Nyárutó

Ez itt a vénasszonyok nyara. Az öregecskedőké. Felejtsük el most néhány percig a szűkre szabott KISZ-embert, mártózzunk meg az őszi napsütésben, ültessük a gyereket a térdünkre, meséljük el neki János vitézt (aki Kukorica Jancsiként kezdte), karoljuk át kedvesünket, ízleljük újra a költő versmondatát: „Elhull a virág, eliramlik az élet…”
Szép tud lenni az ősz. Még akkor is, ha a bágyadt napsütést ködös, nyirkos hajnalok követik majd, bőr alá bújós hideg érkezik, zúzmara telepszik a kertre, később a ballonkabát is kevés lesz…
Szeretem az őszt. Az ősz összehozza az embereket, családot csinál azokból, akikkel együtt élsz. Embert emberrel közösséggé fabrikál. Szerepe van az ősznek. Ne fintorogjunk a novemberen: bágyadt, szürke hónap, de meglátogatod a temetőt, ahol szüleid pihennek, gyertyát gyújtasz Mindenszentekkor, halottak napján.
Ott sem boldogabbak az emberek, ahol egész éven át vakítóan ragyog a nap, körbezöldít a mediterrán. Kell, hogy változzanak az évszakok. Ezt odafent találták ki, ahol őrködik a Rend. Elutazni is azért jó, mert jó viszszatérni. Ahogyan az ember a másik hiányára is csak akkor döbben rá, amikor már nincs. Fáj a hiány. Duplán dobban a szíved…
Ez a vénasszonyok nyara. Öreg Betyár kutyámmal kicammogunk a tóig, sánták, öregek vagyunk mindketten, megnézzük, hogyan fodrozódik a víz, és valószínűleg mindketten arra gondolunk, hogy volt másképpen is, volt tavasz, szerelem, rügyek, szívdobbanás. Idő, amikor még akartál valamit.
Ne haragudjatok az őszre, kedveseim. Szerepe van az életünkben. Tükör, hangulat, emlék. Az öregecskedő KISZ-embert meg majd elviszi a forgószél, ahogyan a percembereket.
Aztán meg tavasz lesz.