Német baloldali pártok sajtóközleményeitől megittasodott hazai liberálisok aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a Vatikán a „liberális demokráciák törekvéseivel ellentétes célokért szólal meg”, s egyben bizakodásuknak adtak hangot, hogy a magyar katolikus egyház vezetői elhatárolódnak a Szentszéktől. Nincs új a nap alatt, hiszen például a XIV. században a budai polgárok is kiátkozták már a pápát, nyilván ez tekinthető haladó történelmi hagyománynak. De nem kell időben ilyen messzire mennünk, hiszen a közelmúltban is fel-felszólították a katolikus egyházat, határolódjon el a „háborús gyújtogatóktól” és a Vatikán reakciós politikájától. Az 1945-től megjelent szatirikus hetilap, a Ludas Matyi egyik visszatérő figurája a nagy hasú, reakciós plébános, amint élelmiszer-rejtegetésre buzdít, valamint a szikár XII. Pius trónuson ülve, egyik kezét áldón az atombomba fölé terjesztve. Nos, érthető, ha a Magyar Dolgozók Pártja elhatárolódást várt e sötét figuráktól.
És érthető, bár kissé komikus az is, ha egy hazai politikai párt 2004-ben szembefordul az Apostoli Szentszékkel. Közelebbről vizsgálva a történteket, az elhatárolódásnak a körlevélen kívül egyéb oka is lehetett: a történelmi hagyományok, illetve a rendszerváltás utáni évek sajátos politikai kényszerei. 1990-ben az SZDSZ alapító tagja, Hack Péter még így fogalmazott: „Az SZDSZ politikai arculata még nagyon sok tekintetben formálódik. Amikor keresztényként politizálunk ebben a szervezetben, akkor az a célunk, hogy nézeteink minél erőteljesebben érvényesüljenek. Morális elképzeléseinket illetően természetesen közelebb állunk a kereszténydemokratákhoz, mint a liberálisokhoz… Az SZDSZ-en belül úgy érzem, egyre jobban elfogadják a mi meggyőződésünket. Addig maradunk köztük, amíg ez nem okoz számunkra lelkiismereti konfliktust.” Mindez azért érdekes, mivel a Hit Gyülekezete céljai között szerepel „a társadalom radikális átalakulásának elősegítése, a független és demokratikus Magyarország megteremtése, a jogállamiság kiépítése, a tulajdonviszonyok felszabadítása” is, s mindebből jól érthető a politikai szerepvállalás.
A jelek szerint tizenhárom évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy dr. Hack Péternek komoly lelkiismereti konfliktusa legyen, hiszen csak 2003 augusztusában távozott pártjából. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a kiváltó ok a kormányfő ügynökmúltja volt, ami természetesen nem elhanyagolható erkölcsi kérdés, azonban mégsem tekinthető olyan súlyúnak, mint a liberális párt állásfoglalásai és gyakorlati lépései az abortusz, az eutanázia vagy a homoszexualitás terén.
Hogy milyen módon formálódott az SZDSZ politikai arculata a Hit Gyülekezete által, illetve mennyiben volt kölcsönös az egymásra hatás, kérdéses, de a rendelkezésre álló források szerint a párt alakuló ülésén a nyolcszáz résztvevő fele a gyülekezethez tartozott, és az 1989-es A rendszerváltás programja című politikai dokumentum egyház-politikai vonatkozásait az Új Exodus csoport írta, melynek négy tagja közül hárman a Hit Gyülekezetéhez tartoztak.
Így aztán, bár időről időre érzékelhető volt a párt és a kisegyház közötti feszültség, sokszor kibogozhatatlan, hogy némely egyház-politikai vagy erkölcsi kérdésben tett megnyilvánulás mennyiben tekinthető a Hit Gyülekezete hatásának, s mennyiben következik a liberális párt belső meggyőződéséből. A legtöbb átfedés vélhetőleg a katolikus egyház elleni nyílt vagy burkolt fellépések területén található. A közvélemény-kutatások adatai szerint ez a társadalom egészét tekintve csak meglehetősen kevés ember számára okozott/okoz lelkiismereti problémát, hiszen a liberális párt támogatóinak csekély százaléka vallja magát katolikusnak, viszont e kisszámú, magát hívőként és liberálisként azonosító értelmiségi nagyon is aktívan igyekszik nyomást gyakorolni a magyar katolikus egyházra, felhasználva a baloldal tekintélyes mennyiségű sajtóorgánumát.
Ennek a jelenségnek legkézzelfoghatóbb jele a kilencvenes évek elején, hogy a nagy múltú, mértékadó katolikus periodika, a Vigilia egyre többet foglalkozott a kereszténység és liberalizmus kapcsolatával, sokkal nagyobb terjedelemben, mint például a kereszténység és konzervativizmus kérdéskörével. Mindez természetesen jól indokolható azzal, hogy az előbbi kapcsolat lényegesen kevésbé egyértelmű, mint az utóbbi; hálásabb és ígéretesebb téma a problémák „kibeszélése”, megoldása, de mit sem változtat azon a tényen, hogy befolyásos vagy annak tartott gondolkodók komoly erőfeszítéseket tesznek a látszólagosnak vélt problémák feloldására.
