Gyakran eszembe jutnak manapság Ezererdő Fűfavirág ezredes (ez persze csak fedő- vagy másképp konspiratív név) szavai. Az Ügynökképző igazgatója a küldetésem megkezdése előtti napon, a Nagylilavezérkő átadása alkalmából rendezett meghitt kis kerti mulatságon (lampionok, elemes-szivárványosan megvilágított műszökőkutak, műcsobogók*, diszkrét tűzijáték stb.) a megjelent tantársaim nagy örömére széles mosollyal, ahogy csak ő tud, hozzám fordult, és kezében pezsgőspohárral a következőket mondta:
– Na, Repülős, csessze meg! Most aztán tényleg felkötheti a gatyáját! Ahová ezúttal indul, az olyan világ, ahol a racionalitás mint alkotóelem még a legnagyobb elektromikroszkópokkal is csak nyomokban mutatható ki. Mellesleg – vigyorogta folytatólagosan a Baromarcú (fedő- v. konsp. név) – magának ebből kifolyólag még szerencséje is lehet, mivelhogy a maga összetevőiből is épp ez a vegyület mutatja a legnagyobb hiányt. Odafent (Szárnyas Ügynökképzők Központi Igazgatósága) ezért is gondoltak magára.
– Hogy erre a célra maga lesz a legmegfelelőbb, mert magának legalább nem lesznek kommunikációs problémái velük! – lapogatta röhögve a hátamat a Seggfej (fedőnév = fn.), miközben poharából az egyik füstölgő fáklyába lötytyent az itala.
Kész – gondoltam, ezt az állatot vagy most vágom pofán, vagy soha. Aztán persze hogy nem nyúltam hozzá egy ujjal se, pedig azt kellett volna tennem. Bang! Az álcsúcsra egy rövid balos, és passz. Mire eszméletre keltik ezt a Zsíragyút (fn.) valamelyik kórházunkban, én már messze, kitelepítve élem az ügynökök izgalmas életét. Soha nem rejtette véka alá, hogy nem kedvel igazán. Ami másnál csupán bocsánatos bűnnek számított, az az én esetemben kivétel nélkül eleve támadás volt az Ügynökképző fundamentuma ellen. Alsó vonalon. Ha például kitört egy székláb alatta, vagy valamelyik emeleti ablakból egy cserép fokföldi ibolya vágódott a járdába az orra előtt, máris az én nevemet üvöltötte: „Repülőőős!” Mindenért én voltam a hibás. Ha az évfolyamunk nem úgy szerepelt a rendes menetgyakorlaton. Ha valamelyik évfolyamtársam kimaradt előző éjjel, és karikás szemmel, borostásan esett be az órára. „Repülőőős!” Vagy ha az Ügynökképző tanulmányi versenyén nem úgy szerepeltünk, ahogy az elvárható lett volna. „Repülőőős!”
Persze ha valaki olyan testi hibával születik, hogy a hátán szárnyai vannak, míg a többieknek nincsenek, az ne is reméljen könyörületet. Még akkor se, ha ezek a szárnyak csak bizonyos esetekben, csak bizonyos személyek számára és nekik is csak bizonyos speciális szemüvegek közbeiktatásával láthatók. Esélyegyenlőség? Azoknak, akiknek valamiből kevesebbjük van. De azokkal mi legyen, akiknek többletük mutatkozik? Vágjuk le nekik? Erre a kérdésemre még az Ügynökképző nagy hírű tudós vendégei közül sem sikerült válaszolnia senkinek.
Ezererdő Fűfavirág ezredes bárgyú, kerti partin elhangzó poénja nagyon elgondolkodtatott. Ha és amennyiben közvetlen parancsnokom megengedi magának, sőt kifejezetten szükségét érzi, hogy egy ilyen ünnepélyes pillanatban és ilyen direkt formában lejárasson az egész cég előtt, akkor a szokásosnál is nagyobb bajban lehetek. Következésképp az is lehet, hogy egyszerűen hálával tartozom neki, amiért ügynöki vizsgamunkám megkoronázásaként engem delegált erre az isten háta mögötti küldetésre.
Pedig ez egyszer egyáltalán nem erről volt szó. Ezererdő Fűfavirág ezredes ezúttal nem az irántam táplált ellenszenvének akarta jelét adni – hanem valójában a fejében megfogalmazódó kétségeket fogalmazta meg. Jelesül, hogy egy olyan világ, amelyben épp a józan ész általunk használt ismérvei mutatják a legnagyobb hiányt, egyáltalán megismerhető-e a józan ész általunk használatos eszközeivel? Hogy egy olyan világban, amelyben a látszat és a valóság homlokegyenest ellentmond egymásnak, megközelíthető-e egyáltalán az igazság? És egyáltalán létezik-e még olyan? Hogy egy ilyen ir- és szürrealisztikus, pomádészagú katyvaszban létezik-e még a fix pont? (Amely állítólag elengedhetetlenül szükséges eszköze a földi bizonyosságnak.) Hogy vajon az itt élők egyáltalán érdemesek-e még az általános megváltásra? Vagy már tényleg csak a só segít meg a buldózerek? (A bibliai özönvíz erőgéplobbi által korszerűsített változata.)
Ha akkor ott nem csupán a privát, személyeskedő tónust szűröm ki Ezererdő Fűfavirág ezredes szavaiból, hanem kihallom az egész küldetés sikerére vonatkozó finom kételyét is, akkor most, ötvenévnyi szüntelen alakoskodás, állandó készenlét, felderítő munka, életveszély, közvetlen és közvetett megfigyelés, analízis és szintézis, kontra, rekontra, szubkontra (az állandó szexről, tömény italról, vacsorákról nem is beszélve) után valószínűleg nem tartanék ott, ahol éppen tartok. A teljes értetlenséggel a világgal és magammal szemben. Ki is vagyok én? És ez a rettenetes forgatag? Ez a szédítő álarcos bál körülöttem? Ez lenne a világ? Ez lenne az élet? Ez a teljes káosz? Ez az őrült, gyilkos micsoda?
*Bármelyik városszéli bevásárlóközpont kerti osztálya, legalsó polc, elrongyolódott dobozban, általában akcióban, mert a kutyának sem kell
origo.hu
„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja
