– Vélhetőleg az őszi fesztivál is megérezte az általános megszorításokat. Hogyan maradtak talpon?
– A bruttó támogatás azonos a tavalyival, miközben nőtt az infláció, minden megdrágult, s az áfatörvénnyel újabb öszszegeket vontak meg. Beléptünk az Európai Unióba, s „furcsa” mód mindenért jobban meg kell küzdenünk.
– Gondolom, a Nemzeti Kulturális Alaptól sem kaptak nagyobb támogatást.
– Első körben egyáltalán nem kaptunk. Jajveszékelésünkre aztán a zsebükbe nyúltak egy-egy produkció fedezésének erejéig. Meglehet, ha netán tíz év múlva világhírű lesz a fesztivál, könnyebb lesz szponzorokat találni. Szerencsére a németországi RWE (az ottani elektromosenergia-szolgáltató – a szerk.) önzetlenül támogat ismét. A hazai nagy cégeket a gyors gazdagodáson kívül, úgy látszik, más nem is érdekli. A többi pénzt csak nagy nehezen sikerült különféle forrásokból megszerezni, az utolsó pillanatban a főváros segített ki a szorult helyzetből.
– Végül is honnan jött össze a támogatás?
– A fővárostól 50 millió, az RWE-től 25 millió forintot, nemzetközi szervezetektől, a kulturális minisztériumtól, a külképviseletek budapesti kulturális intézeteitől, a jobbára külhoni szponzoroktól hozzávetőlegesen húszmillió forintot sikerült még összegereblyézni, azaz bruttó kilencvenöt-száz millió, a levonásokat leszámítva hatvan-hetven millió forintunk van. Ezt mindenekelőtt rangos külföldi együttesek magyarországi bemutatására szánjuk.
– Tavalyi kinevezésekor meghirdette, hogy nyitni óhajt a fiatalok felé. Sikerül-e folytatni ezt a törekvést?
– Hogy a legkisebbekkel kezdjem, a Kolibri Színház svéd vendégegyüttesekkel váltakozva ad elő gyermekdarabokat a Svédületes sorozatában. Lesznek előadásai a Stockholm Saxophon Quartetnek, továbbá kiállításokat és irodalmi programokat is szervezünk. Számítunk persze az újdonságok iránt fogékony, idősebb nemzedékre is. 23-án tartjuk a Nyitott kapuk napját, amikor a Zeneakadémiát átadjuk igazi rendeltetésének, diák zeneszerzőknek, akiknek műveit az épület zugaiban hallgathatja meg a közönség, hisz Liszt Ferenc azért adott ingyenkoncerteket, hogy megépülhessen a fiatalok zenetanodája, ahol nemcsak tanulhatnak, hanem sorozatosan koncertezhetnek is. Egy ideje épp amiatt nem használhatják, mert az intézmény a termek bérbeadásával próbálja fenntartani magát.
– Mit kínálnak a kiállítótermekben?
– Az idén a vizuális művészetre helyeztük a hangsúlyt. Kiemelném a Design-hetet, a Cinemascope-ot, azaz a zenével, vetítéssel, előadó-művészettel egybekötött audiovizuális installációt, amely a művészeti ágak közti átjárásra invitálja a publikumot. Az Átrium mozi vetítőtermében David Shea zeneszerző hanginstallációja kap helyet, ahonnan multimediális „városnéző” buszok indulnak Budapest ismeretlen arcainak felfedezésére. Ha sok küzdelem árán is, de az idén csak sikerül a tavaly meghirdetett Pont: Itt: Most köztéri szoborpályázat 103 munkájából hét szobrot bemutatni. Elkeserítő, hogy ez csak annak árán valósulhatott meg, hogy alkotóik lemondtak a tiszteletdíjukról, mert senki nem adott rá pénzt. Azért szomorú ez, mert megint a művészek véreznek el, miközben a kultúrában nagyon is sok pénz van, csak hát a torta szeletelése elég felháborítóan zajlik. Nem mintha ez nem így lenne évszázadok óta, hisz Móricz „rokonai”, Pató Pál országa vagyunk ma is. Ezt a pályázatot viszont valóban demokratikus úton írták ki: nem is lelt támogatásra…
– Amiről most beszél, nemcsak a pénzen, a mentalitáson, hanem a gazdálkodás hatékonyságán is múlik.
– Pontosan erről beszélek. Talán rávilágíthat erre a Theater an der Wien esete, amely 2007-től Roland Geier majdani intendáns vezetése alatt Bécs harmadik operaházává alakul, átszámítva pontosan akkora költségvetéssel, mint amekkora most a Magyar Állami Operaházé. Ebből a büdzséből évi tíz premiert kínálnak, többek között a világhírű Harnoncourt vezényletével, a Wiener Symphoniker közreműködésével, hallatlanul izgalmas műsorpolitikával, s mérget lehet venni rá, legyőzhetetlen minőséggel. Mondom: ugyanannyi pénzből, mint amennyiből a mi Operánk gazdálkodik, jóval olcsóbb bér-, alapanyag- és egyéb költségekkel, az idén két premierrel. Nem veszi már észre valaki a kulturális minisztériumból, hogy 250 kilométerre tőlünk Európa van, ez esetben ugyanannyi pénzből finanszírozva?
– Ehhez gyökeres gondolkodásmód-változtatásra is szükség lenne, fentről indulva a legutolsó alkalmazottakig…
– Így van. Ám ha a magyar politika nem a minőséget, a teljesítményt támogatta, támogatja, hanem a lojális kádereket, nincs min csodálkozni. A kultúra nem piaci produktum, nem üzleti vállalkozás, intézményeink állami támogatói nem élhetnének vissza azzal, hogy politikai elvárások ellenében döntenek a büdzséjükről, nevezik ki vezetőjüket, márpedig ez a rendszerváltozás óta így megy. Az azelőttiről meg inkább ne is beszéljünk. Még a középkori pápák is a minőséget nézték: Caravaggio igazán nem az egyháznak tetsző módon élt és festett, de az egyházfő még a meztelenre festett alakok okozta botrány ellenére is pontosan tudta, miért őt vagy Michelangelót, és nem ájtatos dilettánsokat bízott meg az örökkévalóságnak szóló freskók, képek elkészítésével. A magam kis szegmensét illetően, örülök annak, hogy az őszi fesztivál esetében semmilyen politikai háttérszéllel nem kellett megküzdenünk.
– Melyek a szíve szerint legkedvesebb ide csábított produkciók?
– A zene világában három olyan nevet mondok, aki a csillagos égen van: Peter Maxwell Davies, a XX. század meghatározó zenei vonalának nagy zeneszerzője vezényli Pesten 70. születésnapi, jubileumi koncertjét. A másik Olga Neuwirth, mondhatnám, osztrák sztárzeneszerző Roberto Paci Daló olasz vizuális művésszel közös produkciója Leopardi, Pasolini szövegeire – ami egyenesen a bécsi ősbemutató után érkezik ide; a harmadik meg a kamarazene „Pavarottija”, a Klangforum Wien.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
