Fogas kérdés

Gondolhatnánk, hogy a szavazók nagy lehetőséghez jutottak, hiszen ügydöntő népszavazással egyértelmű iránymutatást adhatnak a pártoknak: engedjék-e a privatizációt vagy ne. Csakhogy még a magánosítás leállítását szorgalmazók véleménye is eltér abban, hogy pontosan mit is kellene megtiltani. Csak a tulajdonjog értékesítését, vagy a működtetési jogét is? És vajon minden vállalkozót – az orvost és a nonprofit szervezetet is – ki kell zárni az egészségügyből, vagy csak a nyereségérdekelt nagytőkét? A népszavazáson azonban nem lehet véleményt mondani a részletekről. A kérdésre csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni.
Míg nálunk csak az egészségügy speciális kérdéseiről szólt a vita, addig Európa számos államában elméletibb dolog került a disputa középpontjába. Az, hogy milyen hatása van a magántőkének általában a közszolgáltatásokra: az egészségügyre, az oktatásra vagy a postai szolgáltatásra. Ezekben az országokban leginkább a radikális baloldal illesztette programjába a privatizáció leállítását. Az ötletet Magyarországon a Munkáspárt vette át azzal, hogy aláírásgyűjtésbe kezdett. A rendszerváltás sajátos története – az állami rendszer rekordgyorsaságú lebontása –, valamint a baloldal által irányított privatizáció rossz tapasztalatai miatt talán nem meglepő, hogy a Fidesz is csatlakozott a kezdeményezéshez, noha ezzel más álláspontot képvisel, mint az Európai Parlament néppárti frakciójában a képviselők többsége, akik nem ellenzik a magánosítást. Az egészségügyi privatizáció jó esetben arról szól, hogy a befektető garantált haszonért megemeli az ellátás színvonalát. Nemzetközi példák mutatják: biztos profitot leginkább úgy szereztek, hogy az egészségbiztosítóval külön alkut kötöttek a kedvező finanszírozásról, vagy megállapodtak arról, hogy a fejlesztésekért cserébe az egészségügyi intézmény egy részét más célra hasznosíthatják. Mit kockáztatunk ezzel? Azt, hogy az egészségügyi intézmények jövőjéről, fejlesztéséről nem politikai és jó esetben orvosszakmai, hanem kizárólag gazdasági szempontok szerint döntsenek.
Az egészségügyi intézményeket, szolgáltatásokat semmilyen jogszabály nem védi jelenleg. Ezeket ugyanúgy lehetett és lehet most is magánosítani, mint a cipő- vagy könyvesboltokat. A helyzet talán még annál is rosszabb: a befektetők akár egy-egy jól menő részleget is megszerezhetnek (kimazsolázhatnak) a kórházakból. Már az előző kormány is megpróbált jogszabályt alkotni az állapotok rendezésére. Az Orbán-kormány idején heves viták közepette elfogadta az Országgyűlés a lex Mikola néven elhíresült jogszabályt, amely csak a nonprofit szervezeteknek engedte a tulajdonszerzést. Ezt azonban kormányra kerülésük után kiütötték a szocialisták. Jött a megengedőbb, a nyereségérdekelt befektetőknek is zöld jelzést adó Csehák Judit-féle kórháztörvény. Ám ezt megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab). Eközben kezdett aláírásgyűjtést a magánosítás leállításáért a Munkáspárt, a Baloldali Front-Munkás Ifjúsági Szövetség és a Társadalmi Demokráciáért Mozgalom. Céljuk az volt, hogy 200 ezer hiteles aláírás összegyűjtésével arra kényszerítik az államfőt, hogy ügydöntő népszavazást írjon ki. Sokan gondolták, az akciónak nincs értelme, miután az Ab „elmeszelte” a kórháztörvényt. Ám a kezdeményezők úgy vélték, nem vált okafogyottá a népszavazás, hiszen ők nem a kórháztörvény megsemmisítéséért, hanem a privatizáció leállításáért szálltak harcba.