Vegyes vágott

Coney Island Baby
„Ah, de ne felejtsd, a nagyvárosok bizarr helyek / A cirkusz és a csatorna közti valamik / És ne feledd hogy a különböző embereknek csak a rájuk jellemző ízlésük van / és a / Szerelem dicsfényét, a szerelem glóriáját se (…) / Ó én Coney Island-i pajtásom / (Én is egy Coney Island-i haver vagyok, most) …”, énekli Lou Reed. Dani fiam meg átköltözött Greenwich Village-ből Coney Islandra.
Csak nem egy hullámvasút alá?, kérdeztem a telefonban. Nevetett, hisz ő is szereti Woody talán legnagyobb filmjét, az Annie Hallt. Azt is tudja, hogy Woody Allen a Michael’s Pubban klarinétozik hétfő esténként. Coney Island, amely a holland „nyúl” szóról kapta a nevét, a régi Nieuw Amsterdam része volt, ma is New York Cityhez tartozik; afféle vigalmi negyed, a világ legnagyobb fából készült hullámvasútjával, a Cyclone-nal, a leghosszabb deszkázott tengerparti sétányával (az Under The Boardwalk című The Drifters, későbbi Rolling Stones-szám is innen jött). Itt van Nathan leghíresebb hotdog-árudája, a New York-i akvárium, az óriáskerék, az ejtőernyős ugrótorony meg egy baseballstadion is.
A Village Voice című lapban olvasom (átfutottam most vagy tíz New York-i lapot a fiam miatt), hogy egy Creative Time nevű művészeti szervezet Álomvilág Művészeti Klubjának tagjai feldobják mostanában Coney Island életét: új jelekkel, színházi háttérfüggönyökkel, falfestményekkel, utazásokkal az általuk újjáfestett Cyclone-on és a dodzsemeken, egészen augusztus 15-ig.
Azért ami igaz, igaz: Coney Island ma már csak Brooklyn óceánparti része, egy kb. két mérföld hosszú félsziget, rengeteg lepukkant házzal. Ahogy visszaemlékszem, senki sem úszott már a múlt század végén sem az errefelé (is) igen piszkos Atlanti-óceánban. Látványnak azért jobb, mint egy manhattani tűzfal.
Mindegy. Az ember felül a Stilwell Avenue-i metróállomáson egy szerelvényre, és mehet, amerre a mindenhova eljutó metró viszi. A Guggenheim Múzeumban most Brancusi-kiállítás van, és különben is: a világ legjobb hot dogját egy Dávid csillagos taligából árulják (vagy csak árulták?) az épület előtt.
Biztonság-szobor
El lehet menni a Szabadság-szoborhoz is immár. Csak kicsit más ez a most. A nemzeti szimbólumot 2001. szeptember 11-én bezárták, s majdnem igazzá vált Paul Simon látomása: a szobor elúszott, ki az óceánra. Mielőtt kompra szállnánk, mely a szigetre visz, kétszer lefényképeznek, megröntgeneznek, fémdetektorok tapiznak a New York Times szerint. A helyszínen robbanószer- és kábítószer-vizsgálók. A szobor talapzatánál felirat:
Ha látsz valamit, szólj is!
Ez az antiterrorista Amerika új mantrája. Jelents minden gyanúsat, azt jelenti. Mindenki gyanús II. George országában, ahol az elnökjelölt is szalutál, de a honlapján azért a spanyol ajkúaknak külön rész áll rendelkezésére, nem úgy, mint a bevándorlás ezer- nyelvű szimbólumánál.
A 354 lépcsőt mindenesetre tilos megmászni, nem lehet a jó karban lévő hölgy koronájából körülnézni. Was sicher ist tuti.
Mechanikus narancs
Persze, hogy én is féltem Danimat meg az ottani barátaimat meg mindenkit. A második biztonsági fokozat, a narancsszínű, engem sem nyugtat meg. Az, hogy nem megy New York üzleti negyedébe, Washingtonba, vagy Észak-New Jerseybe, nem elég. A Staten Island Advance című lap megírja, hogy sem a módját, sem az idejét nem tudják megmondani a támadásnak. Mától az elnökválasztás napjáig testvérek közt is három hónap van. Hát még ellenségek közt!
Az új információk nagy része a fiammal egyidős számítógépmérnöktől ered (még a szakmájuk is majdnem egyezik), aki hamis személyivel bukott le Pakisztánban. Az új al-Kaida tagja ő, akik magasan kódolt számítógépes üzenetekkel kommunikálnak. Vagyis egy kincsesbánya az amcsiknak. Danival szemben brit akcentussal beszél. De beszél, és ez a fontos. Egy hónapos diverzáns kiképzésben vett részt 1998-ban Afganisztánban. Azt ő se tudja, hol lehet az iszamós Oszama. A legfőbb főnökök se tudják az al- Kaidában, mondja. Valahogy ez se nyugtat meg. Most pedig kimegyek a konyhába, és facsarok egy citrancslevet magamnak. Narancsra rá se akarok nézni.
Könyvvásár Harlemben
Bronxban megint lelőttek öt srácot egy buliban, egy már meg is halt. Daninak mondtam, hogy arrafelé ne járkáljon, ha nem szükségszerű. De nappal nyugodtan bemehet Harlembe. (Azt is megmondtam, kb. hányadik utcáig.) Meg hogy – egyet kivéve – minden afroamerikai csak segített nekem Amerikában. Az Amsterdam News – tudjuk: a város régi, holland nevét őrzi a lapcím… Na jó. Hogy mi volt a neve, azt már nem tudjuk, de hogy harminc ezüstért meg tüzes vízért vették meg az indiánoktól, az biztos.
