Az elkövetők talán már rég valamely másik skandináv államban pihennek, esetleg át is adták megbízójuknak az Edvard Munch által az 1890-es években készített két festményt – szólnak a különféle találgatások a norvég sajtóban. Az oslói rendőrség vezetőjének értesülése szerint a képek még mindig a norvég fővárosban vannak. De vajon hol? Ugyanis, mint az várható volt, a rablók eddig nem zsarolták meg a fővárost, amelynek tulajdonában volt a két kép, hogy egy nagyobb összeg fejében visszaszolgáltatják a Sikolyt és a Madonnát. A rablást semmilyen csoport se vállalta magára, amely esetleg így kívánna jelentős publicitásra szert tenni. Semmiféle követelés nem hangzott el, amely a képek sorsát érintette volna. Az idő teltével egyre nő az esélye annak a változatnak, amelynek korábban vajmi kevés esélyt adtak a szakértők, hogy valami szenvedélyes „művészetbarát” multimilliomos megrendelésére lopták el a képeket, aki talán már fel is akasztotta senki által se látogatott magángalériájának fő helyére a két festményt.
Alig kellett pár perc ahhoz, hogy azon a vasárnap délelőttön két felfegyverzett, símaszkos férfi eltulajdonítsa az oslói múzeumból Munch képeit. Ez volt az első eset Norvégiában, amikor a képrablók lőfegyverrel fenyegetőzve követték el tettüket. Egyikük fegyvert szorított a biztonsági őr fejéhez, míg a másik elrohant a képekért. A viszonylag korai időpont miatt alig tíz-egynéhány látogató tartózkodott a múzeumban.
Profik vagy amatőrök voltak a képrablók? Az akció közben két meglepő hibát elkövettek a tettesek, akik – már hogy skandináv területen maradjunk – az Olsen-banda dán vígjátéksorozatba illenének. Először is az egyik képrabló a Munch-múzeumba úgy hatolt be, hogy a nyitási iránnyal ellentétesen nyomta be az üvegajtót, ami természetesen összetört. A másik baki pedig akkor következett be, amikor a gyér számú látogató tekintetétől kísérve a másik bűnöző először átszaladt azon a termen, ahol a két kép fel volt akasztva.
A norvég rendőrök két következtetést vontak le az esetből: a tettesek nem készültek fel megfelelően a helyszínből, és nem valami nagy múzeumlátogatók. A menekülő rablók nagy igyekezetükben ráadásul kétszer el is ejtették zsákmányukat. Harmadik társuk furgonnal várta őket, és gyorsan elszeleltek. A gépkocsit, amelyet három hónappal korábban loptak Oslóban, és a rendőrség a rablás után megtalálta, viszont profi módon felkészítették az akcióra, kezdve az új rendszámtáblától a jármű tökéletes kiürítéséig. Az oslói lapoknak feltűnt a képrablás időpontja, amely – talán véletlenül – épp az egyik legismertebb festménylopás dátumára esik: 1911. augusztus 22-én lopta el Párizsból egy olasz Leonardo da Vinci Mona Lisáját, hogy visszaszolgáltassa azt az itáliai népnek.
Egyébként ez nem az első Munch-kép-lopás. 1988-ban eltulajdonították a művész 1893-ban készült, Vámpír című festményét, amely később előkerült. 1994-ben pedig a Sikoly talán legismertebb változata tűnt el az oslói Nemzeti Galériából. Ez utóbbi képlopással a tolvajok valószínűleg megdöntenék a képlopás gyorsasági Guinness-rekordját, ugyanis ötven másodperc alatt sikerült eltulajdonítaniuk a remekművet. Egyszerűen létrát támasztottak a galéria ablakához, amelyet betörtek, majd leakasztották a képet, és futás. A festményt, amellyel meg akarták zsarolni Oslót, három hónap után megtalálták. (Edvard Munch általában több változatban is megfestette műveit, a Sikolyból és a Madonnából is négy-négy változat ismert. A Sikoly négy változata közül kettő volt a Munch-múzeum tulajdonában, egy a nemzeti galériában látható, egy pedig magántulajdonban van.)
Érthetően az egész norvég társadalmat sokkolta a képlopás. A lapokban felteszik a kérdést: vajon megfelelő-e a múzeumok biztonsága?
