Szóba került a sportújságírók szakosztályi ülésén, hogy az Országos Testnevelési és Sportbizottság (OTSB) – a béketábor többi országához hasonlóan – 1951 elején alakult meg, de nem a helyes elvek alapján jött létre. A felszólaló (Pető Béla) hivatkozott Farkas Mihályra, aki az egyetemisták aktívaülésén megemlítette, hogy a szovjet tapasztalatokat nagyon helyesen átvettük, de a legtöbb esetben sematikusan alkalmaztuk. Pető szerint ez különösképpen áll a sportra. Egy olyan szervezetet hoztak ugyanis létre, amelyik nem volt összhangban a sporttal. A társadalmi szövetségeket – amelyekben óriási erő volt – nem szüntették meg, de hatáskörüket megnyirbálták, a sporthoz értő embereket félreállították. A szövetségek irattárát, dokumentumait, versenyjegyzőkönyveit stb. egyszerűen megsemmisítették, zúzdába küldték, úgyhogy újonnan kellett kezdeni mindent. Az OTSB lassan átvette azokat a funkciókat, amelyeket a sportköröknek, egyesületeknek, a társadalmi szövetségeknek kellett volna betölteniük, s így tulajdonképpen a jó szervezeti felépítés mellett hatalmas sportegyesületté nőtte ki magát.
Ebből adódott azután az, hogy ha valamelyik újságíró az ökölvívók gyenge előkészületéről vagy a kézilabdázók valamilyen hibájáról írt, akkor az végeredményben az OTSB valamelyik magasabb vezetőjét érintette, aki úgy érezte, a történtekért ő a felelős. Ahelyett, hogy az OTSB a sport irányító és ellenőrző szerepét töltötte volna be, egy nagy operatív testületté vált, így aztán természetszerűleg szembe kellett találnia magát minden olyan véleménnyel, amelyik bírált.
„Hivatkoztunk a párt irányvonalára – mondta Pető Béla –, a szocialista sport kiépítésére, s hogy ez a törekvés ilyen eszközökkel nem megy. De mindig csak ledorongolásban, fenyegetésben volt részünk, sőt még azt is megkockáztatták, hogy ami a sportban történik, tehát az OTSB-ből indul ki, az tulajdonképpen a párt szava, vagyis az OTSB a sport terén a párt. Az ilyen öntelt vélemény azután később éreztette hatását.”
A Népsporttól eltávolított kolléga később azt fejtegette: helytelen volt az is, hogy a lapokat, a bíráló orgánumokat személyzetileg, gazdaságilag, mindenféle szempontból az OTSB hatáskörébe rendelték, és ezáltal kiszolgáltatottakká váltak.
Kéri János, a pártközpont sajtóosztályának egykori munkatársa itt vetette közbe, hogy a Szabad Népben megjelent egy glossza a Honvéd futballcsapatának vereségéről (október 17-én 2:1-re kapott ki Dorogon), s erről is az a mendemonda járja, az OTSB nem ért egyet vele. Állítólag azonban a glossza ötlete Farkas Mihálytól származik, s ezért nem telefonálnak. (Derültség.)
Rejtő László, a szakosztály elnöke megkérdezte: minek tulajdonítható, hogy a Népsport ennyire elszürkült, elvtelenné vált? Igaz-e, hogy amikor az egyik elvtárs (Németh Gyula) a szófiai ökölvívó-mérkőzéssel kapcsolatban bírálatot akart írni, bekérették a OTSB-hez, és elbeszélgettek vele, illetve figyelmeztették bizonyos dolgokra? Igaz-e az, hogy az egyik elvtárs bírálatot írt a jegyüzérekkel kapcsolatban, s azzal fejezte be a cikkét, hogy jó volna megtudni, honnan kerültek a jegyek a jegyüzérek kezébe? De e cikkből az említett passzus kimaradt!
Németh Gyula ekképpen pontosította Rejtő felvetését: „A cikk megjelenése után telefonáltak nekem az OTSB nehézatlétikai osztályáról. Nem akarom részletezni, behívatott Kutas elvtárs [a hivatal főosztályvezetője], Tóth Dezső elvtárs, továbbá a társadalmi szövetség elnökségének két tagja, és közölték velem, hogy általában nem értenek egyet a munkámmal, mert ha megfigyelik az ökölvívócikkeket, akkor azt látják: az OTSB irányvonalával ellentétesek. Bátran mondhatom, megrágalmaztak, hogy az ökölvívásban a Vasas-vonalat követem. Köztudomású ugyanis, hogy Adler Zsigmond, aki a legjobb magyar edző, igen sokszor ellentétben van az OTSB-vel.” (Többek között ezért nem utazik!)
Németh Gyula elmondta: amikor megkérdezte, hogy mi lesz azokkal a cikkekkel, amelyeket be kell mutatni az OTSB-nek, és történetesen egy-két pontjával nem értenek egyet, azt a választ kapta Kutas Istvántól, hogy a cikk ennek ellenére meg fog jelenni, csak az újságíró neve nélkül. Nem tette hozzá, hogy azért, mert bizonyos mondatokat kihúznak belőle vagy átírják.
Ezzel kapcsolatban idézzük a 75-szörös válogatott labdarúgó, Sándor Károly egyik mondatát, amelyet 1987-ben Németh Gyuláról mondott: „Őt sohasem kértem, hogy mutassa meg a cikket a megjelenés előtt, ha néha írt rólam. Benne százszázalékosan megbíztam…”
József Károly, a Népsport munkatársa keresetlenül fogalmazott: „Feleki és Pető távozása óta a dolgozók, az elvtársak bizalmatlanok. Félnek egymástól, nem mernek egymás előtt nyilatkozni, mert mindenki attól tart, hogy fél óra múlva az OTSB illetékes osztálya meg fogja tudni, ki és mit mondott, és kíméletlenül repülnek ők is, mert az OTSB-t bírálni egyenlő a felségsértéssel… Most már lassan negyedik hete rágódunk és őrlődünk.”
József Károly elmondta: a hozzászólásokból nem érződött ki a biztatás, és nem hisz abban, hogy azokat a kollégákat, akiket méltatlan körülmények között távolítottak el a lap éléről, visszakerülnek a helyükre. Pedig mi volna nagyobb elégtétel Feleki Lászlónak, aki az életét tette fel a sportújságírásra, mint hogy visszahelyezik a főszerkesztői székbe. Bár aligha fogja törni magát ezért. Ugyanis olyan kivételes tehetség, hogy a jég hátán is megél majd.
„Nem vagyok hivatott arra, hogy a Népsport munkatársait megnyugtassam – vette át a fonalat Rejtő László elnök –, de merem állítani, hogy egészen nyugodtan dolgozhatnak, írhatnak, nem kell semmitől sem tartaniuk.”
„Az elvtársak nagyon élesen bírálták az OTSB munkáját – mondta Terényi Imre, a párt adminisztratív osztályának munkatársa. – S hiba az, hogy az OTSB részéről valamelyik vezető elvtárs nincs itt, aki ezekre a bírálatokra válaszolhatna.” Terényi ezután védelmébe vette a sporthivatalt, helyesnek tartotta a létrejöttét, de elismerte, hogy a vezetési módszerek nagyon sok esetben kifogásolhatók. Ugyanakkor arra kérte a sportújságírókat, hogy ők is vegyék észre a hibáikat.
Mécs László az előtte szóló Terényi Imre egyik mondatába kapaszkodott bele, s nem értett egyet azzal a véleményével, hogy a sportújságírók szakmai értekezlete nem szorítkozhat csak személyi kérdésekre. „Hiszen ha olyan kijelentések hangzanak el valakivel kapcsolatban [Sebes Gusztávra célzott] – mondta –, hogy törvénytelen, igazságtalan döntéseket hoz, hogy ténykedései szinte merényletek, hogy magatartása öntelt, félistenre valló, akkor ezek igenis olyan problémák, amikkel foglalkozni kell. Ha ez a személy nem tartja érdemesnek ezt az értekezletet arra, hogy eljöjjön közénk…
[Kéri János]: Nem hívták meg! Tisztázzuk ezt! Nem hívta meg senki!
[Lukács László]: Sebes elvtárs azt mondta, hogy ő nem ül le újságírókkal.
[Kéri János]: Egyébként erre az értekezletre nem hívták meg. Ezt tisztázzuk!
[Lukács László]: Nem is lehet meghívni. Van egy olyan elintézetlen ügy, amelyet a Tájékoztatási Hivatallal és az adminisztratív osztállyal együtt intézünk, s amíg Sebes elvtárs és az újságírók között az ügy nincs tisztázva, addig nem lehet együttműködni…”
Sebes Gusztáv 1956-ban mondott le szövetségi kapitányi megbízatásáról, vált meg a válogatottól. Ugyanebben az évben szűnt meg az OTSB elnökhelyettese lenni. 1957-től szaktanácsadóként dolgozott élvonalbeli csapatoknál (Tatabánya, Budapesti Honvéd, Ú. Dózsa). Feleki László irodalmi munkássága tulajdonképpen a menesztését követően kezdődött és bontakozott ki. Először a Ludas Matyihoz került, de dolgozott több lapnak is. Közben írta a könyveit. Aforizmáit, verseit, háromkötetes művét Napóleonról. Ha élne, bizonyára mosolyogna az itt leírtakon, és talán azt mondaná: „Tévedésekre szükség van, mert a teljes igazság elviselhetetlen.”
A sporthivatal és a sportújságírók kapcsolata addig nem jutott egészséges mederbe, amíg az alá- és fölérendelt viszony megmaradt. Ez pedig még sokáig tartott.
Vége
origo.hu
Hadházy nekiment a rendőrségnek, a BRFK gyorsan helyre is tette
