Nemzeti dal

Ha mexikói ismerősük, kollégájuk szerdán minden előzetes figyelmeztetés nélkül, helyéről felpattanva, kezét a szívére helyezve tüzes dalra fakadt, ne aggódjanak az illető mentális állapota miatt. Sok-sok honfitársa cselekedhetett hasonlóan szeptember 15-én, amely napra, egészen pontosan helyi idő szerint délután egy órára a mexikói kormányzat támogatásával és óriási médiakampánnyal közös éneklést hirdettek Mexikóvárosban.
Az országos, sőt világméretű kórus nem akármilyen dalra gyújtott rá három napja: 150 esztendős a mexikói himnusz, és a közép-amerikai ország arra kérte fiait, hogy a megadott időpontban énekeljék el a dalt. A felhívás szerint nem csupán Mexikóban, de a világ bármely pontján élő mexikói csatlakozhatott e globális dalárdához, igaz, például Rómában és Brüsszelben a mexikói követség munkatársai jóval megelőzték hazájuk lakóit, hiszen ők úgy döntöttek: európai idő szerint tesznek eleget a felhívásnak.
Amely egyébként nagy médiatámogatást élvezett. Az eseményt hirdető egyik ötletes televíziós reklámban például egy repülőgép utasa volt látható, amint üléséről felállva, az utazóközönség legnagyobb megrökönyödésére énekelni kezdi a mexikói himnuszt: „Mexikóiak, a csatazajban készítsétek kardotokat és paripátokat, rengjen a föld az ágyúk mindent betöltő robajától.”
Amint látható, a mexikói himnusz szintén „zivataros” időkben született, ahogyan az egy valamirevaló himnusztól el is várható. Másfél évszázada íródott a költemény a mexikói kormány kiírására: olyan pályaművet vártak, amely segíthet egyesíteni a szétzilálódott és megosztott országot. Amely felébreszti a honfiúi hevületet. Amely minden mexikóit lelkesít. Amely tüzes, pezseg és forr.
Nemzeti dal.
Kétségtelen, szüksége is volt a nemzetnek az efféle buzdításra, hiszen az ország néhány évvel korábban súlyos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Az Amerikai Egyesült Államokkal vívott texasi függetlenségi, majd néhány évvel később az amerikai–mexikói háborúban ugyanis elvesztette területének majdnem felét. Az talán kevésbé ismert, hogy Mexikó nemrég kis híján elvesztette himnuszát is.
A 150 évvel ezelőtti pályázatot Francisco González Bocanegra, egy addig szinte teljesen ismeretlen költő nyerte meg művével. Bocanegra – érthető módon – nem sokat törődött a szerzői jogokkal, milyen kicsinyes is lett volna ez a nemzetnek szánt ajándék esetében. Pár esztendővel ezelőtt ez feltűnt egy szemfüles kaliforniainak, aki zavaros indoklással szerzői jogvédelem alá helyezte a mexikói himnuszt Amerikában. Azontúl valahányszor eljátszották a dalt, a törvény szerint pénz illette meg a kaliforniait. Úgy szól a fáma, hogy a mexikói kormánynak bíróság előtt kellett bizonyítania igazát és az elképzelés tarthatatlanságát.
A csatazaj elültével, az ügy megnyugtató rendezése után a mexikóiak most már nyugodtan énekelhetik himnuszukat. Legalábbis nem kell tartaniuk attól, hogy fizetniük kell érte egy gringónak.
Nem úgy északi szomszédaik. No, nem arról van szó, hogy valaki Mexikóban elbitorolta volna A csillagos-sávos lobogó szerzői jogait. Inkább arról, hogy az amerikai himnusz, ez az igazán szép és lelkesítő dal közönséges halandó számára egyszerűen elénekelhetetlen. Az utóbbi években voltak ugyan javaslatok arra, hogy kezdjék esetleg néhány hanggal lejjebb az 1814-ben született The Star-Spangled Bannert, de a dal olyan hangterjedelmet igényel, hogy akkor viszont a mély hangok okoznak leküzdhetetlen nehézséget az éneklőknek.
Mindenesetre az amerikai és a mexikói himnuszból az utóbbi tíz évben leginkább a lelátókon lett ügy. Egyre gyakrabban fordul elő ugyanis, hogy mexikói–amerikai sportmérkőzéseken kifütyülik az amerikai himnuszt: az Amerikai Egyesült Államokba óriási tömegekben érkező hispán ajkú bevándorlók kötődése kétségtelenül erősebb anyaországukhoz, mint új hazájukhoz.
Legutóbb Samuel Huntington professzor figyelmeztetett, hogy az utóbbi évtizedek hispán migrációja következtében hamarosan két nemzet él majd egy hazában. „Mexikó az egyetlen olyan ország, amelyet az USA elfoglalt […] és területének felét annektálta. A mexikóiak nem felejtik el ezeket az eseményeket” – szólt vészjóslóan Huntington.
Olybá tűnik, hogy a Mexikóban is lenézett és kitaszított vendégmunkások lassan visszafoglalják az egykor tábornokaik által elvesztett területeket. És az ígéret földjén sincs semmi kedvük megtanulni sem az angol nyelvet, sem az amúgy is nehéz A csillagos-sávos lobogót. Inkább a mexikói himnuszt énekelik a stadionokban.
Így, a 150. évforduló idején talán kicsit gyakrabban, mint egyébként.