A felülvizsgálat felülvizsgálata

Míg bejelentésekor szkepticizmus és remény vegyesen övezte a rendszerváltozás óta ötödikként megkezdett haderőreformot, addig most, amikor láthatóan elfogyott a lendület, csalódottság és az elárultak lelkiállapota telepedik a Magyar Honvédségre. A Juhász Ferenc miniszter nevével fémjelzett védelmi felülvizsgálat nagy ígéretekkel indult, ám ugyanúgy félbeszakadt, mint elődei: a leépítések megtörténtek, az átszervezéseket félig-meddig lebonyolították, de az új keretek még nem jöttek létre, s végképp nem sikerül azokat megtölteni tartalommal. Ezen pedig az a tény sem változtat, hogy a védelmi struktúra vezetésében helyet foglalók az idő múlásával egyre jobban kommunikálnak a NATO-val, katonáink viselkedéséből egyre inkább eltűnik a „keletről jöttekre” jellemző kisebbrendűségi érzés. Csakhogy a Juhász-féle reformot egy fontos tény különbözteti meg elődeitől: a honvédség létszáma, infrastruktúrája, haditechnikai eszközparkja olyan szintre süllyed(t), ahonnan nincs tovább. A magyar katona a falig hátrált, s ezt a tényt a NATO-ban is látják. Ahogy Edmund P. Giambastiani tengernagy, a szövetség átalakításáért felelős parancsnokság vezetője fogalmazott: „A transzformációnak természetesen csak akkor van értelme, ha van mit átalakítani.”
De milyen környezetben is jutott idáig a védelmi átalakulás? Az alacsony társadalmi megbecsültség és a szinte általános politikai negligálás eddig egyszer sem kínált megfelelő terepet hozzá. A hatalmi váltógazdálkodás egyébként is értelmetlenné tette a hosszú és középtávú tervezést. Az sem segített, hogy a kétszer is kormányzati pozícióba kerülő MSZP történelmi örökségként közvetlen kapcsolatban áll a védelmi struktúrával. Az egykori MSZMP-tagság vagy a magától értetődő baloldali lojalitás sem mentette meg a NATO-szemmel nézve túlduzzadt tisztikart és alakulataikat, valamint bázisaikat a leépítésektől. A szocialista kormányzatoknak a védelmi szféra szempontjából csak egy szűk kör látta hasznát. Mindenekelőtt a sereg létszámával fordított arányban megnövelt adminisztráció (főként a minisztériumi állomány „íróasztal-ezredesei”), valamint a beszerzési-ellátási infrastruktúra főszereplői, akiket egy korábbi vezérkari főnök csak fináncoligarchákként jellemzett. Aktív csapattisztek legfeljebb helyi panamák révén tudtak részesedni a koncból, s csak a legtehetségesebbje tört fel később (civilben) annyira, hogy részese lehessen egy-egy központilag irányított tranzakciónak, amelyre a legjobb példa az áron felül beszerzett An–26-os szállítógép esete. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) minap nyilvánosságra hozott jelentése mutat rá a jelenségre, ám az érvényben lévő rendelkezések lehetetlenné teszik annak feltárását és felelősök megjelölését. Az ÁSZ világosan fogalmaz, így tényként kezelhető, hogy a HM legfelsőbb vezetése is részese ennek a gyakorlatnak. A nemzetbiztonsági kabinet vezetőjeként maga Juhász Ferenc engedélyezett a közbeszerzési eljárás alóli mentességet több beszerzésnek, amelyek tisztasága enyhén szólva megkérdőjelezhető.
