Aranykor és háború

Idézzünk néhány adatot a világ országainak különböző fejlettségi szintjéről. A bruttó hazai össztermék számszerű összehasonlításában a mozlim országok közül Törökország foglalja el a legelőkelőbb helyet, 64 millió lakosával a majd ötmilliós Dánia és Ausztria között a huszonharmadik. A rangsorban a következő muzulmán ország 212 millió lakossal a 28. helyen álló Indonézia, közvetlenül a 4,5 milliós Norvégia mögött és a 21 milliós Szaúd-Arábia előtt. Ha végigvesszük az iszlám országok egy főre eső életszínvonal-mutatóit, az ipari termelékenységi adatokat, a várható élettartamot, az egy főre jutó számítógép arányait, a könyveladási adatokat, minden esetben megdöbbentő számokkal vagyunk kénytelenek szembesülni.
Hasonló lesújtó adatokkal találjuk szembe magunkat, ha megvizsgáljuk a tudományos kutatók számarányát, a megjelent tudományos publikációkat. Az arab világban évente 330 könyvet fordítanak le. Spanyolországban ugyanezen időszak alatt százezret. De maradjunk egy pillanatra az európai mediterrán országnál: ugyanis Madrid éves GDP-je meghaladja az összes arab országét. Ha mindehhez hozzátesszük a kiugróan magas születési rátát, ott találjuk magunkat egy hadseregnyi munka nélkül lézengő, elégedetlen, a saját szóhasználatukkal élve „megalázott” arab fiatal között, akik keresik a zsákutcából kivezető utat.
Mi ez, ha nem válság, a szó legsúlyosabb értelmében? – szembesít minket könyvében az arab világ helyzetével Bernard Lewis amerikai professzor, a közel-keleti kérdések elismert szakértője. Mégpedig hosszú, nem évtizedek, hanem évszázadok óta tartó alkalmazkodási képtelenség a világ kihívásaira, a modernizációra. Most már nemcsak a Nyugattal szemben érződik a mozlim közösség frusztrációja, hanem az ázsiai térséggel szemben is, amely rakétagyorsasággal hagyja le a csigalassúsággal mozgó arab világot.
Bernard Lewis, a Pricenton Egyetem nyugalmazott professzora feltérképezi, történelmi távlatokba helyezi a válaszokat, amelyek felmerülnek az okok kutatásánál. A tudós e rövid munkájában visszakanyarodik a gyökerekhez, az iszlám társadalom kialakulásához, a muzulmán vallás jellemző vonásaihoz, az aranykorhoz, amelyben az arab világ jócskán meghaladta és felülmúlta tudományban és művészetben az európai civilizációt. Természetesen nem feledkezik el a nyugatiaknak felrótt bűnökről sem, kezdve a keresztes háborúktól a mindmáig uralkodó gyarmatosító, kizsákmonyoló felfogásig.
Az Amerikában tavaly megjelent könyv utolsó két fejezetében foglalkozik a Szaúd-Arábiában államvallássá lett vahabizmussal és az iszlám terrorizmussal. A visszatérés a vallási gyökerekhez – bármiféle erőszak révén, mint azt a fanatikusok vallják, hiszen a hitetlenek és hitehagyottak ellenünk is erőszakot alkalmaznak – egyfajta válasz, ha nem is helyes az arab világban felmerülő problémákra. Sajnos a tudományos igényű, ám mégis közérthető stílusban megírt fejtegetésből kimaradt a másik pólus, azaz az Amerikai Egyesült Államok vezetőinek vallási fundamentalizmusa, amely a jelenlegi, már-már katasztrófát felidéző szembenállásban nem kis szerepet játszik. Lehet, hogy nem is ez volt Bernard Lewis szándéka, hiszen könyve a The New Yorker magazinban megjelent folytatásos cikk bővített változata. Az írás jóslatszerű utolsó szavai mindenesetre megjegyzendőek: „Ha a fundamentalisták jól számítanak, és sikerrel vívják a háborújukat, akkor sötét jövő vár a világra, különösen azon részére, ahol mozlimok élnek.”
(Bernard Lewis: Az iszlám válsága. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004. Ára: 1500 forint)