Besúgók évtizede

k ö n y v e s h á z

Szomorú könyv. Rosszkedvű lesz tőle az ember. Odacsapja a kötetet az ágy széléhez, vagy felteszi a könyvespolc legtetejére. Rögtön hozzáteszem, nem a megírás módja, hanem a benne foglaltak miatt. De tegnap még Graham Greene Álomnaplója mellett hevert az újonnan vásárolt éjjeliszekrényen. Bárha csak álom lett volna ez is, ami sajnos kőkemény valóság volt: a beszervezés, a megfigyelés, a jelentés – az ügynökmúlt, a jellemet megnyomorító kényszer, a zsarolás sokféle formája időben, térben.
Szomorú könyv – írtam, mert újabb mítosz foszlik szét, amely egy futballcsapat körül lengedezett, a hatvanas–hetvenes évek Ferencvárosa körül. Persze ne csináljunk úgy, mintha nem tudnók, hogy az élet minden területére kivetette hálóját az elhárítás, miért lett volna kivétel a futball, a sport? Csakhogy az ember reménykedik: a játék védettséget élvez. Aztán traumaként éljük meg, amint sorra derül ki: ez is besúgó volt meg az is.
A szerző pontos vonalvezetéssel, csak a lényegre szorítkozva mutatja be a mechanizmus működését, az ördögi konstrukciót, amelyre a rendszer épült. A tömörség és a stílus sokkol. És persze a dokumentumok.
Nincs kétségem a siker felől, és jó is, hogy megszületett a könyv, mert a sok pletyka után segít a tisztánlátásban; rádöbbent arra, amit tudtunk s amitől mégis vonakodtunk. A szerző nem tárja fel, hogy a „Nemere” ügynöknév mögött melyik játékos rejtőzködik, valójában azonban már egy ország tudja; Novák Dezső a televízióban is nyilatkozott. Alku tárgya volt a nyilatkozat, vagy a lelkiismeret lázadása?
A bundák és a további konkrét példák felemlegetésén túl a könyv következtetései is elgondolkoztatók: „A magyar futball sorsa [ugyanis] az elhárításon – is – múlott!” – olvashatjuk. Így igaz. Egyetértek. Mert befolyásolta az eredményeket, hogy tudatosan kit tettek tönkre, kire nem építettek. Ez a következtetés most az újdonság erejével hat, miközben mindig csak a játékosok, az edzők nyakába varrták a vereséget. A magyar futball visszaeséséhez, lezülléséhez 1968 és 1978 között a besúgók jelentései is hozzájárultak. Hogy közben Lakat Károly, a csapat edzője a bajnokság megnyerését követő három eladott meccsbe majdnem belehalt, ez a hatalom akkori urait (elvtársait) nem nagyon érdekelte. Hogy az akkori szurkolók majd köpnek egyet, vagy a szemétládába hajítják a könyvet, ezen az elhárítás volt munkatársai – ha élnek még – csak jót derülnek.
„Nemere” saját világa egy kinyitott dosszié nyomán közös világunkká vált, ahogy Graham Greene Álomnaplója. Birkózzunk meg vele, ha tudunk!
(Bocsák Miklós: Ki volt a Fradi besúgója? A „Nemere”-dosszié. Magánkiadás, Budapest, 2004. Ármegjelölés nélkül)