnepen, annyit egyúttal javított is. Olyan miniszterelnök volt ő, aki csupán három fogásnemben maradt alatta a selejtezőszintnek: morálisan, szakmailag és kommunikációs szempontból. Engem személy szerint az első és az utolsó sértett igazán; az országot viszont főleg a középső. Áldásos tevékenysége következtében nemcsak lecsúsztunk a régió dobogós helyéről, de még a pontszerzésben sem reménykedhetünk. Igazságtalan volna azonban, ha egyedül ő venné hátára a szocialista–szabad demokrata kormányzás kudarcát – mint ahogy korábban az is igazságtalan volt, hogy az európai választási fiaskót egyedül Kovács László nyakába varrják, kimenekítve a romok alól a pártonkívüli Medgyessyt. Most a szocialista élcsapat rájött, hogy emberáldozatból is több kell, ha ők túl akarják élni a társadalom szinte minden szegmensére kiterjedő válságot. Egy kis szabad demokrata zsarolás hatására csuklás nélkül beáldozták hát a korábbi fegyvertársat. (Egyedül Toller Lászlóban támadt fel a zsiványbecsület – látványos kilépésével az MSZP-elnökségből alighanem megnövelte esélyeit a pártelnöki pozícióra. Ami kétségkívül tanulságos szituációt hozhat majd létre a szalámizó elvtársak között.)
A politika nem olimpia, ahol az aranyérmen kívül más helyezés is pontot érne – királycsináló zsaroló pozícióra azonban a „futottak még” kategória szabad demokratái beszédes példával szolgálhatnak. Az SZDSZ-re már épp kezdett ráomlani a mennyezet a Demszky- és Wekler-ügyek miatt – úgy kellett nekik ez a kormányválság, mint egy falat kenyér. Horn Gábor mint a haza megmentője jár-kel a virtuális politikában, feledve, hogy ha lényegében kormány sincs, akkor a koalíciós egyeztetési államtitkár létezése is erősen kérdőjeles. Horn leplezni sem kívánta felhőtlen örömét, hogy Medgyessy lapátra tételével az MSZP felső körei elvégezték az SZDSZ helyett a piszkos munkát. Ráadásul országnak-világnak tudtára adhatták: ők a kormánytöbbség igazi urai, aki pedig keresztezi az útjukat, annak nincs kegyelem. Ha a máskülönben inkompetens Csillag István menesztését racionális alkuk eredményeképpen még meg is bocsátották volna a romantikus ultimátumot benyújtó Medgyessynek, azt nem tehették zsebre, amit a Népszabadságnak nyilatkozott. „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, miközben néhány politikusának olyan erősek a személyes ambíciói, hogy azok kielégítése érdekében semmilyen árat nem talál túl soknak.” Tehát korruptak és machiavellisták. Ezt még az ellenzék is körülírta eddig. A kormányfő viszont közelről, sőt belülről látta a részleteket, s éles helyzetben nem kertelt. Nem csoda, ha haladéktalanul mennie kellett. Csupán mellékes körülmény, hogy (szándékosan félreértelmezve lebegtetett lemondási szándékát) saját exelvtársai kötöttek útilaput a talpára.
Miközben tehát az országnak és a forintárfolyamnak feltehetőleg roppant nagy károkat okoz a kikényszerített kormányválság (az ünneplő tömeget ezúttal talán hagyjuk), a legtöbb kormányoldali érdekcsoportnak kifejezetten jól jön a kormányfőváltás. A szabad demokratáknak olyan ez, mint az égből hullott manna. Nem kell tényekkel alátámasztaniuk, miért végez kiváló miniszteri munkát a második legjobb autópálya-ajánlatot tendergyőztesnek kihozó Csillag, a hazai oktatásügyet dúvadként tönkretenni készülő Magyar Bálint, a kakaóbiztos Kovács Kálmán vagy a zöldügyért Persányi, aki tudomásom szerint tájára sem ment Esztergomnak, noha vízszennyezésből kifolyólag a fél városnak ment a hasa. Nem kell defenzívában lenniük a szabad demokratáknak (használjuk most már bátran Medgyessy kifejezését) pártbéli korrupcióik miatt, hanem offenzívába lendülhetnek: tematizálhatják a politikát és a közbeszédet egyaránt; szóval elemükben vannak. Jól jött Kovács Lászlónak, aki valósággal kivirult: nemcsak Medgyessyn állhat most legális bosszút az elszenvedett sérelmekért, nemcsak átjátszhatja magát a választási bűnbakból a felelős államférfi szerepébe, de még a párton és kormányon belüli utódlásba is érdemben beleszólhat, amiből pedig az utóbbi hetekben-hónapokban ügyes összjátékkal már kiszorították. Nem csoda, ha otthagy Brüsszelben csapot-papot, Barrosót és a háromezrelékes költségvetésű energetikai biztosságot, és rohan haza a hatalmi egyezkedésre az SZDSZ-szel. Vannak persze páran, akiknek nem biztos, hogy jól jött a váltás (természetesen Medgyessyn kívül, akinek viszont ezután nem kell sem Kubában, sem Mexikóban, sem Dubrovnikban illegalitásban rekreálódnia). Első helyen említeném Szekeres Imrét, aki kiböjtölte, és végre majdnem miniszter lett, aztán ki tudja, mit hoz a jövő. De labilis a helyzete a Medgyessy-féle kormányátalakítás többi érintettjének is, Kellertől Baráthig: jószerivel senkiről nem tudhatjuk igazán, ki az, aki megy, és ki az, aki marad. El lehet képzelni, milyen komoly munka folyhat mostanság az érintett kormányzati apparátusokban…
Most úgy hírlik, az előselejtezők után Medgyessy helyett jön a zsideszező BIT egykori vezére, Kiss Péter – így a Hungaroring füvesítése helyett a közeljövőben alighanem a Demisz-vagyon eltűnése kerül majd a fókuszba. Vajon igazi aranycsinálóval van-e dolgunk? Lehet-e bitből kilobyte? S a legégetőbb kérdés: merjünk Kissek lenni?