Az ifjúságnak szüksége van ideálokra

Mióta közösségekben él az emberiség – még ha az egymásra utalt vadászok legősibb kapcsolatformájáról is van szó – új elem jelenik meg az emberi tudatban: a felelősség, a felelősségvállalás fogalma. Beépül az egyén gondolkodásába, befolyásolja szándékait, korlátoz, cselekedeteinek meghatározója lesz. Akkor kap jelentős morális hangsúlyt, ha az egyén irányító szerepre tesz szert társai között, vezetővé emeli a közösség bizalma, feltételezzük, ez a bizalom átlagon felüli tulajdonságainak elismerésére épül. Személyisége hitelessé válik, ha adottságait, képességeit az általa vezetettek javára használja, szolgál, sem mint uralkodik, biztonságot jelent, mert hinni lehet szavainak. Szándékaiban, cselekedeteiben a kollektív jó érvényesítésére törekszik, megvesztegethetetlen, igazságérzete fejlett. Ha hasznosat tesz, nem válik önhitté, ha hibázott, bátran elismeri, ha netán vétett, a konzekvenciát levonva, méltósággal távozik. Úgy gondolom, a felsoroltak egybeesnek a mára már sokak számára elavultnak kikiáltott tisztesség fogalmával. Összességük a nehezen megszerezhető, könnyen prédálható tekintély alapját képezheti.
Az idők folyamán előbb lassan, napjainkban rohamosan fejlődésnek indult a technika, kialakultak az egyre inkább civilizálódó közösségek. Vadászó-halászó őseinkből komputerhasználó, gombnyomogató egyedek lettek. Az emberiség kilépett a természetközelség édeni állapotából és hatalmas léptekkel tör a gépi csodavilág, az elektronikus varázslások nagyon áhított, de kétes boldogságot hozó partjai felé. Ebben a sebesen átformálódó, folyton változó világban azonban vannak örökérvényű állandóságok, sarokpontok amikről nem lehet elfeledkezni, mert ha ezek eltűnnek, olyan egyensúlyok borulnak, amik létünk alapját képezik. Erkölcsi kategóriák ezek, ősi dolgokra visszavezethető igazságok, emberi kapcsolatokra, mellé- és alárendelési viszonyokra vonatkozók. Például vezetők és vezetettek közötti relációkra. Kötelességekre, jogokra, meg olyan szubsztanciákra, amik a lelkiismeret területére sorolhatók. Ezekkel szemben támasztott etikai igények nem változhatnak, míg homo etikusnak valljuk magunkat. Alapelvekben nincs különbség az őskori törzsi vezető „fővadász” és napjaink kormányzó testületének első emberei között, elvárásokban és kötelezettségekben még kevésbé. Napjaink társadalmának első embereire, a közjogi méltóságokra ugyanazon szigorú törvények, szabályok vonatkoznak, mint minden főemberre a történelem folyamán, ha az őket hatalomra segítők megbecsülését és bizalmát várják.
Megdöbbentő – jelen napjaink Magyarországának drámai eseményeit is érintve –, hogy bizonyos körök vitatják az állampolgárok jogát az igazság megismerésére, a tisztánlátásra, esetleg arra, hogy számon kérjenek. Furcsa felfogás, hogy a demokrácia adta jogokkal csak addig élhet a köznép, amíg mint célirányosan manipulált választópolgár működik, hatalomra segít egyeseket. Ezután? Tartsa távol magát a politikától, hiszen az általa méltósághoz jutottak olyan szférába kerültek, ahol már minden lehetséges, csak az elszámolás, az igazság kimondása nem. A kötelezően levonható konzekvenciák ebben a világban már nem is léteznek.
Az emberi élet nem csak jelenből és jövőből áll. A mát megelőző időszak is magatartásformák, szándékok, tettek láncolata. A múlt eseményei velünk történtek, beépülnek az emberi lét egészébe. Vállalni kell régi önmagunkat is, elsősorban a modern kor „fővadászainak”, hiszen a magas polcon lévőkre a példamutatás súlya is ránehezedik. Még az önmagát szabadelvűnek, hagyományt elvetőnek valló világ is tudja – az utóbbi idő erre kemény bizonyítékot szolgáltatott –, elsősorban ifjúságunknak van szüksége ideálokra, erkölcsi megerősítőkre, akiket elfogadhat hitelességük okán. A tisztánlátás jogát a ma fiatal nemzedéke méltán követeli, méltán ítéli el a sunyi, gyáva magatartást. Magyarország jogot formál a most választott vezetők múltjának teljes feltárására, ez nemzeti érdek, a konzekvencia levonása általános emberi, erkölcsi kötelesség.
Wolf Györgyné
ny. gimnáziumi tanár, Budapest