Végre az európai népek nagy családjának része leszünk! Belépek a pártba! – üdvözölte lelkesülten a desztalinizációval indító Hruscsov hatalomra kerülését Jurij German író. Az „európai népek nagy családjára” utalás ugyan erős túlzás volt, hiszen a hatalmi ágak szétválasztása terén szinte semmi sem történt, a többpártrendszer bevezetésére még csak nem is gondoltak, s az emberi és állampolgári jogok nyugati típusú értelmezése is idegen volt Hruscsovtól, aki a hatalom gyakorlásának csakis autoriter formáját ismerte el. A hatalmat senkivel sem kívánta ugyan megosztani, intézkedéseinek jelentős része is csupán ennek megtartását szolgálta, az emberek körében mégis népszerű lett, a nevéhez kapcsolódó évtized pedig „olvadás” néven íródott be az orosz történelemkönyvekbe. Elsősorban azért, mert Sztálintól eltérően az ő tekintélyelvű országlása nem a tömeges represszióra támaszkodott, sőt, sikerült megerősítenie a párt ellenőrzését az állambiztonsági szolgálatok felett, ami formálisan legalábbis megkerülhetetlenné tette a bíróságokat.
Hruscsov nevének említésekor ma leginkább a megszállott kukoricatermesztés, a manapság végképp rekonstrukcióra szoruló „hruscsobkák”, a 60-as évek elején épített ötemeletes házak, az absztrakt művészet elleni emlékezetes kirohanás, Gagarin űrrepülése, a Sztálin bűneit leleplező XX. kongresszus, valamint a novocserkasszki sortűz juthat az ember eszébe. No és a viccek végtelen sora. Így például az, hogy a jereváni rádiótól megkérdezik, mivel járult hozzá Hruscsov a kommunizmus felvirágzásához. Mire a válasz: egy lágyságjellel a z után. Vagy a másik, amely a szelepeket kiengedve arról szól, mi lesz a Szaharában, ha bevezetik a kommunizmust. Jegyre adják a homokot! – hangzik a válasz. De az a gyöngyszem is hűen jellemzi a kort, amelyben egy falusi idős bácsi arra inti Hruscsovot, hogy Amerikát elég utolérni, ám nem kellene lehagyni. A főtitkár értetlenkedő kérdésére pedig a parasztember azt feleli, hogy ez utóbbi azért nem lenne túl előnyös, mert akkor az amerikaiak meglátnák, a szovjeteknek ki van a hátsójuk! Hruscsovon tehát nyíltan lehetett nevetni, ami hatalmas változás a félelem évtizedei után – foglalja össze a korszak lényegét a Nyezaviszimaja Gazeta. A főtitkárt „kukuruznyiknak”, fecsegőnek, az orosz népmesék együgyű szereplője után „Ivanuska-duracsoknak” nevezték. Ez még akkor is forradalmi változás, ha a csasztuskák, viccek nagy részét a Lubjanka laboratóriumaiban gyártották. A nép tudatában az egyszerű, okos, de bolondos orosz muzsik képe élt róla. Jól jellemzik őt az ebből a korszakból fennmaradt jelszavak is: „Utolérni és lehagyni Amerikát!” vagy „A szovjet emberek fiatal generációja már a kommunizmusban fog élni!”. Mi, magyarok elsősorban 1956 kapcsán emlékszünk Hruscsovra, aki elkötelezettségét nemzetközi kérdésekben az Egyesült Államokban sem tagadta meg. Diplomatákkal beszélgetve így viccelődött: „Köztünk csak a földkérdésben van vita: nem tudunk dűlőre jutni abban, hogy melyikünk földelje el a másikat!”
A Kreml intrikái utolérték Hruscsovot is. Az SZKP Központi Bizottságának plénuma az ő helytelen lépéseit tűzte napirendre 1964. október 14-i ülésén. A készülődő puccs főszereplői nyugodtak lehettek, hiszen előző este a főtitkár bizalmasan elmondta Mikojannak, hogy nem fog harcolni a hatalomért. „A legfontosabbat már megcsináltam, megöregedtem, elfáradtam” – fejtegette. Az „olvadás” korszaka után jött a „tespedésé”. Brezsnyev pedig eközben azzal hencegett, hogy „Hruscsov Sztálin halála után leplezte le a személyi kultuszt, míg ő még Hruscsov életében számolt le annak kultuszával”. Jó két hónap múlva az újév alkalmából már csak Mikojan köszöntötte Hruscsovot.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
