Nyomás alatt a jegybank

Bár hetek óta tartósan erős a magyar forint, s elemzők egy része kisebb mértékű kamatcsökkentést is jósolt a hét elejére, továbbá kormánypárti politikusok és maga a pénzügyminiszter is ebbe az irányba gyakorolt nyomást, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa hétfői ülésén nem változtatott a jegybanki alapkamat 11,50 százalékos szintjén. A testület nemcsak hogy nem módosította, de még csak nem is tűzte napirendjére az alapkamat kérdését. A jegybank egyébként legutóbb május 4-én csökkentette 50 bázisponttal az alapkamatot. Azóta a monetáris tanács a makrogazdaság nehézségeire, többek között az inflációs bizonytalanságra, az államháztartási és a fizetésimérleg-hiány elszaladására történő hivatkozással tartja, egyébként a régióban is szokatlanul magas szinten az irányadó kamatot. De mi áll a háttérben? Erre a kérdésre keressük a választ.
Tény, hogy regionális összehasonlításban is szokatlanul magas a 11,50 százalékos jegybanki alapkamat. A közgazdaságtan klasszikusai szerint a túl magas kamat rontja egy adott ország gazdasági klímáját, hiszen az közvetlenül is fölösleges kiadásokat gerjeszt az eladósodottaknak, leginkább az államnak. Az irányadó kamat persze a hazai vállalkozásoknak sem jó. Magyarországon a lakossági megtakarítások – számos okból kifolyólag – nem a vállalati szektort finanszírozzák, hanem bankbetétekben gyarapodnak. Ám – épp a magas jegybanki alapkamat miatt – az egyébként is kedvezőtlen kondíciókkal bíró bankhitelek tovább drágulnak. Mellesleg a kelet-közép-európai régióban általában versenyképességet rontó tényezőként szokás még feltüntetni az erős hazai fizetőeszközt is, hiszen ha egy nemzeti valuta tartósan erős, akkor az nem kedvező az exportőröknek, lévén, hogy számukra minden drágul. De itt álljunk meg egy kicsit! Miközben a múlt hét második felében eurónként 246,50 forinttal is kereskedtek Budapesten, vagyis látványos volt fizetőeszközünk erősödése, addig a nagy exportőrök, illetve érdekképviseleteik nem emelték fel a hangjukat. Ennek oka: a gyengébb euró az exportra termelő vállalatoknak sem okoz nagy veszteséget, miután ezek a cégek elsősorban hosszú távú megállapodásokat kötnek, ha pedig az árfolyamváltozás rizikója fennáll – például forint- vagy svájci frank/euró alapú szerződések esetén –, az ügyleteiket a devizapiacon lefedezik. Vagyis: az elsősorban a nyugati piacokra termelő vállalatok már felkészültek a kockázatok kivédésére.
A felsoroltak után persze adott a kérdés, hogy miért is tartja ilyen szinten az alapkamatot a jegybank? Nos, a Magyar Nemzeti Bank május óta, a kamatcsökkentés általános feltételeinek nem teljesülése miatt nem vág kamatot. A kérdésben hivatott monetáris tanács az ezzel a kérdéssel foglalkozó ülései után rendszerint úgy érvel, hogy a magyarországi GDP bővülése a vártnál ugyan magasabb, és az első negyedévi adatok szerint a gazdasági növekedés fő mozgatórugójává mind jelentősebb mértékben a külső kereslet által vezérelt vállalati konjunktúra vált, a belső fogyasztás lassuló növekedése mellett ugyanakkor növekedett a gazdaság külső és belső egyensúlyát illető piaci bizonytalanság is. Változatlanul magas az infláció, ráadásul az előző hónapokban tapasztalt drágulás nem köthető egy-egy termékcsoporthoz, hanem szinte minden tételnél tapasztalható a pénzromlás. Arról nem is beszélve, hogy a fizetési mérleg hiánya elképesztően megugrott, a múlt hónapban pedig rekordot döntött a költségvetési deficit is. Ha valaki esetleg nem emlékezne rá, nem csak a büdzsé szaladt el: a folyó fizetési mérleg egyenlege áprilisban jelentősen felduzzadt, ami leginkább az áruimport megugrásával magyarázható. Vagyis: a hazánkban tevékenykedő vállalati szektor a májusi uniós csatlakozás előtt igyekezett „előre pótolni” beszerzéseit.
