Lehet akármilyen szigorú a kontroll, a büntetés sújthatja a legérzékenyebben a klasszisok egzisztenciáját, csenghetnek a szavak a legszebben, a doppingolás örök, ez meggyőződésem. És persze, amióta csak világ a (sport) világ, létezik a gyanú.
Már az ókori játékok kapcsán is akadt, akiben kétely támadt, s nem elégedett meg azzal, hogy a kiemelkedő teljesítményre a győztesek „isteni eredete” a magyarázat. A hat olimpián győztes krotóni Milónról elterjedt például, hogy félelmetes erejét és bámulatos sikereit annak köszönhette, hogy a kakasok zúzájában talált, babszem nagyságú kristállyal, az alectoriával élt, ezért volt legyőzhetetlen. A föltevés igencsak abszurd, egyrészt mert egy ásvány képtelen föloldódni a gyomorban, másrészt mert a kő neve igazán árulkodó. A kakas harcias természetű állat, görögül alektór a neve, innen eredhet tehát a Milónnal kapcsolatos szóbeszéd.
A gyanú persze örök, és nem véletlenül. A Nyugat például már 1912-ben cikket közölt dr. fil. Halle Valter tollából annak kapcsán, hogy „az utóbbi hetekben a Monarchia egyik legnagyobb versenyistállójának trénerjét megfegyelmezték, mert az ő keze alól kikerült egypár lóról tudományos vizsgálat állapította meg, hogy futtatás előtt megdopolták. Ez ügy kapcsán aztán úgy magyar, mint külföldi újságok annyi mindenféle meg nem állót s megmásítottat írtak össze a doppingról s az ezt kimutató eljárás értékéről, hogy a közönségnek igen hamis képe van most mindezekről.” A szerző máig ható érvényességgel zárja írását, szerinte „csak az még a kérdés: lehet-e elejét venni. Azt merném mondani, hogy igen, de csak ha a közönség, amely megcsalatott, a stewardokat keményen figyelmezteti kötelességeikre, tekintet nélkül személyekre s előkelő összeköttetésekre.”
De vissza a jelenbe, már csak azért is, mert napjaink históriái nem nélkülözik az újdonságokat. Régebben akit doppingváddal illettek, magányos hősként igyekezett zöld ágra vergődni, ma már azért akadnak támogatói. Jellemző, hogy Gyulai Istvánt többen támadták azért, mert igyekezett, igyekszik minden segítséget megadni az aranyérmétől megfosztott Fazekas Róbertnak és Annus Adriánnak, mondván, mint a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára, ezt nem tehetné meg. És ez a másik újdonság, a szolidaritás szinte teljes hiánya. Korábban az egyik ország sportvezetői nem kommentálták egy másik nemzet sportolóinak vesszőfutását, most viszont már a záróünnepség másnapján mindenki igyekezett igazságot osztani, a cseh olimpiai mozgalom első embere, Milan Jirásek például azért csalódott, mert szerinte akadtak elöljárók, akik „megpróbálták az asztal alá söpörni a problémát és megvédeni saját hibázó sportolóikat”.
Bizonyára a megkönnyebbülés szülte a melldöngető kritikákat, elvégre naivitás azt hinni, hogy Athénban összesen huszonhárom sportoló vétett a doppingszabályok ellen. Huszonhármat büntettek meg – ez a helyes megállapítás. Egyébként annyiban igazuk van az álszenteskedésre a kelleténél gyakrabban hajlamos vezetőknek, hogy történhet akármi, örök igazság, hogy „az doppingolt, aki lebukott!”.
A tiltott szerek esetében is igaz, hogy a szavakkal már tele a padlás, s miközben hol élénk, hol lanyhuló szócsaták folynak a megelőzésről, az elrettentésről, a kutatók keményen dolgoznak. Igaz, az ellenőrzésre szerződött laboratóriumok is, csak hát azt se kell bizonygatni, hogy előbb volt a rabló s csak aztán a pandúr, vagyis egyre újabb és újabb szerek, eljárások segítik (nehezítik?) a klasszisok életét.
