A szegénység arcai

Reggel hét óra. Tej, joghurt, kenyér, zsömle, talán még babapiskóta is jut – latolgatják Újpalotán, a Neptun utcában. Kisgyerekes anyák, idős emberek érkeznek, szégyenlősen veszik át a csomagot, vagy már ezt az érzést is maguk mögött hagyták. A Létminimum Alatt Élők Társaságának egyik akcióján vagyunk. De sétáljunk csak tovább! A Vöröskereszt kőbányai ellátóhelyén szabadkoznak: a népkonyhai ellátás szünetel, mert nincs rá pénz. A rendesen öltözött, idős asszony azért nem megy el üres ételhordóval, a fedél nélkülieknek osztott ételből kiporcióznak számára egy adagot. A szegénység már nem is rejtőzködik, szép lassan birtokba vette a magyar lakosság egytizedének mindennapjait. Csak egy kicsit kell a politikai maskarádé, a siralmas Duna-parti plázs, a Budapest Parádé ötszáz köbméternyi szemete mögé pillantani – és elénk tárul mindaz, amit el akarnak leplezni előlünk.