Mi vettük ki az első téglát a falból

Magyarország a vasfüggöny lebontásának elindításával kilépett a nemzetközi színtérre. Hazánk volt az első állam, amely kitört a Varsói Szerződésből. Ez volt az első alkalom, hogy a keleti blokkon belül a parancsuralmi rendszer diktálta intézmények működését megszüntették, s szabaddá vált a határ több száz német menekült számára – mondta Pozsgay Imre, a Páneurópai Piknik egykori fővédnöke, a határnyitás politikai előkészítője azon a kétnapos soproni konferencián, amelyen az 1989. augusztus 19-i a határnyitásról emlékeztek meg. A nyolcvanas évek végén a szocialista táborból számosan Magyarországon kerestek menedéket, mert valamiféle szabadulásra vágytak. Az első emberáradat – Ceausescu esztelen falurombolásai hatására – Erdélyből érkezett. 1989 januárjától német menekültek ezrei indultak Magyarországra. A helyzet tarthatatlanná vált. Amikor azonban Pozsgay ki merte jelenteni, hogy a menekültkérdés rendezése nem az ország feladata, még erős politikai ellenállásba ütközött.
1989. május 2-án hirdették ki hivatalosan a lebontás megkezdését, ekkor kapcsolták ki véglegesen a fal elektromos jelzőberendezését. Demonstratív okokból Alois Mock és Horn Gyula külügyminiszterek 1989. június 28-án ünnepélyes keretek között is „átvágták” a vasfüggönyt, melynek lebontása akkor már nagy ütemben haladt. 1991. január elsejére tervezték a munka befejezését. 1989. augusztus 19-én tehát inkább lelki értelemben törték át – magyar segédlettel – a két Európát egymástól elválasztó határt. A magyar határőrség bátor és felelősségteljes magatartása is nagy szerepet játszott abban, hogy a részben spontán kezdeményezés megmásíthatatlan politikai láncreakciókat elindító győzelmet, és nem tömegtragédiát hozott. Tekintettel a kialakult helyzetre, szeptember 10-én a magyar kormány megnyitotta a határait az NDK-s állampolgárok előtt. A felgyorsult politikai változások következtében pedig 1989. november 9-én leomlott a berlini fal. Pozsgay Imre hangsúlyozta, hogy a Páneurópai Piknik alulról jövő kezdeményezés, több civil szervezet sikeres akciója volt. Martonyi János volt külügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy még tizenöt év távlatából is számosan akadnak, akik hamisítják a múltat, nem létező érdemekkel díszítve ki magukat, akadnak, akik félreértik vagy nem ismerik az eseményeket és jelentőségüket. Ezért fontos, hogy akik a sorsfordító pillanatok részesei voltak, elmondják, mi történt, s ne engedjenek teret a feledésnek, a hamisításnak, a félreértelmezésnek.
A szándékban, amely 15 éve Sopronpusztán megvalósult, már ott lüktetett a régi és az új közös Európa vágya. A tizenöt év előtti eseményeket ünneplők ezért is szentelték az emlékezés mellett a határok nélküli Európát építő gondolatoknak a kétnapos rendezvényt. Habsburg Ottó, a konferencia díszvendége szerint a változások igazi előzménye az 1956-os forradalom volt. Mint mondta, európai parlamenti képviselőként számos alkalommal volt lehetősége arra, hogy nyugati kommunista vezetőkkel tárgyaljon. 1956 októberéig ők hittek abban, hogy Európa egyik felén visszafordíthatatlanul győzött a kommunista forradalom. Nem gondolták, hogy egy szocialistává lett ország népe fog majd fegyvert megvalósult eszméik ellen. A győztes világforradalom vízióján ’56-ban ejtett seb gyógyíthatatlannak bizonyult. Semmit sem lehetett ugyanúgy folytatni, ahogyan a magyarok forradalma előtt. Szájer József európai parlamenti képviselő élesen bírálta a jelenlegi kormány kishatárforgalommal kapcsolatos politikáját, mivel az ellentétes nemzeti érdekeinkkel. Felhívta a figyelmet arra is, hogy mint olyan nép képviselői, amelynek alapélménye a megosztottság, a magyarok Brüszszelben különösen sokat tehetnek majd a kisebbségekért. Pozsgay Imre szavaira reflektálva azt is hangsúlyozta, hogy a polgári körökkel újra lehetőség nyílt arra, hogy az ország sorsát a civil gondolat és tett meghatározó módon alakíthassa. Hans Kaiser, aki az európai ügyek minisztere, Helmut Kohl szavait idézte, aki szerint a magyarok vették ki annak idején az első téglát a két Németországot elválasztó falból. A németeket, akik akkor az életüket tették kockára a határnyitással, később nemcsak a határátlépés legalizálása igazolta, hanem az is, hogy bíróság előtt vonták felelősségre azokat az ex-NDK-s határőröket, akik ahelyett, hogy védték volna állampolgáraikat, tűzparancsot adtak ki ellenük. Nagy László, a Páneurópai Piknik egykori szervezője zárszavában kitért arra, hogy azokat az embereket, akik tizenöt évvel ezelőtt a bőrüket vitték vásárra, mélyen sérti az „ostalgie” jelensége, vagyis az, hogy sokan elfelejtik, mennyivel lett jobb az élet minősége ezek alatt az évek alatt, s a régi rendszerből csak a szépre emlékeznek. Óvott az EU-fória érzésétől is, EU-ba lépésünket elsietett politikai döntésnek nevezte, hiszen Ausztriában csak hét év múlva lehet teljes jogúan munkát vállalnunk, s komoly belső problémákat jelenthet az is, hogy EU-tagállammá lehetett olyan ország, amelyben a Benes-dekrétumok miatt ma is kollektív bűnösöknek számítunk.
Mint mondta, abban már van megállapodás, hogy az EU-ban forgalmazott banánnak milyen lehet a görbületi szöge, de az igazán lényeges problémákra sokkal nehezebb megoldást találni. Gróf Bethlen István örömét fejezte ki afelett, hogy németek és magyarok nemcsak a határnyitást bonyolították le „koprodukcióban”, de tizenöt év múltán is együtt ünnepelnek. A közös keresztény szellem miatt találtunk egymásra – fogalmazott –, fájó, hogy e közös gyökereket az európai alkotmány létrehozói nem találták arra alkalmasnak, hogy preambulumában megemlítsék. A konferenciát követően a Páneurópai Piknik egykori helyszínén ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg a sorsfordító napról. Felavatták a tizenöt éve történt események emlékére a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Ipartestülete által Fertőrákosnak adományozott Nyitott kapu című alkotást is.