Kun Miklós, ön rokona az 1919-es tragédiát okozó Kun Bélának?
– Nem. Szegedről származom módos családból, apám tanár volt a szegedi felső ipari iskolában. Anyám Pesten született. A kommün bukása után kerülő utakon a szerb megszállás alatt lévő Palicsra menekültünk, mert féltünk az ellenforradalomtól. Nem véletlenül, hiszen Zágrábnál leszállítottak bennünket a vonatról, azt hitték, Kun Béla rokonai vagyunk. Nagy nehezen igazoltuk, hogy semmi közünk hozzá, mire elengedtek. De nem akartunk jugoszláv állampolgárok lenni, eladtuk áron alul a palicsi vendéglőnket, és a konszolidáció után, ötödik gimnazista koromban visszajöttünk Pestre.
– A véletlen névrokonság miatt menekültek?
– Nagyon gazdagok voltunk, ötszobás lakásban éltünk cselédségünkkel együtt Budapesten a Budafoki úton. Először a vörös-, aztán a fehérterrornak szúrtunk szemet. Nem voltunk akkor megfelelőek egyiknek sem.
– Könyvében ír zsidó származásáról és arról, hogy a család magyarnak tartotta magát.
– Így igaz. Amikor döntenünk kellett, hogy Palicson maradunk-e, a magyar állampolgárságot választottuk. Sohasem láttam különbséget a magyarság és a zsidóság között. Nem éreztem különbséget a svábok közül jött magyarok, a szlávok közül jött magyarok és a zsidó származású magyarok között. Az antiszemitizmus eredetét elsősorban a szociális problémák megoldatlanságában láttam, nem pedig a faji kérdésben.
– Hogyan lett Kun?
– A Kohnból magyarosítottunk. Egyébként hiába voltam Kun, sokan tudták, hogy az eredeti nevem Kohn. Amikor a bécsi egyetemre jártam, többek között Alfred Kohn szövettanprofesszornál vizsgáztam. Elismert tudós volt, ő fedezte fel például a mellékpajzsmirigy funkcióit. Szövettanból metszeteket kellett azonosítani, és aki tízből nyolcat felismert, kitűnőt kapott. Én tízből nyolcat felismertem, mire Kohn azt mondta, magának nem adok jelest, tanuljon tovább, jöjjön el egy hét múlva. Egy hétig tanultam a metszeteket, és amikor visszamentem, mind a tízet felismertem, megkaptam a kitűnőt. Ezután megjegyeztem: „Professzor úr, a többieknek kitűnőt adott, ha nyolcat felismertek, de nekem tízet kellett.” Rám nézett, és ezt válaszolta: „Ein Kohn muss alles wissen!” Vagyis: „Egy Kohnnak mindent tudnia kell! Magától sokkal többet fognak követelni az életben, mint a gojoktól…”
– Könyvének alcíme: Egy elmeorvos az elmebeteg huszadik században. Miért elmebeteg a múlt század?
– Mert olyasmik történtek, mint a két világháború, a holokauszt, a Rákosi-féle személyi kultusz, ami fölfoghatatlan. Bátyám meghalt a szovjet fronton, ez is hozzájárult az elmebeteg század képéhez.
– Hogyan lett elmeorvos?
– Bevezették 1926-ban a numerus clausust. Öt százalék zsidót vettek fel az egyetemre. Érettségi után az összes magyar egyetemre beadtam a pályázatomat, de egyikre sem vettek fel. Nem volt más választásom, Prágába mentem. Nagyon jó intézmény volt az ottani, mondhatni, a bécsi kihelyezett tagozata. Az egyik professzoromat követtem, és a bécsi egyetemen folytattam tanulmányaimat.
– De nem mondta meg, hogy miért ezt a pályát választotta.
– Mert az elmeorvostan, a pszichiátria az egész emberrel és az emberi kapcsolatokkal foglalkozik.
– Az ön édesapja nagy irodalomkedvelő volt, olykor maguknál kávézgatott Babits Mihály és Kosztolányi Dezső. A legszorosabb kapcsolatot viszont Radnóti Miklóssal építette ki. Hogyan ismerte meg a költőt?
– A szegedi zsidó menza olvasószobájában ültem 1932-ben, s véletlenül asztaltársam volt egy Glatter nevű fiú. Az egyik irodalmi folyóiratban találtam egy verset, és felkiáltottam: „Milyen szép vers! Ki ez a Radnóti?” Erre Glatter megszólalt mellettem: „Én vagyok Radnóti Miklós.” Megöleltem, s ekkor kezdődött a barátságunk. Ő is magyarosította a nevét: Fifi, a felesége ragaszkodott hozzá, hogy magyar költőnek magyar neve legyen.
