Komolyabb rendbontások nélkül zajlott le Wunsiedelben a neonácik felvonulása a tizenhét évvel ezelőtt öngyilkosságot elkövetett Rudolf Hess emlékére. Adolf Hitler helyettesét a családi kriptába temették el, és azóta a bajor város rendszeresen a szélsőjobboldali megmozdulások központjának számít. A biztonsági szervek ezer rendőr és határőr bevetésével igyekeztek elejét venni a várható atrocitásoknak a nácitüntetés háromezernyolcszáz résztvevője és az ellendemonstráció tagjai között, akik – élükön Karl-Willi Beck polgármesterrel – ülősztrájkkal igyekeztek feltartóztatni a hívatlan vendégeket, miután a tartomány közigazgatási bírósága nem volt hajlandó betiltani a rendezvényt.
A bírósági döntést követően Günther Beckstein bajor belügyminiszter ismételten felszólította a szövetségi kormányt, változtassa meg a gyülekezési szabadságra vonatkozó törvényt. Tavaly az alkotmánybíróság azzal az indokolással utasította vissza a nácimegmozdulás betiltását, hogy az esetleges rendzavarásoktól való félelem még nem elegendő ok ilyen értelmű döntésre.
Hivatalos rendőri jelentés szerint összesen száztíz személyt vettek őrizetbe, közöttük hetvennégy neonáci tüntetőt, akiknél fegyvereket meg az alkotmány által tiltott jelképeket találtak, vagy akik álarcot viseltek. Beck polgármester nyomatékosan kijelentette, a város vezetősége és polgárai nem hajlandók beletörődni abba, hogy a települést végleg belekényszerítsék a neonácik barna mocsarába.
Német neonáci felvonulás
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!