Hát aligha. Még a remekműveket sem védi különösebb biztonsági rendszer, és általában a skandináv múzeumokban alig látni biztonsági őrt. „Fontos, hogy a közönség műélvezetét ne zavarjuk meg korlátokkal, vitrinekkel – jelentette ki Gunnar Soerensen, a Munch-múzeum egyik vezetője. – Képzeljük el azt a helyzetet, ha a biztonsági rendszer bezárta volna a bejárati ajtókat. A fegyveres bűnözők ekkor bent rekedtek volna az épületben a múzeumlátogatókkal, akik azonnal tússzá változtak volna.”
A rablást követő napon azonban az is kiderült, hogy a Munch-múzeumnak csak víz- és tűzkárra volt biztosítása, lopásra nem. A múzeum és a város felelősei váltig azt hangoztatják, hogy ilyen, mindenki által ismert remekműveknek nincs piaci értékük, magyarán az felbecsülhetetlen. Szerintük ezeket a műveket nem lehet a műtárgy-feketepiacon értékesíteni. És ha tévednek? A Munch-múzeum – hála annak, hogy a művész végrendeletében minden művét a fővárosra hagyta – mintegy 1100 festményt, 3000 rajzot, 18 ezer metszetet birtokol, és mindezt elemi károk ellen 60 millió euróra biztosította. Ha mégis meg kellene határozni a Sikoly és a Madonna árát, akkor szakértők szerint csupán e két képnek a becsült értéke jócskán meghaladja az oslói múzeum által kötött biztosítás összegét. Az eszmei káron túl mintegy százmillió dolláros veszteség érheti a kulturális intézményt, ha nem kerülnek elő a festmények. Ám úgy tűnik, a múzeum vezetése tántoríthatatlanul bízik a rendőrségben, még jutalmat sem tűzött ki az esetleges nyomravezetőnek.
A norvég rendőrök első gondolata az 1994-es Sikoly-lopás elkövetőjére irányult, aki természetesen már szabadlábon van. „A fegyver nem az én műfajom – jelentette ki az akkori tettes, Paal Enger a norvég médiának nyilatkozva, aki egyben alibijét is igazolta. – Én mindig úriemberszerű módszereket alkalmaztam.” Enger a korábbi Munch-kép lopásánál még üzenetet is hagyott a hatóságoknak ezzel a szöveggel: „Köszönet a rossz biztonságért!” Az akkori ügy felderítője, Charles Hill, a Scotland Yard ma már nyugállományú nyomozója szerint a mostani rablók úgy lopták el a két festményt, mint valami trófeát, és most nem tudnak mit kezdeni vele.
A lopást követően az európai sajtó persze aggódni kezdett, mi a helyzet a kontinens több országában a múzeumok biztonsági rendszerével. Kiderült, a skandináv múzeumokban nem akarnak olyan kordonokat felállítani, mint a madridi Reina Sofiában, ahol csak távolról lehet figyelni Picasso Guernicáját. Arról pedig szó sem lehet, hogy annyi fegyveres őr védje a műveket, mint a budapesti Szépművészeti Múzeum Monet és barátai kiállításán. „Egyetlen műalkotás sem ér fel egy élettel” – jelentette ki a kérdésről nyilatkozva Mats Roswall, a stockholmi Modern Művészetek Múzeumának igazgatója. A kölni Ludwig Múzeum szóvivője szerint bár minden hasonló képlopáskor javulnak a biztonsági rendszerek, mégsem létezik tökéletes megoldás.
A Louvre tájékoztatásért felelős vezetője elmondta, hogy különböző biztonsági rendszereket alkalmaznak a művek értékének, elhelyezésének megfelelően. A Mona Lisa speciális üvegburkolata nemcsak a páratartalom állandósításában, hanem a vandáloktól való védelemben is szerepet játszik. „Ha biztonsági rendszerünk jól működik, az épp annak is köszönhető, hogy az elveket nem osztjuk meg újságírókkal” – szólt a firenzei válasz az érdeklődésre. Hasonló diszkrécióval találkozhattak az újságírók az amszterdami Van Gogh-múzeum és a szentpétervári Ermitázs részéről is. Az orosz múzeum vezetője, Mihail Pjotrovszkij azonban hozzáfűzte: „Az Ermitázs, mint a világ nagy múzeumainak többsége, jól védett. A kérdés nem ez, hanem hogy nem létezik tökéletes biztonság sehol a világon, sem Moszkvában, sem Szentpétervárott, sem Oslóban.”
Vlagyimir Putyin
Így akar győzelmet Zelenszkij szerint Putyin