– Ön 1932-ben belépett a kommunista pártba. Mit keresett a kommunistáknál egy nagypolgári család sarja?
– Azt vallottam, hogy minden embernek egyenlőnek kell lennie.
– Költő barátja, Radnóti Miklós mit szólt ahhoz, hogy párttag lett?
– Tudomásul vette, hogy én kommunista vagyok, ő meg polgári radikális.
– Ekkor találkozott József Attilával is.
– Vacsorára voltunk hivatalosak Kulcsár Istvánhoz. József Attila verseket olvasott fel. Később találkoztam vele az Ilkovics vendéglőben, a Nyugatinál. Megkérdezte tőlem, van-e pénzem. Volt nálam, de az a Vörös Segélyé volt. Erre József Attila azt mondta, hogy ő is kommunista, adjak neki pénzt, mert rászorult. De nem volt jogom osztogatni a Vörös Segély pénzét, csak a párt engedélyével, így nem adtam neki, mire nagyon megsértődött. Nem találkoztam vele többet.
– Valószínűleg nem emiatt, de aztán József Attilának is elege lett a kommunistákból. Verseiben írt a szakításról. Ebben az időben ön munkát vállalt a zsidó kórházban. Miért oda ment?
– Mert ott akadt üres hely. Nem a zsidóságom miatt vállaltam épp ott munkát, hanem mert ebben az intézményben nagyon jó szakmai munka folyt. Richter Hugó neves tudós mellé kerültem az idegosztályon, neurózissal foglalkoztam. Egy idő után nem értettem egyet a pusztán gyógyszeres kezeléssel, ezért munkahelyet változtattam. A gyógypedagógiai főiskola lélektani laboratóriumában helyezkedtem el, ahol a Szondi-teszten dolgoztunk Kozmutza Flórával és Mérei Ferenccel Szondi Lipót vezetése alatt. Valójában mi voltunk a Szondi-teszt kidolgozói. Ekkor jöttem rá, hogy a gyógyszeres kezelés mellett pszichoanalitikus módszerekkel is segíteni kell a betegeken.
– Sokat hallunk, beszélünk mostanában a vészkorszakról. Ön hogyan menekült meg?
– Véletlenül, őrangyalom volt. Nem volt zsidós külsőm: szőke, magas és kék szemű voltam. Nem voltam körülmetélve. Bár apám szabadkőműves volt, barbárnak tartotta ezt a műveletet. A belügyminisztériumtól 1942 tavaszán kaptam behívót, hogy jelentkezzem az észak-erdélyi Szilágysomlyón kórházi orvosnak. Szokás volt, hogy zsidó orvosokat rendeltek ki a visszacsatolt területekre, így többen megszabadultunk a munkaszolgálattól. Szilágysomlyón biztonságban voltam mint a belügyminisztérium kiküldöttje. Amikor kezdett veszélyes lenni Erdélyben is a helyzet, felutaztam Pestre, elmentem a belügyminisztériumba, hogy kérjem áthelyezésemet. Velem volt akkor is az őrangyalom. Egy Generzich nevű főhivatalnok testvére a professzorom volt Szegeden. Ő ajánlott be Kolosváry-Borcsa Mihály őméltóságához, akihez tartozott az ügyem. Kolosváry, aki később ezrek haláláért lett felelős, engem megmentett. Áthelyezett Fejér megyébe, Bodajkra körorvosnak. 1943-at írtunk.
– Míg ön Szilágysomlyón gyógyított, költő barátját, Radnóti Miklóst elvitték munkaszolgálatra.
– Radnótiné, azaz Fifi írt levelet, hogy Miklós Erdélyben van, közel Szilágysomlyóhoz, és kért, hogy látogassam meg. Margitta községben volt egy munkaszázadban. Átmentem Margittára, de Radnóti nem volt a táborban, a mezőn dolgoztak. Elintéztem, hogy átjöhessen hozzám, de előtte hívjon fel telefonon. Pár nap múlva megjelent a költő a kórházban. Nagyon rossz állapotban volt, gennyes foga nagyon fájt. Nem gondoltam ilyen találkozásra. Szóltam a nővérnek, készítsen Miklósnak fürdőt és öt tojásból rántottát meg egy pohár tejet. Megfürdött, fehérneműt cserélt. Majd kiállítottam neki egy igazolást, hogy csonthártyagyulladással azonnal kórházba kell mennie. A tiszti főorvos is rátette az írásra a pecsétjét, így kerülhetett vissza Radnóti Pestre.
– Nem tudták elbújtatni?