Szóval Eliza Lipsky-Karasz (!) tollából… Nem. Elnéztem, ez egy másik lap cikke volt. Szóval a Hatodik éves harlemi könyvvásár az idén egész az Ötödik sugárútig nyúlik. Egy hétig tart. Fő meghívottja az az Ishmael Reed, akivel San Fransiscóban haverkodtam össze egy felolvasáson, rossz kaliforniai borok mellett. (Az első ültetvényeket egy 1848-as magyar szabadságharcos, bizonyos Haraszthy ezredes hozta volt létre.) A legjobb élő afroamerikai író el akart jönni Magyarországra, de persze akkor nem tudtam elintézni se a minisztériumban, se a Magyar PEN Clubban. Azóta is le szeretném fordítani a Mumbo Jumbo vagy a Yellow Back Radio Broke Down című regényeit, de nem volt rá kiadó. Talán, ha befejezem a regényt, amin dolgozom? Jó fekete soul-, hip-hop- és rapzenét is hallhat itt a látogató. A mostani amerikai kormány fekete tagjait is utálják. Hogy miért, azt is elmondta Reed és Baraka Az amerikai szellem tündöklése és bukása című műhelybeszélgetésen.
A valóság sója
Mondtam Daninak, hogy tévét, rádiót, újságot… Szóval mindent. Az egyik népszerű kamu show-ban azt mondja a valóságnő, bizonyos Marissa:
Sokan buknak a bécsi virslire. De én kolbászt akarok!
Jack, aki a kerti sütögetést végzi, azt mondja:
Meg fogod kapni a magad kolbászát!
Hova lenne a valóság sója ilyen kifinomult célzások nélkül?
(New York Daily News, Amy Diluna)
Az ő tigrisük
Az uborkaszezonban jól jön egy-egy elszabadult tigris. A különbség az, hogy az övék létezik, a miénk csak egy gyermek fantáziájában. A New York Post szerint egy fehér bengáli tigris szökött meg egy vándorcirkuszból, és vette be magát Queens egyik városi dzsungelébe, Forest Hillsbe. Az állat megrémítette az autósokat meg a piknikezőket. Többtucatnyi rendőr ment keresésére, géppisztolyokkal meg nyugtatót tartalmazó lövedékekkel. Apolló, a kétszáz kilós, rendkívül ritka tigris végül lepihent egy bokor alatt, és megvárta, amíg érte jönnek az Új Cole Testvérek Cirkusz idomárjai.
Nem szabad futni, mondta egy nagydarab nyershúst lóbáló idomár. Persze mindenki futott. Addigra Apollót szerencsére már teljesen kifárasztotta a kaland. Senki sem sebesült meg. Ő sem. Apolló jobban félt az emberektől, mint ők tőle.
Vas Mike és a rozsda
Szegény Mike Tyson (38) szegény. Egy bérelt lakásban él, a legegyszerűbb körülmények között. Kellett neki a gyors pénz. A legutóbbi börtönbüntetése, úgy látszik, megviselte. Az első menetben nem tudta kiütni az angol Danny Williamst (31), s ekkor már sejteni lehetett, mi jön. Williams jött, és a negyedik menetben kiütötte a berozsdásodott vasembert. Méghozzá Amerikában.
Az orvoscsoport, amely megvizsgálta, és megműtötte a pályáját valószínűleg befejezni kényszerülő amerikait, döbbenten látta a hulló csillag (a képzavar finom érintése) bal térdét. Izomszakadással verekedte végig a befejező három menetet. Az egykori fülharapó tolószékben kellett, hogy távozzék. A be nem teljesített élet kemény emberré tesz, énekelte Bruce Springsteen, A Főnök. Még minden lehet.
Új szótár
Átlag húsz évbe kerül, míg egy szó bekerülhet olyan híres nagyszótárba, mint a Webster. Az MP3, a hálóról való ingyenes és kölcsönös letöltés már 1966-ban ismert volt. A széles sávú internet már 1982-ben. Ha így megy, a világháló fölgyorsítja a szótárkészítés menetét. Arról nem is beszélve, hogy Dani a hálón nézi meg a szótárakat. Nem vár.
Hazai vizeken
Kétszer egymás után 90 mm fölötti eső hullott Szegedre. A város az ország legmélyebb pontja. Annak is a legeslegmélyebb részén van Rókus, ahol a mi családi házunk van. Anyám zokogott, amikor látta, hogy a vadi új (beton) árkokból folyik be a víz a pincékbe. Rossz az áteresz a szomszéd utcáknál. A városházáról kétszer is kijött a kerületi képviselő. A tűzoltók is. Azért én imádkoztam, s mint egyetlen fontosabb hírt közöltem Danival: a ház áll.
Szeged mindönöse
Bálint Sándor házát viszont bontják, hiába vette meg a város. (Vajon tényleg megvette-e?) A cinikus alpolgármester, akinek a nevét ezentúl hirdetni fogjuk, állítólag azt találta mondani, hogy nem lehet minden híres ember házát megmenteni, aki valaha Szegeden lakott. Mindenkiét tényleg nem. Csakhogy Bálint Sándor nem szegedi lakos volt – ő maga Szeged. Ha ezt nem tudja a szadeszes úrelvtárs, majd megtanítjuk neki. Hogy átérezze: az idő nem csak az órásoknak dolgozik, miként Boncz Géza is pontosan tudta.
PS.: Az emberek aláírásokat gyűjtenek a ház megmentéséért, miközben Virág elvtárs, a terület önkormányzati képviselője, s egyben a pénzügyi bizottság elnöke, leszavazta a ház megvásárlását. Virág András nevét is megjegyezzük. Eljön őérte is az idő.