Alkalmatlan a haza szolgálatára. Nem voltam katona. Polgári szolgálatos se, merthogy amikor engem soroztak, akkor még csak Jehova tanúi és páter Bulányi lelkiismeretesei teljesítettek polgári szolgálatot – a tömlöcben. Most már, ha akarnék, se lehetnék katona. A haza elméletileg se szólíthat többé, hisz Magyarországon eltöröltetett a sorkötelezettség. Az anekdotákért kár. Nem fogjuk megtudni, mi a rozmár. Megmaradunk a fóka szintjén. Hogy másért kár-e? Ne tőlem kérdezzétek.
Én azóta vagyok először ártatlan, amióta megszűnt a sorkötelezettség, hisz eleddig bármikor elhurcolhattak volna – ártatlanul. Szépítjük vagy sem, a katonaidő: szabadságvesztés volt. Az ott a láger, az ott a fegyház, az pedig ott a laktanya, fiam. A békeidő tette-e, vagy saját lelki alkatom, egy tény: sohase éreztem, hogy annak az eszelős szívatásnak és bornírt regularizáltságnak, ami sorkatonaság címszó alatt folyt, bármi köze lett volna úgymond a hazaszeretethez, mindazonáltal, aki most azt hiszi, hogy megszállott pacifista vagyok, téved. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a dolog sem érzelmileg, sem értelmileg nem tudott megérinteni. Megragadni. Megfogni. Elképzelhető, hogy vészesebb, nehezebb időkben magam is úgy éreztem volna: szólít a haza.
Minő idő ez, mert úgy érzem, most szólított – a haza. Úgy érzem, fel vagyok szólítva. Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje. Ha már egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni, éljen a magyar szabadság, éljen a haza. Mindnyájunknak el kell menni – s igennel szavazni a kettős állampolgárságra. Ha nem lennék megszólítva, nem írnék így.
Ez sugalmazott írás. A hazaszeretet, a magyarság szeretete súgta, diktálta nekem. Az a némiképpen meghatott és olykor vak hév, mely képes búcsút inteni az anyának, képes búcsút inteni a családnak, felkelni hajnaltájt, s megjelenni a kijelölt önkéntes sorozóhelyen: itt vagyok. Rongy életem? A haza becsülete? Az életem rongy volna? Inkább bársonyköntös. És a haza becsülete?
Meglehet, épp ez kell nekem most. A szerencsére életemből kimaradt totális véráldozat helyett a „fehér vértanúság”, a bölcselő kételynek ellentmondva határozottan kiállni valami mellett: igen, igen, igen.
Lehet, hogy mindenekelőtt épp nekem kell ez a határozott igen. Nekem van a legnagyobb szükségem rá. A bonyolult összefüggések, a macskakörmök, három pontok, idézőjelek, a valószínűlegek, talánok és esetlegek helyett kellett végre nekem egy igaz igen. Olyat játszok a változatosság kedvéért, hogy most igen. Akinek hivatása támad, papi hivatása, nos, azt is úgymond szólítani szokta az Úr. És akkor megy. Képes mondani, hogy igen.
Akik hazájukat fegyveresen szolgálták, lelkiismeretesen tették. Akik megtagadták ezt a szolgálatot: lelkiismereti okok miatt cselekedtek így – a lelkiismereti szolgálatmegtagadók. Most eljött a lelkiismereti szolgálat ideje. Nem fegyveres és nem polgári szolgálat ez, hanem lelkiismereti szolgálat. Megharcolni Magyarországnak a magyarokért. Isten hozzájuk. Béke velünk.
origo.hu
Bródy János fia takarít, hogy elüsse az időt a kaliforniai börtönben