Az ezredforduló doppingszere az EPO (eritropotein) – hirdették nem egészen egy évtizede, és okkal, elvégre az anyag jelen van az emberi szervezetben, magyarán nem testidegen, ezért a kimutatása korántsem (volt) egyszerű. Az eritropotein a csontvelőben indítja be a vértermelést, ám szintetikus előállítása esetén megeshet, hogy a vörösvérsejt- koncentráció magas foka miatt a vér besűrűsödik, a szív leterheltsége megnő, és képtelen a hajszálerekbe is eljuttatni a vért. Sokak szerint jó néhány sportoló hirtelen halála erre vezethető vissza. Az EPO kimutatásánál nehézség, hogy három nap alatt kiürül a szervezetből, arról nem beszélve, hogy egyetlen teszt elvégzése körülbelül százezer forintba kerül. Akkor már egyszerűbb és veszélytelenebb a saját vér használata. Lecsapol a sportoló egy liter vért, majd centrifugában kiválasztja belőle a vérplazmát, és leönti a lefolyón. A maradék fél liter tiszta vörösvértestet 78 fokon mélyhűti, néhány nappal a verseny előtt visszainjekciózza magába, így mintegy tíz napra tíz százalékkal megnöveli a teljesítményét. Nincs doppingellenőr, aki ezt kiszűri – olvasható internetes honlapokon.
Az ügyben a talán legdurvább botrányt a spanyol kerékpáros, Jesus Manzano robbantotta ki, bosszúból, mert a Kelme csapata megvált tőle.
*
A legapróbb részletekig elmesélte, mi volt a módi a klubjában, az általa közölt szerek és módszerek között a növekedési és a férfi nemi hormonok, a vörösvérsejtszám-serkentők éppen úgy megtalálhatók, mint a vérdopping. Manzano elmondta, hogy naponta átlagban tizenkétszer-tizenháromszor szúrta meg magát, kétszer EPO-val élt, négy alkalommal ellenőrizte saját haematokritszintjét, azaz a vérében lévő vörösvértestek arányát, emellett még különféle injekciókat adott be magának. „A körbe könnyű beszállni, de kiszállni lehetetlen. Természetesen tisztán is lehet kerekezni, de akkor olyan versenyeken nem villoghatsz, mint például a Tour de France” – nyilatkozta.
Az EPO mellett egy másik teljesítménynövelő terápiáról is cikkezett a világsajtó egy esztendeje, a módszer egy értágító hatású növekedési faktorra (VEGF) épül. A Michigan Egyetemen Sanjay Rrajagopalan vezetésével módosított influenzavírussal juttatták be a sejtekbe a faktort kódoló gént, s csodák csodájára a sejt termelni kezdte a hormont. Az értágító hatás fontos a sportban, mert általa javul az izmok oxigénellátása, arról nem beszélve, hogy az influenzavírus megtévesztheti az ellenőröket, hiszen egyébként is jelen lehet a szervezetben. Azért pedig ugyebár aligha lehet eltiltani a versenyzőt, mert megfázott. A New Scientist szerint csak úgy lehetne bizonyítani a csalást, ha ugyanonnan vesznek mintát, ahová az injekciót befecskendezték, de ezt a helyet vakon megtalálni szinte lehetetlen.
Tavaly egy sokáig ismeretlen atlétaedző (azóta kiderült, hogy az Athénban 100 méteren győztes Justin Gatlin mestere, Trevor Graham) THG nevű mesterséges szteroidot tartalmazó injekciós tűt juttatott el a Los Angeles-i doppinglaborba, s ezzel kirobbant az eddig talán legnagyobb botrány. Nemcsak a feljelentő volt ismeretlen, hanem a szer is. Az orvosok analizálták a készítményt, megállapítva azt a szerkezeti eltérést, amely eredetileg lehetetlenné tette a kimutathatóságot. A különféle versenyeken megvizsgált teszteket újraelemezve sorra buktak meg a THG-t használó versenyzők, több mint száz atléta (köztük a 100 és 200 méteren világbajnok Kelli White és a brit vágtázó Európa-bajnok Dwain Chambers), valamint jó néhány amerikaifutball- és baseballsztár.
Terry Madden, az amerikai doppingellenes ügynökség igazgatója bevallotta, hogy nem tud olyan doppingesetről, amelyikben annyi ember lett volna érintett, mint a THG-botrányban. „Szabályos összeesküvésről van szó, kémikusok, sportolók és edzők fogtak össze. Mindannyian meg voltak győződve arról, hogy ezt a szert képtelenség kimutatni. Annyiban igazuk van, hogy a THG egy csúcsfejlesztésű szteroid, hatása hónapokig tart, ugyanakkor legföljebb hét napig lehet kimutatni a szervezetben” – így Madden első felindulásában. Graham edző jóvoltából most már a kimutathatóság esélye jóval nagyobb, ám a THG a szakértők szerint mégis újdonság, mert addig csupán meglévő gyógyszereket használtak föl meg nem engedett módon, a THG-t viszont kimondottan doppingcélokra fejlesztették ki.
A dicsőség állítólag Victor Contét, a kaliforniai Balco laboratórium alapítóját illeti, az intézet egyébként táplálékkiegészítőkre szakosodott. Conte talán nem véletlenül vállalt tanácsadói szerepet több világklasszis, így a sprinter Marion Jones és a baseballos Barry Bonds mellett. A laboralapító természetesen tagadta, hogy köze lenne a THG-hoz, meggyőződése, hogy csak az irigyei akarják befeketíteni. Az érvelés nem új, meglehetősen gyakori, amióta csak létezik doppingüldözés. Mindenesetre a doppingügynökség és az adóhivatal emberei közös akció keretében megrohanták a Balco burlingtoni épületét, és mindent lefoglaltak, amit csak találtak – dokumentumokat, eszközöket, szereket.
Az atlétaedző besúgására mellesleg némi magyarázat, hogy a nemzetközi szövetség enyhébb büntetéssel kecsegtette a botrányban érintetteket, ha további, a doppingolással kapcsolatos részleteket hoznak nyilvánosságra.
Két esztendeje a BBC 5Live oknyomozása tárta a nyilvánosság elé az Aranesp nevű anyag doppingként való felhasználását. A szer az Amgen biotechnológiai cég találmánya, rendesen vérszegénység, bizonyos rákos megbetegedések és krónikus vesebántalmak kezelésére használják. Dr. Bengt Saltin vezető doppingszakértő szerint a hatása tízszerese az EPO-énak, ráadásul olcsóbb, könnyebben hozzáférhető és egyszerűbben juttatható be a szervezetbe. Dr. Michael Turner, a brit olimpiai bizottság orvoscsoportjának vezetője előbb leszögezte, hogy „elkerülhetetlen, hogy a szert alkalmazzák azok, akik lépést akarnak tartani a legjobbakkal”, majd megfogalmazta a lényeget: „A tudomány egyre több szert kísérletez ki, hogy súlyosan beteg embereket meggyógyíthasson, ám megjósolhatatlan, mi történik akkor, ha egy teljesen egészséges sportoló huzamosabban használja őket. Ma még nem tudjuk, mennyivel csökkenti a várható élettartamot, esetleg milyen későbbi betegségek kifejlődéséért felelős.”
Az Aranespet egyébként akár interneten is meg lehet rendelni, havi adagja körülbelül 500 dollárba kerül. Emellett persze rengeteg biotechnológiai cég kísérletezik szép sikerrel a vér oxigénszállítását segítő szerek kifejlesztésén. Moszkvában például ismert gyógyszer a Perftoran, amely minden patikában vény nélkül kapható.
És hogy a jövőről is szó essék, a BBC szerint a hagyományos doppingszerek rövidesen háttérbe szorulhatnak a genetikai alapú teljesítménynövelő eljárások mellett, a szakemberek szerint a 2012-es vagy talán már a következő olimpia lehet az első, ahol a jelenleg csak kísérleti fázisban lévő módszer célba érhet. (Az új eljárásról részletesen olvashat A következő nemzedék című írásunkban.)
Annyi bizonyos, hogy a tudomány ilyen komoly jelenléte mellett elképzelhetetlen, hogy a sportoló a saját szakállára doppingoljon. Hitem szerint nem is teszi. Bizonyság rá (és csepp a tengerben) a görög To Vima című lap híre, mely szerint Krisztosz Cakosz, az athéni olimpiától gyanús körülmények között (ellenőrzés megtagadása, rejtélyes motorbaleset) visszalépett sprinterek, Kosztasz Kenterisz és Ekaterini Tanu edzője 1997-ben egy államilag irányított doppingprogram javaslatával állt elő. Cakosz 150 atlétával számolt, őket rendszeresen ellátták volna kimutathatatlan készítményekkel. De hogy mi kimutathatatlan és mi nem, az változó. És a változásokkal lépést kell tartaniuk azoknak, akik a tiltott szerekre esküsznek, magyarán: legalább olyan korszerű eszközökkel kell szűrniük pártfogoltjaikat, mint amilyenekkel a hivatalos laboratóriumok dolgoznak. A legkisebb eltérés is végzetes lehet, és nagy az ára. Következik a lebukás, az eltiltás és a vele járó tortúra.
Kezdődhet az egymásra mutogatás, arathat az álszentség.
origo.hu
Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!
