Megdöbbentő, hogy milyen szegényes és elhanyagolt a kortárs magyarországi Tátra-irodalom. Miközben évtizedek óta sorra jelennek meg a legnevezetesebb hegyóriásokról a kalandos útikönyvek, sziklamászó útmutatások, „hogyan győztem le a Kilimandzsárót” típusú sportdicsekvések, még mindig fájóan hiányzik annak a hegységnek a turisztikai, művelődéstörténeti leírása, amely hozzánk a legközelebb áll. Térben és lélekben egyaránt. Csak antikváriumi ritkaságként bukkanhatunk háború előtti (és szórványosan utáni) kiadványokra a világ legkisebb kiterjedésű magashegységéről, a régi Magyarország és a Kárpátok legmagasabb csúcsairól, azokról a magyar, szász és szláv regékről, melyek a legkomorabb hegyi tavakat, gránittornyokat és hágókat övezik. Valamint a derék magyar és cipszer polgárokról, zergevadászokról és kincskeresőkről, akik a középkortól kezdve keresztül-kasul fölfedezték és bejárták a Magas-Tátra legveszedelmesebb sziklaösvényeit, s akik merő szépségvágyból kezdetleges eszközeikkel fölkapaszkodtak a leglehetetlenebb helyekre is.
Bár szelíden megbújik a könyvpiacon, Nagy Árpád könyve azért nagy fontosságú turistakalauz. A 250 tátrai túra körültekintő leírását és új, magyar földrajzi nevekkel is ellátott (!) Tátra-turistatérképet tartalmazó könyv eleget tesz a hegyi bedekkerek minden kívánalmának. Megismerhetjük belőle a hegység történetét, állat- és növényvilágát, földtani összetételét; pontos eligazítást kapunk a jelölt (és olykor a jelöletlen) turistautak bejárásáról, a túrák időtartamáról, nehézségi fokáról, a megtett szintkülönbségről, illetve a hegyi közlekedés évszázadok óta kiforrott viselkedési szabályairól. Ám még ennél is sokkal több e könyv: történelmi részeiben megmutatja, hogy miképp vált a Tátra a magyar–cipszer turisztikai gondolat gránit és mészkő emlékművévé. Kezdve a késmárki latin nyelvű líceum középkori hagyományától – a tanárok diákjaikkal minden évben felkapaszkodtak a magas hegyi régiókba, fokozatosan hódítva meg a járhatatlannak hitt havasi övezetet – a Magyarországi Kárpát Egyesület 1873-as megalakulásán át, amikortól kiépültek a jelzett hegyi utak és menedékházak, a nevezetes Magisztrále és a többi, egészen a Grósz Alfréd-féle Tátra-imádókig, akik a csehszlovák megszállás után sem hagyták megszakadni a hegyi túrázás mélyen polgári hagyományait.
Ma ismét sok magyar tapossa ezeket a régi havasi utakat. Legtöbbjük már szinte csak szlovák nevükön ismeri a csúcsokat, fontosabb helyeket. Sokuk Téryho chatának mondja a Téry Ödön menedékházat, Rysynek a Tengerszem-csúcsot, Skalnaté plesónak a Kőpataki-tavat. Nem esetlen nosztalgia, nem haragos sovinizmus, csupán csöndes tiszteletadás vakmerőn gyönyörködő, természetszeretetre tanító elődeinknek, ha ismerjük a régi neveket, régi utakat, régi kincseinket is. Minden úton járónak elmaradhatatlan alapmű Nagy Árpád kalauza.
(Nagy Árpád: 250 tátrai túra. Kornétás Kiadó, Budapest, 2004. Ára: 3000 forint)
origo.hu
Több fa is az útra vagy házakra dőlt Veszprém vármegyében
