Reggel fél nyolc van, az Országház előtt egyre csak gyűlnek a tavalyi esztendő végén az év autójának választott Fiat Pandák. Száz felmatricázott autót várnak a szervezők a startvonalhoz, hogy elinduljon a majd ezer kilométeres háromnapos borút. A karavánt a szervezők, versenybírók, szervizesek és a sajtó rendelkezésére bocsátott további ötven autó egészíti ki. Ferjáncz Attila versenyigazgató – korábbi neves raliversenyző – arcán jól látható a feszültség, hiszen az eddig lebonyolított nyolc bortúrán soha nem indult ennyi autó; a százötven masina biztonságos vetélkedőjének megszervezése komoly logisztikai feladat. A politikusok, közéleti személyiségek, üzletemberek és médiasztárok számára létrehozott verseny most nem a legszerencsésebb időben startol, mert a korábban törzsvendégnek számító politikusok egy része éppen koalíciós tárgyalásokat folytat a kormányválságnak köszönhetően, mások pedig a rendkívüli parlamenti ülésnapra hivatalosak. Ennek ellenére két tárcavezető is megjelenik a startvonalnál: Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter a mezőny elindításában segítkezik, míg Németh Imre, a földművelésügy első embere maga is vezet egy autót. Csillag beszédet is tart, szerinte a magyar bor immár megérkezett az unióba, a verseny pedig a kemény munkával előállított ital mellett a közlekedésbiztonság fontosságára is felhívja a figyelmet.
A mezőny különben olyan, mintha egy normális országban élnénk: az egyforma esélyt biztosító gépkocsikban találunk MDF-es képviselőt (Herényi Károly), két fideszest (Stumpf István és Horváth László), több MSZP-s politikust – köztük az Európai Parlamentbe nemrég bejutott Fazakas Szabolcsot és Gy. Németh Erzsébetet, egyedül csak az SZDSZ hiányzik. Igaz, Kuncze Gábor feleségével most is bejelentkezett, de aztán közbeszólt a miniszterelnök-buktatás és az olimpia.
Bár a szervezők komoly ellenőrzést, így például gyakori szondázást ígértek, az egyik kereskedelmi televízió műsorvezető párosa, Kaszás Géza és Kovács Lázár főzőmesterek a fotósok és operatőrök kedvéért pálinkásflaskából kortyolgatnak indulás előtt, de aztán hamar kiderül, hogy szesz helyett teát töltöttek a butykosba. A főszervező, Regőci Attila az országos rendőrfőkapitányt is kisorsolja szondázásra, de Salgó László (aki feleségével együtt vett részt a versenyen) mosolyogva elhárítja a készüléket.
A versenyzőkhöz hasonlóan mi is vaskos itinert, vagy ahogy a profi ralisok mondják, versenybibliát kapunk, így az első kilométerek a piktogramok megfejtésével telnek. Szerencsére az M7-es autópálya megtalálása könyv nélkül is sikerül, elindulhatunk Agárd felé. A településen már rájövünk a kiadvány hasznára, a letérők pontos jelzésének köszönhetően hamar megtaláljuk az első állomást, az agárdi pálinkafőzdét, ahol a versenyzőknek illat alapján kell felismerniük a szilva-, körte-, birsalma- és feketeribizli-párlatokat. A patikatisztaságú csarnok egyik sarkában asztalnyi nemzetközi vetélkedőn megszerzett aranyérem és más elismerés jelzi, hogy a zöldmezős beruházásban két éve létrehozott főzde jól választott, amikor úgy gondolta, van igény a tiszta, érett, egészséges gyümölcsből készült kiváló minőségű pálinkára. A szerencsések – vagyis az anyósülésen ülők – persze végig is kóstolhatják a kínálatot, majd indulunk a következő állomásra. A településről kiérve az ablakból filmező operatőr kolléga kérésére megelőzök egy versenyzőt, de a művelet vége már egy vasúti átjáró közelében fejeződik be. A sínek után rendőr állít meg, a kihágás nyilvánvaló, s hamar megtapasztalom, hogy a versenyigazgató nem viccelt, amikor szigorú rendőri ellenőrzéssel riogatott: tízezer forintomba és pár büntetőpontba kerül a néhány másodperces felvétel.
– A sajtó tele van a vasúti átjárókban történt balesetekkel, nem engedhetem el – mondja a biztos, s amíg a csekket tölti, társa felállítja a radart is. Az ezután érkező versenyzők szép összeggel csökkentik az államháztartási hiányt, ugyanis kevesen tartják be a megengedett harmincas sebességhatárt. Itt hiába a jó duma – sokan először viccnek vélik a fizetési felszólítást –, mindenkinek fizetnie kell. A szondák viszont nem színeződnek el, a sofőrök a pálinkateszt után jelesre vizsgáztak akaraterőből.
A következő állomás Paks, ahol ügyességi verseny vár a résztvevőkre. A gondos itiner ellenére a városban sikerült eltévedni, de nem voltunk egyedül: tucatszám cirkáltak rajtszámos Pandák a központban, mintha csak az Ismerjük meg Paksot! vetélkedőre neveztek volna be. A művelődési ház előtt aztán megtaláljuk a célt, a sikert szendvicsekkel honorálják a helyi szervezők, a versenyzők pedig egy ideiglenes tanpályán csikorgathatják az autók kerekeit. Az ebédet már Lajosmizsén kapjuk a Tanyacsárdában, ahol az evés előtt a párosoknak időre kellett egymást talicskában tolniuk, majd a finom gulyásleves mellett bortesztlapot tölthettek ki. A csikós-gulyás romantikára épülő csárda a tömegturizmusra rendezkedett be: régi és új épületükben ezer-ezer embert tudnak vendégül látni. A nagy számtól mi is meghökkenünk, de a desszertnek felszolgált dzsemmel leöntött tejes lepény meggyőzött arról, hogy jól főzni ipari méretekben is tudnak errefelé. A vidék legjobb étterme kitüntetést is megszerző Tanyacsárdának saját ménestelepe van, így bármikor tudnak ostorpattogtatós csikósbemutatót tartani.
A szoros program miatt nincs idő az ebéd utáni sziesztára, indulni kell tovább Debrecen felé. Mivel mi nem vagyunk versenyben, büntetés nélkül hagyhatjuk ki az ellenőrző pontokat, így jó időben érkezünk a Főnix csarnok elé. Odabennt majorette-ek és népi táncosok tartanak előadást, az óriáskivetítőn az öttusázó Vörös Zsuzsa rohan olimpiai aranyérme felé. A mezőny az Aquaticum és a Nagyerdő szállókban alszik, és itt az idő elgondolkodni: az utóbbi időben – főként a Széchenyi-terv fürdőfejlesztési támogatásainak köszönhetően – milyen csodaszép három- és négycsillagos vendéglátóhelyek, fürdőközpontok épültek szerte az országban.
Az esti vacsora és (rész) eredményhirdetés előtt a Polgár-pincészet borait kóstolhatjuk meg immár a jogosítvány kockáztatása nélkül, az aperitifként fogyasztott 2001-es évjáratú villányi chardonnay, muskotály cuvée egy csapásra megérteti velünk az esemény érdemi mondanivalóját: élni jó! Az est végén aztán a kevésbé álmosak fürdőnadrágban vonulnak át a mediterrán élményfürdőbe, ahol hajnalig tartó nosztalgiadiszkót szolgáltat az egyik résztvevő, B. Tóth László. Két buzgár közt Pintér Sándor exbelügyminiszter táncol nejével az élménymedencében a Just a gigolóra, de gond nélkül körbeúszhatjuk a Duna Tv hírigazgatóját, és együtt csobbanhatunk a Tv 2 közismert humoristáival. Úgy érezzük, ideje revánst venni a tízezer forintos büntetésért, ezért a kismedencében vérre menő strandlabdacsatát vívunk az országos rendőrfőkapitánnyal, majd felmászunk az óriáscsúszdára, hogy nemes vetélkedésben legyőzzünk egy milliárdos nagyvállalkozót.
A túra legkellemetlenebb momentuma a reggel: legkésőbb hétkor fel kell kelni, így az átfürdött éjszaka után nem csoda, hogy vagyonokat lehetne keresni egy karikátlanító szemránckrémmel. A horkoló mitfahrereknek köszönhetően a versenyzők jelentős része késve érkezik Tokajba, ahol az egykori görögkeleti templomban (most galéria, és képzőművészeti szalonként funkcionál) vár a sofőrökre a végső megpróbáltatás: aszúborokat lehet kóstolni. A párok vérre menő alkuba kezdenek, hogy ezentúl ki vezessen, mi pedig elmerülünk a szegi Bodrogkeresztúr Pinceszövetkezet 1993-as tokaji aszú eszenciájának kortyolgatásában. Az édes kísértést a helyi Mercatus Borkereskedőház ötputtonyos, 1995-ös évjáratú aszújának ízlelgetésével folytatva végre megértjük, mit is jelent az, ha egy borból „nem lóg ki semmi”, vagyis a cukorfok, a savtartalom és az ízek harmóniában vannak egymással. Pontosan úgy, mint Tokajban, ahol egy szőlőfajta az ember és a természet összhangja révén magyar borkülönlegességet tudott létrehozni.
Itt a magyar borászat gondjairól is alkalmunk adódik elbeszélgetni, a helyi gazdák ugyanis a hungarikumnak számító tokaji aszú egységes marketingjét hiányolják. Sok a kistermelő – mondja Hegedűs Márk, a Mercatus munkatársa –, ami nem volna baj, ha lenne hosszú távú, egységes elképzelés a márka gondozására. A híres magyar aszút kevesen ismerik külföldön, a nagy nemzetközi boltláncok polcaira pedig csak akkor lehet felkerülni, ha nagy mennyiségben, egységes és hatékony reklámkampány után lépnek piacra. A helyi termék a magyar asztalokra is ritkán kerül, hiszen tipikusan ajándéknak való bor magas ára és az olcsó, silány konkurencia miatt. Az itteni borászok szerint az idei termés jónak ígérkezik, de most mindenki sok napsütésért imádkozik, hogy a szőlőszemek cukorfoka megfelelő legyen.
A következő állomás felé festői dombok között autózunk, fejemben egy Kányádi-verssor kezd dorombolni: „vannak vidékek viselem / akár a bőrt a testemen / meggyötörten is gyönyörű / tájak, ahol a keserű / számban édessé ízesül / vannak vidékek legbelül”. Valahogy így járt ez a táj is, mely sok évtized kényszerű háttérbe szorulása után, a hazai és külföldi magánpincészetek megjelenésével, visszaadja régi fényét a magyar bornak. A külföldi tőke pozitív szerepére kitűnő példa a disznókői szőlőbirtok és pincészet, ahol egy nemzetközi biztosító vásárolta fel a földeket, és létrehozta Európa egyik legjelentősebb borászati beruházását. Az Ybl-díjas építész, Ekler Dezső által megálmodott világszínvonalú présházban és pincében a teljes tokaji borskálát palackozzák a száraz szamorodnitól az eszenciáig. A versenyzők itt is tesztlapot kaptak, majd a jól végzett munka örömére fantasztikus gombás harcsapaprikást és különféle réteseket kóstolhattak meg a borok mellé. A kalóriákra szükség volt a másik állomáson, Bükkábrányban, ahol a kukoricásba vágott labirintusból kellett minél hamarabb kitalálni. A faluban éppen a kenyér és a bor napja volt, a kiállító pékek mindjárt meg is kérdezték az autóból kiszálló földművelésügyi minisztert, hogy a kormány mit tesz a hipermarketek pékségeinek piacellenes és a magyar kisvállalkozókat ellehetetlenítő árpolitikája ellen…
Az egyre nagyobb meleg elől előbb az Ostoros-pincészetbe menekülhettünk (a százhatvan éves pincében háromezer hektónyi jófajta bor lapul), és ki lehetett próbálni az íjászatot is. Az egri Szépasszony-völgyben komoly gasztronómiai meglepetés várt a Nagypál-pincészetben: szarvasgombával dúsított vajas kenyeret és pikáns szósszal leöntött, frissen sült malacból készített „magyar giroszt” adtak borkorcsolya gyanánt. Egerben egy igazi „borgyárat” is meglátogattunk, hiszen az 1993-ban magyar pénzügyi befektetők pénzéből alakult Egervin az évi hárommillió palackos termelésével piacvezető az országban. A termék kétharmadát itthon adják el, főként a hipermarketekben lehet megvásárolni. A cég vezetése úgy gondolta, hogy a tömegborok mellett van keresnivalójuk az ínyencek piacán is, ezért saját pincészetet hoztak létre. Az idén kékfrankos rozét, 1999-es bikavért és egerszóláti olaszrizlinget dobtak piacra a Grőber-pincészet védjegyével. A minőségi termékhez a cég borászai adták a nevüket. Felmerült a kérdés: mitől bikavér az egriek közismert bora, amikor tulajdonképpen egy cuvée vörösborról van szó, amelyben változhatnak az összetevők a borász ízlése szerint. Román Péter borász szerint az igazi bikavér az egri borvidékre engedélyezett vörösszőlő-fajtákból készül, jellemző rá a karakteres savtartalom. Minimum egy évig érlelik fahordókban, hogy utána hosszú palackos érlelésen essen át.
Az utolsó napon már arra sincs erőnk, hogy dohogjunk a korai kelés miatt. Az álmos versenyzők tömlőt tekerhettek Egerszalókon a Promontorbor pincéjében, hogy aztán átautózzunk Demjénre, ahol egymilliárd forintos beruházással ötszáztíz embernek adnak munkát az Egri Korona Borházban. Az egri érsekség egykori termőterületén három éve kezdték újratelepíteni a tőkéket, a kétszáz hektár négyötödén kék szőlő érik. A többszintes, világszínvonalú borházat egy éve fejezték be, és ősszel fognak neki a panzió építésének. A helyi magánszemélyek tulajdonában lévő vállalkozásnak korábban a gombatermelés biztosított jelentős jövedelmet. Most is az ország legnagyobb gombatermelői, de nemzetközi érmeket elnyert boraik okán egyre többen ismerik meg új oldalukról is őket. Négyszáz főt kiszolgálni tudó melegkonyhájuk, légkondicionált konferenciatermük, lovaskocsi-pályájuk, borszaküzletük és hat biológust foglalkoztató kutatólaboratóriumuk azt jelzi, hogy komoly hozzáállással és kellő tőkével világszínvonalon lehet dolgozni a legkisebb faluban is. Innen Verpelétre megyünk, ahol a kitűnő borok mellé a világ legjobb zsíros kenyerét adja a Ker-Coop borászat, majd Herényi Károlyt állítom meg pár szó erejéig:
– Három oka van annak, hogy nyolcadszor vagyok itt – meséli a képviselő. –Valamikor borivó nemzet voltunk, ezért fontosnak tartom ma is a magyar bor jó hírének öregbítését. Az is lényeges, hogy a gyönyörű magyar tájakra felhívjuk a figyelmet. Autópályán suhanva nem lehet megismerni az országot, ahhoz kis falvakon, dombokon, erdőkön kell átautózni. Ezen a versenyen minden szempontból heterogén társaság vesz részt, hiszen különböző politikai táborokból és eltérő anyagi helyzetű versenyzők jönnek össze, de tegezzük egymást, kötetlen beszélgetésre, éjszakába nyúló kártyacsatákra van mód. Évente egyszer tartozunk ezzel a három nappal egymásnak.
– Az eddigi versenyeken műrepülő-világbajnokunkkal, Besenyei Péterrel párban versenyzett. Miért váltott?
– Soha nem végeztünk a hetvenedik helynél előbb. Győztes csapaton nem szabad változtatni, ez a rali egyébként sem az őrült hajtásról szól. Péter nem ért rá, a lányommal indultam, vele is összeszokott párost alkotunk.
Az utolsó ebédet Gyöngyös határában, Farkasmályon kapjuk, ahol az egri Szépasszony-völgyhöz hasonlóan sorakoznak az andezittufába vájt műemlék jellegű pincék a kitűnő minőségű édes és száraz fehérborokkal. Gyöngyös után már csak egy kitérő vár a karavánra, a Hungaroringen lévő, jeges-csúszós utakat imitáló tanpályán kell bizonyítaniuk a sofőröknek vezetési képességeiket. A trükkös eszközök sok csapaton kifognak, a pályán egymás után pördülnek meg a Pandák az operatőrök őszinte örömére. A vizsga után nincs más hátra, csak be kell gurulni a Parlament előtt felállított célba, hogy aztán este a Gundelban megszervezett díszvacsorán megtudjuk a végeredményt.
A vacsora előtt a rali társelnökével és szakmai programjának összeállítójával, Bock Józseffel váltunk szót, akinek borait a záróesten szolgálták fel. A neves szakember szerint a termelőknek és a fogyasztóknak egyaránt fontos minden, ami a borról szól, ezért tartja szükségesnek a rali megszervezését. Ez alatt a három nap alatt a kiváló minőségű magyar borok egyesítik az országot – fogalmazta meg –, és arra is alkalom nyílik, hogy az ország eldugott tájaira is ráirányuljon a figyelem.
A szervezőkön messziről látszik, hogy nagy kő esett le a szívükről, hiszen komolyabb koccanás nélkül sikerült megúszni a három napot. Egyetlen jármű sérült meg: a szponzor cég igazgatója által vezetett autó oldalablakát törte be egy út menti fűnyíróból kiröppenő kődarab.
Mácsai István, a SPQR Hungária vezetője úgy véli, cégének jó reklám az, ha kilenc magyarországi megyén végigvonul az impozáns látványt nyújtó autókaraván. Szlogennek sem rossz, mondja, hogy az év autóit használják az év társasági eseményének résztvevői. A magyar borok útja ralit (bár nem győzöm hangsúlyozni, hogy itt aztán tényleg a részvétel a legfontosabb!) a nyolcvannégyes rajtszámmal induló Klie Ferenc, Elek István duó nyerte. Regőci Attila főszervező – miután megköszönte a résztvevőknek a kitűnő társaságot – így búcsúzott: jövőre, veletek, ugyanitt!
origo.hu
„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja
