Szoborbéke?

Gyermekkorunkban volt egy kártyajátékunk, amely különös módon vezetett be a zene világába. A kártyalapok egyik oldalán híres zeneszerzők fényképével szembesülhettünk, s többek között arra is feleletet kellett adnunk: kik ők, akik hidat vertek a szellem és az érzékek között, bűntelen eksztázist váltva ki, hódolatteljes szerelmet hordozva ember és ember között. A rádióban hallott zeneműveket, iskolai koncertek darabjait így azonosíthattuk Beethoven, Mozart, Schubert vagy Bartók arcélével, egy életre megjegyezve a nagy zeneköltők főbb vonásait. Nem tudom, ma milyen játékokon nőnek fel a gyerekek, van-e hasonló, értelmet csiszoló, mint az akkori polgári családok nebulóinak kezébe adott egyik-másik szórakoztató, tanító eszköz.
Mindenesetre most itt egy könyv, amelynek témája hasonló kártyajáték alapjául szolgálhatna: a kötet ugyanis (elsősorban) a budapesti köztéri szobrokról és emlékművekről ad átfogó képet, már-már regényes (vagy a krimi határát súroló) sorsukat mutatja be. Sorsuk a könyvek sorsával rokon.
Szomorúan tapasztalom, hogy a fővárosi gyerekek többsége nem ismeri a madarakat, a fákat, de a szobrokkal sincs baráti viszonyban. Úgy jön-megy, közlekedik, hogy nem tudja például, hol található Anonymus, Jókai Mór vagy Baross Gábor szobra. Hogy aztán a történelem viharai közben milyen múlt jutott nekik, külön lapra tartozik, amelyet most rendkívül alapos és körültekintő munkával tár elénk a szerző, csatlakozva azokhoz a könyvekhez, amelyek eligazodni segítenek a szeretett/megvetett Budapesten.
A Los Angeles Times nemrégiben megszavaztatta olvasóit, hogy miért szeretik városukat. Vajon Budapest esetében az olvasók mit emelnének ki? (A kátyúkat, a közlekedést stb. aligha.) Ami engem illet: egyik voksomat minden bizonnyal a sokat megélt szoboralakokra adnám. Létük tudniillik varázslat: egy pillanatban megőrzött pillanat. Arcok képe, emléke, vágya fákba vágva, kőbe vésve van jelen az életünkben.
Most itt egy könyv, amely a történelem levegőjében mutatja meg a jelent, bízva a békésebb jövendőben. És a szobrok békéjében.
Az írók szavakkal hatnak, a szobrászok tettekkel. A könyvet elégethetik, a szobrot ledönthetik. De a gondolat szárnyal. Bizonyság erre ez a kalauz.
(Prohászka László: Szoborhistóriák. Városháza, Budapest, 2004. Ára: 1800 forint)