A Medgyessy-kormány hatalomra jutásával és az ötödik, Juhász-féle haderőreform beindításával kapcsolatos reményeknek is főként a beszerzések terén lehetett alapja. Bár ezek a remények ismét a mindenkori haszonélvezők körében éltek, éreztették hatásukat a csapatoknál is. Medgyessy Péter a Horn-kormány idején a francia Mistral rakéták beszerzésével demonstrálta, hogy nem áll tőle távol a védelmi beszerzések világa – ráadásul azok személyes kapcsolatépítésre is alkalmasak. A pletykák szerint becsületrendet érő lobbizás eredményeként mégiscsak modern technika került a honvédséghez, igaz, a beszerzés hiányosságai miatt a katonák máig azon törik a fejüket, miként lehetne valóban alkalmazhatóvá tenni a százmillió dolláros rendszert. 2002 nyarán azok az ígéretek is hatottak, miszerint a Medgyessy-kormány „helyre teszi az orosz kapcsolatokat”, és ezzel a honvédség szinte kizárólagosan szovjet-orosz haditechnikai eszközeinek hadra foghatósága javulni fog.
Rövid úton beigazolódott, hogy a remények alaptalanok, a csapatoknál lévők éppúgy csalódtak, mint a külföldi partnerek. Elsőnek az amerikaiak, akik azt hitték, hogy minden idők legnagyobb magyar védelmi programját, az Orbán-kormány Gripen-bérlését Medgyessyék visszamondják az F–16-os javára. Az eredeti szerződésben elrejtett óriási kötbér és a svéd EU-vétó fenyegetése ezt megakadályozta, így a szocialista kabinetnek be kellett érnie azzal, hogy módosítja a programot. Tévedés ne essék, motivációt nem a katonai érvekből (légi utántölthetőség, precíziós fegyverek) nyertek, hanem a programköltségek jelentős mértékű növekedéséből, valamint a gazdasági ellentételezések átirányításából – természetesen „szocialista” régiókba. Aztán az oroszok reményei dőltek romba, akiknek be kellett érniük néhány alkatrészcsomaggal. Hiába lobbizott Vári Gyula szocialista képviselő, egykori kecskeméti sztárpilóta, az RSZK–MiG nem alakíthatta át orosz vadászgépeinket a korszerűbb Turul verzióra. Lapunknak köszönhetően került nyilvánosságra, hogy alkatrészhiány miatt kis híján fel kellett függeszteni a magyar légtérért felelős vadászrepülő-készültséget.
A haderőreform legfontosabb, a csapatokat talán leginkább motiváló ígérete, a haditechnikai modernizáció lufija kipukkadt. Az előző ciklus gazdasági eredményeit felélő egyszeri szociális program kiürítette a kasszát, az emiatt bevezetett takarékosság pedig lehetetlenné tette, hogy a hátralévő időszakban tartalommal töltsék meg a beindított reformot. Közben elérkezett a ciklus félideje, amikor egy kizárólag politikailag motivált kormányzat számára már nem ildomos nagy katonai beszerzésbe fogni. Bár a katonai elemzés alapelve szerint tilos jóslatokba bocsátkozni, ezt erősíti, hogy a hírek szerint Medgyessyvel ellentétben Gyurcsány Ferencnek lényegében semmilyen affinitása nincs a védelmi szférához. Másrészt a nagy programok törvényszerűen túl sok lakossági és médiafigyelmet vonzanak, ami a visszásságokkal operáló védelmi-beszerzési nómenklatúrának a legkevésbé sem lenne az ínyére.
Hogy baj van, arra maga a vezérkari főnök mutatott rá. Bár a magyar tábornokokat mindig szűkszavúságra ösztönözték az egzisztenciális megfontolások, Szenes Zoltán altábornagy most mégis kimondta, hogy „felül kell vizsgálni a felülvizsgálatot”. Ha elfogadják a költségvetési tervezetet, a honvédség arányos részesedése a nemzeti össztermékből történelmi mélypontra zuhanhat 2005-ben. Mielőtt azonban siratni kezdenénk a megfeneklett ötödik haderőreformot, ne feledjük, hogy annak irányával is súlyos problémák voltak. A vajdasági incidensek, a tavasszal fellángolt koszovói konfliktus miatt felül kell vizsgálni egyik alappillérét, mely szerint megszűnt a Magyarországot érintő regionális fenyegetettség. A magyar érdekeket a globalizálódó világban sem (csak) Afganisztánban és Irakban kell megvédeni, hanem idehaza, a Kárpát-medencében is.