Se nem sárga…

…se nem irigy. Nézek a Nap-keltében egy családot, a mamát, ölében a kislánnyal, a papát, a helyes kisfiút és a nagyobbacska kisleányt. Fülemnek oly kedves nyírségi tájszólással, szép hosszan kiénekelt magánhangzókkal meséli a családfő, mi is történt. Hogy Nyíregyházán pénzeső esett, ahol tízezresekért kapkodott a jó nép, melyeket az aszfalton fújt széjjel a szél. Akkor a kisfia felkapta azt a vastag borítékot, ami ott hevert az út szélén, és az apja kezébe nyomta. Teli volt húszezresekkel, pontosan hárommillió forint volt benne. A családfő azonnal a rendőrségre ment, ahol összeszaladt a yard apraja-nagyja, nemcsak azért, mert ennyi pénzt kevesen láttak egyben, de azért is, mert a mai világ nyolcadik csodája, hogy a rendőrségen megjelenik egy cingár pali a kisfiával, és lead egy mázsa talált pénzt. Verebes István sem igazán tudott mit kezdeni a helyzettel. Az anya gyermekgondozási segélyen, az apa, Kiss úr rokkantnyugdíjas, fejenként havonta 15 000 (azaz tizenötezer) forintból élnek öten. A vajai ház, amiben laknak, félkész, korszerű fűtés, kerítés meg sok minden más kellene még. A családfő egyetlen percig sem gondolkozott azon, hogy mit tegyen a hárommillióval. Mint elmondta, aki a borítékot elhagyta?, elszórta?, elvesztette?, csak szállító volt, futár, a pénz sem a sajátja, hanem egy cégé, és ha nem kerül meg, akkor az illetőnek talán a háza is rámegy a hiány törlesztésére. Verebes István, aki érezte, hogy ez a nyírségi rokkantnyugdíjas családapa nem hétköznapi jelenség, próbálta lájtosra hangolni a beszélgetést, és akkor jött a nagy saller. A sajtóhírekkel ellentétben a család nem kapta meg a hárommillió tíz százalékát jutalomként. Aki elhagyta a pénzt, nem adhatott belőle, hiszen nem volt az övé, a bank pedig, ahonnan a pénzt kivették, nem óhajtotta jutalommal ösztönözni a hülyeségig becsületes családot. Verebes levegőért kapkodott, és hangosan morfondírozott, hogy ahhoz képest mekkora pénzeket költenek a pénzintézetek önmaguk reklámozására (teszem hozzá, tökéletesen feleslegesen, mert bankot nem tévéreklámokból választ az ember), micsoda lehetőséget szalasztottak el azzal, hogy nem használták ki ezt az extrém PR-alkalmat.
A Kiss családot pillanatnyi közgondolkodásunk szerint futóbolondok alkotják. Élhetetlen lúzerek, akik nemhogy kihasználták volna a kínálkozó alkalmat, de a legbutább módon intézték el az ügyet. Talált pénzt visszaadni? Minek?
Hiszen kis fifikával vesznek rajta egy lakást, majd néhány év múlva eladják huszonhatszoros nyereséggel, aztán mozgósítják a dédmamit egy kis örökségért, és már meg is van a horvát tengerparti nyaraló. De ha nincs türelmünk kivárni, amíg fiadzik a pénz, bemegyünk a nyíregyházi önkormányzathoz, és megkérdezzük a „mi Jutkánkat”, hol építenek mostanában autóutat Nyíregyháza környékén. Nosza veszünk ott egy kis földecskét, ha kevés rá a hárommilla, újfent aktivizáljuk a családot: keresztapuk, nagyszülők, elő a párnacihákba hajtogatott pénzekkel, ez a családi kölcsön lényege. Az ellenőrizhetetlenség. Megvesszük a földet, aztán, mit tesz Isten, amikor arrafelé kanyarodik az autóút, akkor eladjuk az államnak negyvenszeres haszonnal. Ha ez sem jön össze, telepíthetünk szőlőt. Arra is telik a vastag borítékból meg adakozó családunkból. Közben meghalnak a dédik, nagyik, keresztapuk, akik igazolnák kölcsönünk eredetét, így csak úttörő-becsületszavunkra hagyatkozhatunk. Mi pedig becsületszavunkat adjuk, hogy minden, amit tettünk, törvényes, jogszerű és nagyszerű. A bizottság, melynek tagjai előtt beszámolunk vagyonunk gyarapodásáról, ezennel lezártnak is tekinti ügyünket, elvégre becsületszavunkat adtuk, hogy csakis az igazat mondtuk. A híres filozófusnő, a frappáns helyzetfelismerések bajnoka is megírta rólunk, hogy ilyen esetekben minden támadás mögött a sárga irigység munkálkodik…