Felhívás

Az Ecsedi-láp vidékének állítólag farkas és kutya keresztezéséből származó különös kutyafajtája van. Annak idején Nagy Jenő professzor fordult hozzám azzal az óhajával, hogy nézzek utána, és ha lehet, küldjek felvételeket is az ilyen rozsdaszínű sakálra emlékeztető kutyákról. Találtam Csengerben két ilyen kutyát is. Az egyikről készített felvételt meg is küldtem Nagy Jenő professzornak, s a csapott farú, egyáltalán nem rokonszenves külsejű egyik jószágról megállapítottuk, hogy kiállása, testformája inkább hiénára emlékeztet, nem sakálra. A másik kutya, amelyet láttam, sokkal nagyobb testű, határozottan farkas jellegű példány volt. (…) De az tény, hogy van egy korcs fajta kutya a lápi falvakban, amelynek származása sok vitára adhatna még alkalmat.
Ecsed lápjáról írva nem lehet nem megemlékezni az ott élt farkasokról s a pásztorok hűséges társáról, a kutyákról. Kétféle farkasról szólnak az adatok, a nádi vagy réti farkasról és az erdei vagy bérci farkasról. A réti vagy nádi farkas kisebb testű volt, vörhenyes színű, harántcsíkos háttal. A farkasnál mindenképp barnább szőrű, s az öregek közül többen csikasznak is nevezik. Ez csíkkal, egérrel, pochallal él. Jellemére nézve gyáva, félénk, mint mondják, még a libától is félt. Nem kellett neki. Ellenben télen a csíkászó ember után úgy járt, mint a kutya, s a csíkkasból, illetve a csíkputtonyból kihányt pochalon élt. Az pedig volt bőviben, hiszen kétujjnyinál kisebb halat lápi ember haza se vitt, minek. Nem érdemes vele cipekedni. Nyárban a nád mentén egerészett a csikasz, s az öregek szerint nem adott egy egeret egy emberért. A vélemények megoszlanak arra nézve, hogy itt fiadzott-é meg tavasszal, vagy ő is visszavonult nyárra az erdőségekbe, mint nagyobb testű és veszedelmesebb rokona, az erdei farkas.
Ez téli vendég volt, mint mondják, a jégen jött, s tavaszra a némedi erdőkbe vonult, ott fiadzott. Ez akkora volt, mint egy jól megtermett juhászkutya, színére szürke, hegyes füllel, lompos farokkal. Ettől bizony az ember is tartott. Ez megtámadta, leütötte, ha módját ejthette, nemcsak a bárányt, birkát, de a csikót is. Megtámadta hátára ugorva a lovat, becserkészve másodmagával még a szarvasmarhát is megölte, bár ettől általában még ő is tartott. Megtámadta a magános utast, sőt fuvaros szekereket is kemény téli éccakákon. Ezért éjjel járó fuvarosok hosszú rúdra égő csepűt kötöttek, csörgőláncok nélkül sem jártak, mert a farkas attól megriadt. Két ló helyett hármat fogtak, s a lógóst eleresztették, ha farkas tűnt fel. Az a szegény aztán vágtatott haza, s ha megmenekült, akkor otthon esett össze a kimerültségtől. (…)
– Bejött télen lakott területre a farkas? Belátogatott a faluba?
Komlódi György az első, aki kijelenti:
– Bejött bizony! Bejött télen a farkas a faluba, nem nappal, csak éccaka. Ordított az utcán, de olyat, hogy a fonóba reszkettek a lányok, aki meg aludt, az felriadt rá. A fiatalok nemigen féltek tűle, vót fegyvere mindenkinek, „tizenkét lövetű” revolvere. Abba az időbe szabad vót tartani. (…)
Ököritón Veres Józsefné Szabó Idának az öregek mondták el:
– Fonó volt, a háziasszony kisfia kikérezkedett. Az anyja kiment vele, hogy a pisilést elvégezze. Nagy hó volt, a gyermek a ház sarka megé ment, az anyja meg a pitvarajtóba várta. Várt egy kicsit, nem jött elő a gyerek. Nem is jöhetett. Meglelték a farkas nyomát, elvitte olyan csendbe, hogy nem is eszmélt rá az anyja. (…)
Poc Szűcs Dániel a legtöbb esetet kiscsikó leütéséről hallotta. Mert az, ha nincs ménesbe vagy az anyja mellett, teljesen védtelen a farkassal szemben. Itt történt Ecseden, Szántó Gáspár itt a kertek alatt hált egyszer a csikóval. A lábához kötötte a kötőféket. Egyszer észrevette, rángatja valami a kötelet, odanéz, hát mán akkor a máját húzta kifele a csikónak a farkas.
Luby Margit: A farkasról és a kutyáról (1953–58)