„Mekkora ma Magyarországon a Pax Romana hatása? A haladóbb szellemiségű, »liberális katolikusok« által megfogalmazott és szorgalmazott reformtörekvéseknek van-e visszhangjuk a hivatalos egyházvezetésben?” – tette föl a kérdést a közelmúltban Kunstár Csaba az ultraliberális hetilap, az ÉS hasábjain Boór Jánosnak, aki válaszában sietve leszögezte, hogy minden látszat ellenére a szervezet nem kötődik egyetlen párthoz sem, viszont nem utasította vissza a Magyarországon kissé kellemetlen emlékeket ébresztő „haladó szellemiség” szókapcsolatot. Ez a kommunista diktatúra alatt az egyház megosztásának egyik fő szlogenje volt. „Sok »régi vágású« katolikus szemére veti a Pax Romanának, hogy túlságosan kötődik a Szabad Demokraták Szövetségéhez…” – hangzik a még egyértelműbb kérdés. „Erről természetesen szó sincs – válaszolja Boór. – Ezt a kritikát egyébként sem a Pax Romanát jogosan képviselő szervek, hanem a mozgalom egyes aktív tagjainak megnyilatkozásai váltották ki.”
Ennek ellenére némi feszültséget okozott korábban, hogy a jelek szerint a Pax Romana nem minden tagja számára volt világos a szervezet és a Soros-alapítvány kapcsolata. Az alapítvány évkönyve szerint 1994-ben 500 000, 1998-ban 4 500 000 forintot kapott az MPR. Kérdéses, hogy a szervezet 2002. január 5-i közgyűlésén kipattant botrány adatai, amikor is az ellenőrző bizottság egy tagjának bejelentése nyomán fény derült a vezető tisztségviselők a Soros-alapítványtól kapott rendszeres juttatására, az évkönyvben is szereplő összegeket jelentik, vagy azok fölött értendők-e.
Természetesen hiba volna messzemenő következtetéseket levonni az elhallgatott támogatás tényéből; azt azonban a Pax Romana idézett prominense sem cáfolta, hogy a mozgalom egyes aktív tagjainak megnyilatkozásai alapján köztük és a szabad demokraták között bizonyos kapcsolat meglétére következtethetünk. A történelmi egyházak vezetőihez intézett nyílt levelek pedig egyenesen azt a látszatot keltik, mintha a liberális párt ilyen módon igyekezne üzenni, illetve nyomást gyakorolni.
Sajnos a hely szűkössége nem teszi lehetővé annak részletezését, hogy magukat a protestáns egyházakhoz soroló egyes személyek, csoportok milyen eszközökkel igyekeznek sokszor a kis liberális párt és folyamatosan fogyatkozó holdudvara állásfoglalásainak szellemében befolyásolni egyházi vezetésüket. De esetenként ez a kapcsolat lényegesen egyértelműbb, az összefüggések könnyebben megragadhatók.
Valószínűleg a Hittani Kongregáció július 31-én közzétett, a katolikus egyház püspökeihez írt levele, mely a férfi és a nő együttműködéséről szól, nem csupán az egyházi vezetők körében nem vált ki elhatárolódási hullámot, hanem más egyházi vagy magukat annak tartó szervezetek sem fognak tiltakozni, hiszen a Rómával való nyílt szembehelyezkedés nagymértékben rontaná esélyeiket a későbbiekben. Az SZDSZ viszont minden különösebb következmény nélkül bírálhat, és határozhatja meg, hogy melyek azok a kérdések, melyekkel a katolikus egyház foglalkozhat, s melyek azok, amelyekkel nem. Az augusztus 3-án kiadott közlemény ugyanis azontúl, hogy bizonyos jelek szerint a Hittani Kongregáció levelének ismerete nélkül íródott meg, erre tesz kísérletet.
A Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa és Angelo Amato érsek, a kongregáció titkára által aláírt levél szerves folytatása II. János Pál pápa tanításának, s hivatkozik is a Familiaris consortio (1981), Mulieris dignitatem (1988), Levél a családokhoz, Levél a nőkhöz (1995), Katekézis az emberi szerelemről szövegeire. A kérdéssel egyébként a Katolikus Nevelés Kongregációja és a Pápai Családbizottság is foglalkozott, tehát meglehetősen jól előkészített és a tanítás egészébe ágyazódó dokumentumról van szó.
A baloldal több tagja által kifogásolt szöveg elsősorban a nőkérdéssel, a szexualitás értelmezésének új tendenciáival, valamint a túlzó feminizmussal és a homoszexualitással, illetve annak védelmezőinek felfogásával foglalkozik. A körlevél szembeszáll azzal az elgondolással, mely szerint a férfi és nő közötti különbözőség csupán kulturális hozadék, nem antropológiai-biológiai eredetű, s ezért eltörlendő. Ennek a gondolatnak ugyanis súlyos következményei vannak: ha a homoszexualitás és a heteroszexualitás egyenlő, akkor kérdésessé válik a család, közelebbről pedig a két szülő szerepe.
