A doppingtörténetek folytatódnak. Ezúttal két azeri erőemelő – egy hölgy és egy férfiú – akadt fenn a rostán, méghozzá Athénban, a paralimpián (két atléta még az indulás előtt rajtavesztett). Szépen vagyunk. Már ide is elért a gátlástalan eredményhajszolás? A most lebukott erőemelők, Szara Abbaszova és Gunduz Iszmajlov éppen azért kapták a legsúlyosabb büntetést, az örökös eltiltást, mert két esztendeje egyszer már mindketten összebarátkoztak az anabolikus szteroidokkal.
Az ember abban reménykedett, hogyha végképp csalódnia kellett az élsport tisztaságában, legalább itt, a sérült emberek világában él még a fair play, a tiszta eszközökkel való küzdelem. A többségnél persze biztosan – de a rossz szellem már kiszabadult a palackból…
Nem tartozik szorosan a témához, de az előző játékokon is akadt disznóság, igaz, az másfajta „doppingügy” volt. Az egyik kosárlabda-együttes soraiba beszivárgott néhány ép játékos is (gondolom, imitált sántasággal, csípőbántalmakkal – amelyekről aztán a meccs kulcspillanataiban „elfeledkeztek”).
A minden áron győzni akarás határai határtalanok. És ennek a legnagyobb vesztese maga a sport. Közönséget veszít. Megingatja a szurkoló bizalmát, legyen szó olimpiáról, paralimpiáról, vb-ről vagy akár megyei futóversenyről.
Az élsport már régen nem az egyezség, a barátság szimbóluma. Ugyan már! Aki még mindig így gondolja, az átszunyókált néhány évtizedet, vagy túlságosan naiv. Ma, amikor új és új csodaszereket kotyvasztanak a csalók, a kontroll pedig kényszerűségből szinte rendőri szigort alkalmaz, sajnos el kell temetni egy nosztalgikus emléket a sportról.
origo.hu
Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek
