Velem együtt milliók nézték végig október 3-án a vatikáni Szt. Péter téren IV. Károly osztrák császár és magyar király boldoggá avatási szertartását. Mint megtudtam, az eljárást már évtizedekkel ezelőtt megindították, kizárólag osztrák kérésre. A közvetítést végig figyelemmel kísértem, nem láttam egyetlen magyar zászlót sem, vagy csak egyetlen zászlócska lobogtatását sem. Nem vagyok hivatva bírálni, megkérdőjelezni és kétségbe vonni a Szentszék ez ügybeni állásfoglalását és döntését. Hithű elkötelezettje vagyok a római katolikus anyaszentegyháznak. Mint történésznek azonban vannak fenntartásaim a közvetítést kísérő szövegben elhangzottakra vonatkozóan, amikor is IV. Károly király életrajzát röviden ismertették. Elvem, amelyet ezzel kapcsolatban vallok: „La verité, rien que la verité, toute la verité” – Az igazság, semmi más, mint az igazság, minden az igazság. Egy ilyen jelentős ünnepen, amelyet az egész világon látni és hallani lehet, nem hangozhat el egyetlen olyan mondat sem, amely nem fedi az igazságot. A szertartás végén ugyanis a szentatya áldást ad. A mondat pedig, amely sokakban megütközést keltett, így hangzott: „IV. Károly király Horthy tengernagy árulása révén száműzetést szenvedett… stb.”
Nincs mód egy rövidre szabott olvasói levélben kifejteni a történelem akkori eseményeit írásos dokumentumok alapján. Tény azonban, hogy a király 1921. március 26-án váratlanul és rangrejtve, majd 1921. október 21-én fegyveresen megkísérelte a restaurációt. Tudvalevő, hogy a győztes nagyhatalmak azonnal reagálva, már április 3-án egyhangúan kinyilvánították a magyar királyi kormányhoz intézett jegyzékükben a következőket: „…Anglia, Franciaország és Olaszország képviselői remélik, hogy a volt uralkodó haladéktalanul hagyja el az ország területét, tekintettel arra a rendkívüli veszélyre, amelyet jelenlétének meghosszabbítása Közép-Európa békéjére előidéz. Minden felelősséget elhárítanak maguktól azokért a súlyos eseményekért, amelyek bekövetkeznének, ha ezt a kívánságukat a magyar kormány nem teljesítené”. (M. Kir. Külügyminisztérium okmánytár, II. köt. 317. 1.) Ennél a jegyzéknél sokkal erélyesebb volt Prága, Bukarest és Belgrád reagálása, amely IV. Károly király visszatérését casus bellinek tekintette, és napokon belül mozgósítást rendelt el. Október 29-én a győztes hatalmak követelték IV. Károlynak a magyar tróntól való megfosztását is. Majd kis idő múlva intézkedtek, hogy a királyt a Dunán várakozó Glowworm brit monitoron a Fekete-tengerig vigyék, ahol átszállítva másik hajóra, Madeira szigetére szállítsák. Itt fejezte be tragikus életét a fiatal király, 1922. április 1-jén.
A királykérdésben egyébként Horthy Miklós a királyhoz intézett hosszú levelében kifejti részletes álláspontját, s így fejezi be: „Egész életemben önzetlenül teljesítettem kötelességemet. Ma a kötelességem, hogy jelentsem: ha Felséged fegyverrel vonulna be Budapestre, Magyarország léte megszűnne. Legmélyebb hódolattal: Horthy”. Árulónak minősíteni olyan valakit, aki nem szolgált rá arra, és negyven-hét évvel halála után védtelenül áll a rágalommal szemben? Ilyennek nem lett volna szabad megtörténni egy szentté avatási szertartáson. Igen sajnálatos, hogy osztrák részről nem tájékozódtak hitelesen és magyar oldalról talán nem hallhatták az elhangzott szöveget. Még sajnálatosabb, ha látták-hallották, de nem javítottak rajta, vállalva ezzel a történelmi tájékozatlanságot.
Ez bizony bűn – sőt több mint bűn: hiba volt.
Dr. Szálka Irma
Budapest
origo.hu
Péntek 13 kvíz - Igazi horror ezt hibátlanul megcsinálni!