E törekvés hirdetői szerint a személyiség szabad alakításának jegyében szükséges tagadni az ember nemi meghatározottságát, hogy semmi se kösse béklyóba az önmegvalósítást. Hiszen micsoda tehertétel a mondjuk magát nőnek képzelő férfi számára, hogy a természet nemeken átívelő szabad kibontakozása elé akadályokat gördít. Ugye, milyen igazságtalan? És természetesen létezik a problémának biblikus teológiai hozadéka is: ha az emberi szabadságnak a nemiség jelentené a gátját, akkor természetesen nincs jelentősége, hogy az Isten fia ténylegesen férfinak született, amikor felvette az emberi természetet, és az is egyértelmű, hogy küzdeni kell a Biblia patriarchális szemlélete ellen. Értelmetlen, de legalábbis következmények nélküli lesz így a bibliai útmutatás, mely szerint Isten az embert saját képére és hasonlatosságára, férfinak és nőnek teremtette.
Ezzel ellentétben a Hittani Kongregáció szerint a férfi és a nő Isten képmása, és a második teremtéstörténet jobban kiemeli a szexuális különbség fontosságát: Ádám segítő társat kap, akivel kapcsolatba kell lépnie. A pápa magyarázata szerint a nő a másik „én” az emberi közösségben. A nemi különbségnek a kommunió, a szeretetközösség felé kell irányulnia, és a férfi és nő személyi kapcsolata lényeges. Az ember mint személy éppen a férfi és a női különbségek folytán alkalmas a jegyesi princípium megtestesítésére, vagyis a különbségek révén fejezheti ki a szeretetet, válhat önmaga ajándékká és valósíthatja meg a létezés értelmét. A férfi és a nő egymásért, egyik a másikért létezik. A körlevél szerint ez a személyi közösség hasonlít a Szentháromság szeretetközösségéhez.
A hazai liberálisok valószínűleg a német baloldali parlamenti pártok éles bírálatát vették alapul tiltakozásuk megfogalmazásakor. A liberálisok (FDP) és a zöldek élesen bírálták a Vatikán nyilatkozatát. Ina Lenke, az FDP családpolitikai szóvivője úgy vélte, „vízözön előtti” a dokumentum, amely teljesen „elszakadt a valóságtól”. Ekin Deligöz, a zöldek szociálpolitikai szóvivője szerint a római egyház „alighanem leragadt a középkor és az újkor között – holott az inkvizíció és a boszorkányégetés ideje már régen elmúlt”. Még fölényesebben nyilatkozott a melegek és leszbikusok szövetsége, amely szerint a Hittani Kongregáció olyan „öregurak klubja, amely szeretné visszaforgatni az idő kerekét a felvilágosodás előtti időkbe”.
Ehhez képest a hazai bírálat szinte visszafogott.
„Az emberi történelemben gyökerezik annak a különös torzulásnak a titka, amelynek következtében a szabadság azt képzelte magáról, hogy le kell győznie az egyház, a hit és az igazság zsarnokságát” – írta Jean-Marie Lustiger. Amikor a hazai szabad demokraták aggodalmuknak adnak hangot a Vatikán tanítása miatt, voltaképpen a szabad véleményalkotás korlátozására törekednek; s túllépve Lustiger metaforáján, nem csupán az egyház, a hit, az igazság „zsarnokságát” támadják, hanem közvetlenül magát a szabadságot.
Joseph Ratzinger bíboros vatikáni megbeszélésre érkezik. Legfőképpen a bajor főpap nevéhez kötik azt a körlevelet, amely a feminizmus, a nemek közötti különbségek elmosása vagy éppen a nemek közötti háború koncepciója ellen foglalt állást. A német sajtóban csak „Panzer-Kardinal”-ként emlegetett Ratzinger, akit liberális bírálói körében afféle modern kori inkvizítorként emlegetnek, nem először kerül a sajtó reflektorfényébe. A nyolcvanas években a „felszabadítási teológia” – amely a latin-amerikai baloldali mozgalmakat kívánta összeboronálni a helyi katolikus egyházakkal – ellen lépett fel, majd a homoszexualitással kapcsolatos egyházi állásfoglalás okán került ismét bírálói célkeresztjébe. Legutóbb egy olyan bizalmas vatikáni feljegyzését szivárogtatták ki, amelyben azt veti fel, hogy az abortusz engedélyezéséért síkraszálló katolikus politikusok ne áldozhassanak a szentmisén. Ez olyan álláspont, amely – amennyiben a Vatikán magáévá teszi – ügy lehet az amerikai elnökválasztáson is, hiszen a demokrata John F. Kerry katolikus, noha az abortuszvitában pártja liberális álláspontját képviseli.
