A keresztény Örményország és a muzulmán Azerbajdzsán 1988 és 1994 között háborút vívott egymással a zömmel örmények lakta Karabah enklávéért. A harcokat 1994-ben tűzszünettel zárták le, de békeszerződés azóta sem jött létre. A háborúban mintegy harmincezren vesztették életüket. A helyzet az ellentétek dacára az elmúlt években a körülményekhez képest nyugodt volt, a bakui hatalomváltás után – Heydar Aliyev halála után fia, Ilham lett az ország első embere – azonban érezhetően nőtt a feszültség. Azerbajdzsán új elnöke felvetette a karabahi kérdés katonai rendezésének lehetőségét. A hivatalos Jereván eleinte rendszeresen kommentálta a bakui fenyegetéseket, ám egy ideje demonstratívan nem vesz tudomást a vetélytárs hangos kijelentéseiről. Ezt a viselkedést egy ideig magyarázta, hogy a harsány fenyegetőzés alapvetően belpolitikai célokat szolgált – Ilham Aliyev csak e kérdés napirenden tartásával képes belső konszenzust teremteni –, míg a nemzetközi porondon Baku rendre békés hangnemet ütött meg, mostanára azonban elemzők szerint megváltozott a helyzet.
A karabahi kérdés fegyveres megoldására inspirálják ugyanis Azerbajdzsánt a térség változásai. Baku agresszívebbé válása egyértelműen egybeesik ugyanis a grúziai változásokkal, Mihail Szaakasvili előretörésével, Adzsária megregulázásával, s ezek a sikerek bátorítják Aliyevet is. Baku megnövekedett aktivitását megfigyelők egyértelműen ezzel magyarázzák, utalva arra, hogy a grúziai események további éleződése lekötheti Washington és Moszkva figyelmét, így egy esetleges azeri támadás leszerelésére nem maradna energiájuk. S mint hozzáteszik, Aliyev egyébként is arra számít, hogy hű szövetségesként Szaakasvilihez hasonlóan a konfliktusban Amerika őt támogatná. Az ilyen tervek ellen egyedül az szól, hogy egy újabb karabahi háború teljes káoszba döntené a régiót.
origo.hu
Itt van Orbán Viktor sistergő válasza a hungarofób Manfred Webernek
