Cikcakk- költségvetés

Hogy politikai költségvetése lesz jövőre hazánknak, a napnál is világosabb, hiszen a Gyurcsány-kormány szinte megalakulása pillanatában többletköltési igényekkel – új munkahelyek létesítésével, a fiatalok támogatásával és az autópálya-építések folytatásával – rukkolt elő. Ám a jelenlegi helyzetben, mikor is tetemes az államadósság mértéke, elképesztően magas a folyó fizetési mérleg és az államháztartás hiánya, továbbá az éves infláció hét százalék körül alakul, megkopott az ország tőkevonzó képessége, s gondok vannak a magyar versenyképességgel is, az említett igények mellett öszszességében kevesebbet kell majd költenie az államnak 2005-ben. Konkrétan: a kormány által benyújtott költségvetés bevételi oldala 6,6 százalékkal több a parlamentnek egy évvel ezelőtt átadott és kisebb módosításokkal elfogadott tervezeténél. A kiadási oldal eközben 7,1 százalékkal, a deficit pedig 11,6 százalékkal haladja meg a 2004-es büdzsé eredeti számait.
Tehát politikai, nem pedig szakmai alapokon tervezett költségvetése lesz jövőre Magyarországnak – ez az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből is egyértelműen kiderül. Az ÁSZ nem kevesebbet állít, mint hogy a 2005-ös büdzsé bevételeinek 53 százaléka közepes vagy magas kockázatú, azaz teljesülésére lényegében nincs garancia. Újdonság ez a számvevőszéki megjegyzés – az elmúlt tizennégy esztendő leforgása során tudniillik ilyen lesújtó kritikát egyszer sem fogalmazott meg az ÁSZ, melynek elnöke, Kovács Árpád egy rádiós műsorban egyenesen cikcakkköltségvetésre keresztelte el a törvénytervezetet. A méltán elismert, független szakember rámutatott, hogy a magántőke bevonásával megvalósuló infrastrukturális fejlesztések finanszírozása hogyan is hat majd ki – valószínűleg évtizedekig (!) – az állami kiadások alakulására, amelynek terheit cseppet sem mellesleg mi, adófizetők álljuk. Számítások szerint egyébként 2-300 milliárd forintos lesz az az összeg, amelyet az autópálya-koncesszió kapcsán magántőkéből remél a kormányzat. Ez a konstrukció 25-30 éves eladósodást indíthat el, arról nem is beszélve, hogy szűkíti a következő kormányok mozgásterét. (Jellemző, hogy törvénysértő módon nyújtották be a költségvetési törvénytervezetet, az államháztartási törvény előírásait megsértve.)
A büdzsé más stratégiai területét említve, az adórendszer átalakítása pont annak a rétegnek nem kedvező, amely erre leginkább rászorulna: minden harmadik adózó, vagyis 1,3 millió ember, bruttó 800 ezer forint éves jövedelem alatt keres. A módosítás, vagyis a 26 százalékos kulcs kiiktatása ugyanakkor rájuk nem vonatkozik. Miközben pedig a pénzügyi tárca azt kommunikálja, hogy csökken az elvonások mértéke, jövőre 100 ezer forintban maximalizálják az adókedvezményeket, amelyek sok esetben elérhetetlenek. Ravasz módszer: adót emelni nemcsak úgy lehet, hogy az adókulcsot növeli a kormány, hanem az adókedvezmények megszüntetésével is. Hasonló a helyzet a lakástámogatási rendszer átalakításával is, amely – koncepcióját tekintve legalábbis – az Orbán-kormány otthonteremtési programját kívánja rehabilitálni.
Ezek után valódi gyöngyszem, hogy Gyurcsány Ferenc a költségvetés általános vitájában kifejtette: a büdzsé iránya világos, „építjük tovább Magyarországot, az egyetemeket, autópályákat, sportlétesítményeket, közutakat és kórházakat, úgy, hogy csökkentjük az átlagos adóterhelést és a hiányt”. A kormányfő „felelőtlen és átlátszó” politikának nevezte azokat az ellenzéki felvetéseket, amelyek egyszerre szorgalmazzák a kiadások növelését és a hiány csökkentését.
Persze a jövő évi, „jóléti büdzsében” – a propaganda ellenére – az adók emelkednek, a hiány alultervezett és az eladósodottság nő, az állami adminisztrációt pedig leépítik. S a kamara számításai szerint 100 milliárd forint körül lesz az a pénz, amelyet a vállalkozások zsebéből kivesz az állam. Miután azonban a 2002-es szocialista választási ígéretek többsége ebben a kormányzati ciklusban már nem teljesül, a jólétre pedig néhány évtizedet még várni kell, jut majd bőségesen pénz a kormányzati kommunikációra – ennek a tételnek megduplázódik a költségvetési támogatása.
Jövőre tehát nemcsak Batiz Andrásra, hanem a kormányzati média- és propagandagépezetre, továbbá a kormányt feltétlenül kiszolgáló pártsajtóra is figyelnünk kell. Persze csak azért, hogy megtudjuk a nagy igazságot: soha nem éltünk még ilyen jól.