Csecsen csapda

Újabb csapás a Nyugat tárgyalásokat sürgető álláspontjára a szakadár vezető mostani bejelentése. Terroristákkal ugyanis azok sem tárgyalnak, akik most ezt javallják Putyin elnöknek. Újabb kérdés persze – bár inkább költői –, hogy van-e kapcsolat Baszajev és Maszhadov között? Utóbbival ugyanis, mondják a kibicek, egy asztalhoz lehetne ülni. Ha van, s az aktív szeparatista ellenállás szűk körét nézve ez eléggé egyértelmű, akkor nincs miről beszélni. Ha azonban már nincs, akkor pedig nagy kérdés, hogy milyen megállapodást is tudna garantálni Maszhadov. Eközben az is nyilvánvaló, hogy a Kreml elképzelései sem vezetnek sehova. A Nyugat jelenleg előszeretettel hangsúlyozza ezt a tényt, ami szintén nem szolgálja a helyzet előremozdítását. Ahhoz – ha tényleg komolyan gondolják ezt a Moszkvát bírálók – legalábbis minden félre nyomást kellene gyakorolni. Ezt veti fel az 1996 és 1999 közötti tapasztalatok alapján az orosz fél iránti elfogultsággal finoman szólva sem vádolható washingtoni Carnegie Központ vezető kutatója, Anatol Lieven is. Ekkor ugyanis a most sokak által mindenható megoldásként felhozott Maszhadov bizonyíthatott volna, de nem tette. A szakértő szerint is elengedhetetlen tehát leszögezni, hogy a politikai megoldás szorgalmazása nem jelentheti az extremisták elleni harc háttérbe szorulását, ami pedig a jelenleginél árnyaltabb megközelítést követel a nemzetközi közösségtől.
Ennek egyik eleme mindenképpen az, hogy határozottan deklarálni kellene, a gyakorlatban is ennek megfelelően cselekedve, Oroszország területi egységének sérthetetlenségét. Ezzel párhuzamosan persze elengedhetetlen, hogy Moszkva is enyhítsen az erőn alapuló gyakorlaton, tartsa kordában a katonákat, és engedjen utat a szabad parlamenti választásoknak. Az árnyalt megközelítésben Maszhadovéknak is tudtukra kellene adni, hogy az 1996 és 1999 közötti gyakorlat elfogadhatatlan. Nem elég elhatárolódni a terroristáktól, hanem a föderális erőkkel karöltve fel is kell lépni ellenük. Eközben egyelőre legalábbis meg kell elégedni egy széles körű autonómiával. A Nyugat béke iránti elkötelezettségét az bizonyítaná, ha az újjáépítésben anyagiakkal segítené Moszkvát. S mivel egyelőre e végre valóban elgondolkodtató elképzelésnek szinte egyetlen elemére sincs valódi fogadókészség, aligha csodálkozhat bárki is, ha Csecsenföldön semmi sem változik.