Az MNB érvrendszere alapján tehát összességében mind a költségvetési, mind a külső egyensúlyi folyamatokkal kapcsolatos piaci bizonytalanság növekedett az eltelt hónapokban, amelyet a hosszú állampapírhozamok emelkedése is tükröz. Ráadásul az is igaz, hogy a magas kamat célja az, hogy elriassza a spekulánsokat, a „forró pénz” idejövetelét. Helyette: idecsalogassa a befektetőket és bent is tartsa őket.
Visszatérve „napjaink” erős forintjára: a látványos forinterősödés kapcsán nem alakult ki hisztéria hazánkban, szemben a 2002-es helyzettel. Sőt, megkérdezett szakértőink szerint a forintcsúcs – nyár lévén – kifejezetten „jól jött” a külföldi kiutazásoknak, illetve megnövelte a gyorsan reagáló pénzváltóüzletek forgalmát is. Az erős nemzeti valuta ráadásul jótékonyan hat a magas – éves viszonylatban egyébként hétszázalékos – magyarországi inflációra, a drágulás mértékét ugyanis csökkentheti az erős forint. De mi áll a forinterősödés mögött? Nos, a Világgazdaság vonatkozó összeállítása szerint angol és német spekulánsok felvásárlásai voltak a múlt heti árfolyamcsúcs hátterében. Ezt az információt erősítette meg a rá következő kereskedés is, hiszen a csökkenő érdeklődés hatására a forint visszazuhant az eurónkénti 248-249-es szintre. Vagyis: nem a makrogazdaság bővülése generálta nemzeti valutánk „megcombosodását”, hanem a spekuláció.
Emlékezetes, hogy 2002 végén számos közéleti szereplő, köztük Széles Gábor, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) kritizálta az erős forintot és az MNB árfolyam-politikáját. Széles odáig ment, hogy Járai Zsigmondnak, az MNB elnökének távozását is követelte. Akkor ebbe a sorba állt be számos gazdasági érdekképviselet. Hangoztatták, hogy szerintük az erős forint sújtja az exportőröket és beszállítóikat. Most nincs ilyen hangulat, hiszen a fentiekben leírt módon a nagyvállalatok jó előre lefedezik ügyleteiket.
Miközben viszont a nagyvállalati szektor felhagyott az MNB tevékenységének, árfolyam-politikájának bírálatával, addig a Magyar Szocialista Párt ismételten, direkt módon nekiment a jegybanknak. A legnagyobb kormánypárt az elmúlt hetekben arra szólította fel az MNB vezetését, illetve a monetáris tanácsot, hogy csökkentse az alapkamatot. Amikor Draskovics Tibor pénzügyminiszter német kollégájával, Hans Eichellel találkozott, már burkoltabban fogalmazott, ám ő is nyomást gyakorolt. A múlt pénteken ugyanis lényegében elvárásként fogalmazta meg a mielőbbi kamatcsökkentést.
Növekvő GDP, magas költségvetési hiány, erős forint és politikai presszió – ilyen „alapok” mentén kell tehát manővereznie a Magyar Nemzeti Banknak, valamint a kamatkérdésben főszereplő monetáris tanácsnak, amely tartja magát a múlt hónapban rögzített havi rendhez, így a kamatszint csökkentésének megvitatását az augusztus 16-án esedékes ülésre hagyta.
Mint láthattuk, az MNB leginkább a költségvetés alakulásával kapcsolatban megfogalmazott aggodalmak miatt és a magas inflációra történő hivatkozással halogatja a kamat gyengítését. Eközben távol tartja a forró pénzeket, de az is meglehet, hogy egy időre gátja a beruházási hajlandóságnak is. Ám az érem másik fele, az alacsony tőkebeáramlás nem teszi lehetővé a kamatok lejjebb eresztését.
Hogy a jelenlegi kamatkérdés megítélésében „igaza” van-e vagy sem a jegybanknak, azt bízzuk a szakértőkre, de semmi esetre sem a hatalom lévő kormánypártra. Annak nem ez a feladata, miként az amerikai, a központi bank szerepét betöltő Fedre sem gyakorolnak nyomást demokrata vagy republikános szenátorok. Ezt egyébként nem feltétlenül az MNB gazdaság- és árfolyam-politikájának, tehát nem a magas kamat védelmében érdemes hangsúlyozni. Sokkal inkább nemzeti intézményünk és annak függetlensége szorul védelemre a vázolt politikai légkörben.