A nyomdász dilemmája

Szerdáról csütörtökre virradólag, hajnali kettőkor indult el az a kamion Székelyudvarhelyről Budapestre, amely a szocialista párt szóvivője, Nyakó István tizenkét órával korábban adott nyilatkozata szerint egyszerűen nem is létezhet. Korábban már elindult két jármű – a három tehergépkocsiban másfél millió szórólap érkezik Magyarországra, hogy a szavazópolgárokat december ötödikén két nem beikszelésére buzdítsa.
Ha volna kedvünk viccelődni, azt is mondhatnánk, hogy beindult az MSZP (vagy a kormány?) által kitalált „szülőföldprogram”: a szocialisták munkát adtak a székelyudvarhelyi nyomda háromszáz dolgozójának, elősegítve ezzel családjuk megélhetését és a szülőföldjükön való megmaradásukat. De nincs kedvünk viccelődni, becsületes magyar ember ilyenkor sírni tudna, vagy tehetetlen dühében és szégyenében beleverni a fejét a falba.
Ezt is megértük: a székely anyavárosban (ahol nemrég a magyar történelem tizenhárom személyiségének szobrát avatták a központban felállított Emlékezés parkjában) készíttették el a szocialisták azt a kampányújságot, amelyben az anyaországiakat arra szólítják fel, mondjanak nemet nemzettársaik magyar állampolgárságára. Képzeljük el annak a konok székely nyomdásznak a lelkét, aki annak köszönhetően vihet haza kenyeret a családjának, hogy közben tudja: olyasmit gyárt, amivel a saját és gyerekei jövőjét, álmait, illúzióit zúzzák porba. Nagy Pál, a Magyar Polgári Szövetség ügyvezető elnöke szerint „ez a mindannyiunk által kért kettős állampolgárság elleni eddigi legdurvább támadás. Bánt, hogy az MSZP-nek sikerült egy székelyföldi céggel elvégeztetnie a hóhérmunkát”.
Minden rosszban van valami jó – mondják az okosok, de ebben a szégyenletes történetben nem tudok semmi pozitív vonást felfedezni. Talán csak annyit: tizenkét óra alatt ritkán van alkalmunk végigkövetni a Magyar Szocialista Párt hazugsággépezetének összeomlását. Mert tegnap délben, a fideszes Szijjártó Péter sajtótájékoztatója után Nyakó azt mondta, hogy politikustársa állításaiból egy szó sem igaz, így az sem, hogy „Japánban vagy Amerikában vagy Székelyudvarhelyen csináltatott volna az MSZP kampányfüzetet. Ezért azt mondom, ha és amennyiben a dezinformációt Magyarországon találták volna fel, akkor Szijjártó Péter ma magyar milliárdos lenne”.
Szijjártó Péter nem lehetne ma milliárdos Magyarországon, ezeket a szocialisták berkein belül kell keresni, mindjárt a miniszterelnöknél kezdve a kutakodást. Ha ül a Nyakó-féle analógia, akkor Gyurcsány a dezinformációból lett milliárdos, de ezt most hagyjuk, maradjunk a szórólapoknál. A szocialista szóvivőnek délután szólhatott valaki, mert már nem tagadta a szórólap létezését („tudomásul vesszük, hogy a képviselő úr ezt a sajátos módját választotta az MSZP kampánykiadványának bemutatására, mivel valószínűleg felkeltette a választók érdeklődését. Örömmel vesszük, és bízunk abban, hogy sokan fogják ezt olvasni”), hogy aztán estére már azt nyilatkozza a Népszabadságnak, hogy „egy budapesti céggel szerződtek le egy rendkívül nagy példányszámú hírlevél kinyomtatására, amelyet a vállalkozás – miután a rövid határidejű megrendelésre Magyarországon nem talált megfelelő nyomdai kapacitást – Erdélyben, egy székelyudvarhelyi nyomdában állíttatott elő”.
Rendkívül életszerű, hogy valaki megrendeli másfél millió példány kinyomtatását egy újságból, és nem tudja, hol készül a lapja. Nyilván arra számít, hogy amikor kinyomtatják, egyszer csak egy pizzafutár és a postás között csönget három kamionsofőr a Köztársaság téren, hogy csókolom, hova pakolhatjuk a több tíz tonnányi újságot. A dolog számomra ennél sokkal egyszerűbb: a megrendelő, vagyis a szocialisták fejében meg sem fordult, hogy ez egyáltalán sérthet valakit a határ másik oldalán, ők mindössze azt látták, hogy x millió forinttal „ócsítva” (hogy egy azóta megbukott klasszikust idézzek) kapják meg az újságjukat. Ezt a verziót támasztja alá a szóvivő azon mellékmondata, hogy „nincs is különösebb jelentősége” annak, hol végezték el a munkát.
Internacionálén edződött elvtársaink soha nem tudják, mikor minek van különösebb jelentősége. Számukra a professzionalizmus egyenlő a prostitúcióval: egy nyomdának például szó nélkül ki kellene nyomtatnia a saját dolgozóinak deportálásáról szóló végzéseket is, hogy aztán a műszak végén a munkások szép sorban, egyetlen zokszó nélkül elballagjanak a munkatáborba.
Szerencsére még vannak igaz emberek, akik nem így gondolkodnak. Akadt olyan nyomdász, aki nem nyelte le a könnyeit, hanem munkahelye – és ezzel családja megélhetésének – kockáztatásával kihozta a kiadványt a különben elég szigorúan őrzött nyomdából. Akadnak még ebben az országban olyanok, akik felháborodtak a szocialisták mérhetetlen cinizmusán és érzéketlenségén, akik úgy gondolják, hogy nem szabad kihasználni egy régió nyomorúságát és kiszolgáltatottságát.
Az MSZP által kiadott szórólaptól különben elhatárolódott a Romániai Magyar Demokraták Szövetsége is – szerintük méltányos a határon túli magyarok igénye, hogy aki magyar nemzetiségű, kedvezményesen juthasson magyar állampolgársághoz. Az RMDSZ ismételten felkérte a magyarországi választókat, hogy december 5-én szavazzanak igennel a kettős állampolgárságra, és felszólították a magyar kormánypártokat, hogy „ne folytassanak az anyaországi választókat és a határon túli magyarokat egymással szembeállító kampányt”. A kolozsvári Magyar Ifjúsági Tanács és az Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezet saját kampánycsapatot hozott létre Kolozsváron, hogy közvetett módon ösztönözzék Magyarország lakosságát a részvételre és az igennel való voksolásra. Ők is megrendeltek egy szórólapot, de nem másfél millió példányban (igaz, nincsenek milliárdosok közöttük): tízezerkétszáz pécsi postaládába kerülhet be az általuk megszerkesztett kampánycetli. Akartak ezer színes falragaszt is, ám annak kinyomtatására már nem maradt elég pénzük… Más határon túli falvak-városok (a Magyarok Világszövetségének kezdeményezésére) kopogtatólevelekkel keresik meg anyaországi testvértelepülésük lakosságát, hogy tiszteletteljes hangon kérjék őket a nemzeti összetartozás melletti voksolásra. Az igenre buzdítanak olyan közéleti személyiségek is, akik az anyaország határain túl születtek vagy élnek, köztük Sütő András, Grendel Lajos, Habsburg György és Bodor Pál (Diurnus) is.
Mindezek az emberek csak azt fogalmazták meg, ami egy normális nemzeti közösségben magától értődik: Ne hagyjuk cserben egymást! Minden magyar felelős minden magyarért!