Tavaly tavasszal robbant a bomba, amely talán a legnagyobbat szólt azok közül, amelyek Bagdadra hulltak: a hírügynökségek világgá repítették a hírt, hogy szervezetten kirabolták a bagdadi nemzeti múzeumot. Mezopotámiának, az emberiség bölcsőjének emlékeit szertehordták, egyesek szerint mindörökre búcsút mondhatunk a felbecsülhetetlen értékű műtárgyaknak. A megszálló erők is kaptak bőven, mondván, nincsenek tisztában vele, hogy azon a földön, amelyet lábukkal taposnak, már Krisztus előtt négyezer évvel is létezett birodalom. Az amerikaiak még egy tankot sem tudtak a bagdadi múzeum elé állítani, hogy valamelyest megvédjék a kulturális intézményt a mindent széthordó csőcseléktől. Tavaly konferenciák tucatjait hívták össze a muzeológus műértők, a műkereskedők, a rendőrök, hogy milyen intézkedéseket hozzanak az iraki műkincsek eladásának megakadályozására.
Az első beszámolók kétszázezer elpusztított, elrabolt, felégett ókori műtárgyról szóltak. Megjelentek hírek arról is, hogy a mezopotámiai aranykincseket valószínűleg már rég beolvasztották. Donny George, a bagdadi múzeum kutatási igazgatója több mint 170 ezer műtárgy eltűnéséről számolt be a sajtónak. A The Guardian brit napilap szerint dr. George-ról tudni kell, hogy egy „fasiszta rezsim” kiszolgálója volt. Tanulmányba illő volna követni, hogy a világon miként szárnyalt a hír, mindenhol megszólaltak szakértők, és csak egy kicsit tettek hozzá a történethez, hogy a végén az a kép alakuljon ki: a barbár amerikaiak olajétvágya miatt az emberiség közös kulturális emlékei végleg elpusztultak.
Válaszul az amerikaiak korábbi műholdfelvételeikből kiderítették, hogy már jóval 2003. április 9., tehát Bagdad amerikai megszállása előtt kamionok tucatjait pakolták meg a fővárosi múzeumok előtt. A műtárgyakat ugyanis a bagdadi rezsim nagy valószínűséggel Szíriába szállította, hogy megóvja a háború pusztításaitól. Aztán tavaly június táján a megszállók rábukkantak a múzeumban azokra a titkos raktárakra, ahol szintén a mezopotámiai műkincsek lapultak. Az viszont tagadhatatlan, hogy több mint tízezer műtárgynak lába kélt. A zavaros időkben az iraki múzeumvezetők hozzájárultak ahhoz, hogy az alkalmazottak egyes kiállítási tárgyakat hazavigyenek, mondván, ott nagyobb biztonságban vannak. Megtörténhetett, hogy a múzeumi személyzet esetleg nem engedélyezett műkincsekhez is hozzáfért, ugyanis nagyon takarosan becsomagolt, szállításra váró műtárgyakra bukkantak az amerikaiak a különböző irodák átkutatásakor. A múzeumba betörő vandáloknak már nagyrészt csak a bútorok maradtak, s dühükben összetörték az üresen tátongó vitrineket.
Meglett, vagyis el sem tűnt az a páratlan nimrudi aranykincslelet, amely a Krisztus előtt IX. századi asszír királynék sírjából került elő. A tárgyak az első öbölháború óta a bagdadi központi bank trezorjaiban voltak. Használt a műtárgyrablóknak felajánlott amnesztia, amennyiben visszaszolgáltatják az általuk eltulajdonított értékeket. Különösen a mozlim papság felhívása után sok százan adták vissza a műtárgyakat. Mindenesetre az iraki fosztogatások folytatódnak, persze nem egy múzeum teljes anyagát emelik el, hanem a kisebb, rosszul vagy sehogy sem őrzött lelőhelyeket látogatják a tolvajok. Irakban lehetetlenség minden ásatáshoz őrt állítani, hiszen az ország tele van ilyenekkel. A „magánásatók” pedig alig pár dollárért találnak embert a munka nélkül tengődő lakosság körében. A nyugati szakfolyóiratokban nemegyszer napvilágot lát az a feltételezés, hogy az iraki „amatőr régészek” tudatosan választják ki a feltárások helyszíneit, azaz nyugati megrendelésre dolgoznak. Miként a világ számos más térségében is.
Az illegális műkincs-kereskedelem két felvevőhelye Európa és Amerika. A Time amerikai magazin tavaly egyik év végi számában beszámolt róla, hogy Londonban az eladásra kínált műkincsnek 75 százaléka kétes eredetű. Az illegális műkincs-kereskedelem soha nem látott méretekben fejlődik, és ebben is Kína tör az élre. Az elmúlt öt év alatt több mint 200 ezer sírt raboltak ki Kínában. Ne tessék csak egyszemélyes örök nyughelyekre gondolni, vannak közöttük olyanok, ahol fejlett bányatechnikát kellett alkalmazni a majd 1500 négyzetméteres sírkamra kifosztásához. A kincsek nem egy esetben 20–40 méterre vannak a föld felszíne alatt; a sírrablók a feltörő gázok ellen megfelelő védőfelszerelést használnak. A feketepiacon eladott műkincsek értékét pedig tovább növeli, hogy semmilyen műtárgy-regisztrációban sem találhatók meg.
A törvényszegőket hiába sújtják halálos ítélettel Kínában, a nagy haszon reményében mindig van utánpótlás, igaz, a végső árnak csak nagyon csekély része marad a sírrablóknál. Vannak persze, akik nem szeretik a fizikai munkát, és az egyszerűbb tolvajlás hívei: a kínai Csengde Múzeum biztonsági őrei egy évtized alatt legalább 160 műkincset vittek haza.
Kínába utakat szerveznek az európai és amerikai műgyűjtők számára, s ott kiválaszthatják, melyik régiség, melyik korszak nyeri meg tetszésüket. Később igényüknek megfelelő tárgyat kézbesít számukra a „postás”. Indiában már „katalógusból” lehet választani az eltulajdonítandó régiségek közül. Legalábbis ez derült ki hosszú évek nyomozása után a közelmúltban elkapott Vaman Narajan Ghia műkincsrabló vallomásából. Évtizedekre kiterjedő munkássága során bandájával ötvenezer régiséget tulajdonított el, lakásában a rendőrök valóságos múzeumra bukkantak, ugyanis Ghia otthona telis-tele volt IX–XI. századi szobrokkal.
Az indokínai illegális műkincs-kereskedelem Thaiföld közbeiktatásával bonyolódik le. A szervezett bandák segítségével ide érkeznek a kambodzsai, vietnami, laoszi régiségek. Az Afganisztánból kiáramló műtárgyak forgalmi értékét több mint egymilliárd dollárra teszik, természetesen a már-már a kábítószer-kereskedelem szintjét megközelítő értékű műkincslopásokat segíti az országot sújtó rendezetlen állapot is. Mák jövőre is nőni fog, viszont az eladható műkincsek száma véges.
origo.hu
Újabb osztrák útzár lehetetleníti el a magyar ingázókat