– Nem, mert zsidós külsejű volt és körülmetélt. Nem akadt olyan nem zsidó ember a baráti körből, aki elbújtatta volna. Pedig Miklós áttért, kikeresztelkedett – nem az életveszély miatt. Sík Sándor megtérítette, hitt a kereszténységben. Magyarnak tartotta magát, nem zsidónak. Szerette ezt az országot – az akkori országvezetés nem szerette őt.
– Könyvének címe: Kedves Hilda. Ki ez a Hilda?
– Nem létező személy. Munkaszolgálatra behívták az unokatestvéremet, Bolgár Imrét. Fölhívott a felesége, hogy menjek át hozzá, mert a férje küldött egy levelezőlapot munkaszolgálata helyéről, Waldseeből, amelyen a következő állt németül: „Kedves Hilda! Jól érzem magam, a szakmámban dolgozom.” Azt mondja a felesége, hogy ez az Imre megőrült, hiszen engem Verának hívnak. Angolul, németül anyanyelvi szinten beszélek, megnéztem közelebbről a lapot, amelyen nem Hilda állt, hanem Hide! Ami angolul azt jelenti, hogy bújj el. Imre nyilván tudta, mi történik, és így figyelmeztette Verát. Mivel megfejtettem unokatestvérem üzenetét, Imre felesége megfogadta a tanácsot, elbújt és megmenekült. Imrét Auschwitzban megölték.
– Ön átvészelte a nyilas időket. 1945 után az MKP óriási befolyásra tett szert a politikában, s ön megmaradt kommunistának. Nem gondolta, hogy a kommunisták is a véres terror, a megfélemlítés eszközeivel dolgoznak, akárcsak a nyilasok?
– Zsigerből elleneztem a Rákosi-kultuszt és annak következményeit. Mi, egykori illegális kommunisták Rajkkal együtt gyanúsak voltunk a moszkoviták szemében. Állandóan féltem, mert még Bécsben megismerkedtem a magyar kommunisták valódi történetével, azzal is, amit Sztálin csinált a Szovjetunióba emigrált kommunistákkal. Antisztálinista voltam, és elleneztem a pártberkeken belül a hatalom megszerzésének módszerét. Féltem, hogy egyszer engem is bevisznek a Fő utcára. A feleségemnek megmondtam, ha bevisznek, bármit vallok is, az nem igaz, mert kényszerítenek a vallomásra.
– Kommunistaként tehát látta, mit műveltek párttársai: munkatáborokat, koncentrációs táborokat állítottak fel. Tízezrével hurcolták el az embereket, folyt a kitelepítés. A Rákosi-terror miatt lázadt fel 1956-ban a magyar nép. Kádár János a megtorlást ugyanezzel a módszerrel hajtatta végre. Nem ébresztette rá mindez, hogy ez a párt nem az a párt?
– A kommunista eszme jó volt, de nem valósították meg. Bár nem szálltam szembe Rákosiékkal, Kádárékkal sem, nem értettem velük egyet. Ezt az életemmel is bizonyítottam: elsősorban gyógyítottam. Nem érdekelt, hogy kinek mik az elvei. Egy volt a fontos, hogy ember legyen. Nálam dolgozott az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben, az osztályomon Gyurkovics Tibor is. Tudtam, hogy tőlem jobbra áll, kritikusan nézi a rendszert, én mégis nagyon türelmes voltam vele. Végül is úgy éreztem, hogy engem becsaptak, mert nem valósult meg az az eszme, amely miatt beléptem a kommunista pártba. Úgy éreztem magam, mint egy megcsalt szerelmes.
– Ön nagy hírű elmeorvos. A magyar kommunista vezetők közül kit tartott elmebetegnek?
– Rákosi Mátyás elmebeteg volt. Hatalma utolsó éveiben látható nyomai voltak az elmebetegségének, teljesen zavart volt. Skizofréniában szenvedett. Voltak normális és beteg pillanatai. Egyre gyakrabban magát tartotta az igazság forrásának.
– Kádár Jánost hogyan diagnosztizálná?
– Amikor hatalomba került, ő is fokozatosan az igazság forrásának kezdte magát tekinteni. A végén már alig voltak világos pillanatai, összevissza beszélt.
– Ön közeledik a századik életévéhez. Mikor volt a legjobb élni?
– Szubjektíve a kommün alatt, Kun Béláék idején éreztem magamat a legjobban. Akkoriban biztonságos élet volt.
– Tizenegy éves volt akkor. Kun Béláék, Szamuelyék az eszme nevében gyilkolták az ártatlan embereket. A vörösterror volt biztonságos?
– Én akkor biztonságban éltem.
– Később nem?
– Később nem.
Északi Áramlat
Börtönben marad az Északi Áramlat elleni merénylet ukrán gyanúsítottja
