Sajnos a két magassal (Juhász, Kuier) felálló törökök nemcsak a lepattanókban voltak erősebbek az első öt perc után. Az is látszott, hogy a Galatasaray teljesen más fordulatszámon pörög támadásban és védekezésben. Kamiah Smalls nagyon csúnyán verte meg Böröndyt, majd dobott be egy hárompontost, de valahogy mégis tízen belül maradt a Sopron az első negyed végére.
Ez nagyban köszönhető a csereként beállt Papp Diának, aki két pontos középtávoli dobása mellé egy hárompontost is értékesített.
A negyedet Jelena Brooks dudaszóra visszatett közeli kosara zárta (13-18).

A második negyed elején hangra kapott a soproni közönség is, mivel Jelena Brooks triplájával még közelebb lopódzott a Sopron. Sőt, Papp Dia betörése után Sitku Zsuzsa hárompontosával és Böröndy büntetőivel már vezettek a hazaiak. (22-18). A török időkérés a negyed felénél érkezett, s minden bizonnyal szükségszerű volt, hiszen a vendégek bő öt perc alatt mindössze három pontra voltak képesek. A szünet után Oblak negyedik kísérlete már sikeres volt a hárompontos vonalról majd egy sokadik elzárás-leválás után a szlovén irányító Juhász Dorkát játszotta meg, aki ekkor már a nyolcadik pontját szerezte a meccsen (29-28). Az utolsó két percre Juhász közeli kosarával és Sehernaz Cidal büntetőivel előnyhöz jutott a török sztárcsapata, de húszpercnyi játék után a négypontos hátrányt minden bizonnyal aláírták volna a hazai szurkolók a meccs előtt (31-35).
Nagyot küzdött a Sopron, Juhász Dorka dobta a legtöbbet
Az első két negyed után némi büszkeséggel tölthette el a magyar kosárlabdáért szurkolókat, hogy
Juhász Dorka tíz pontjával és hét lepattanójával a legeredményesebb játékos volt a Galatasaray együttesében.
A törökök (20) közel háromszor annyi pontot dobtak a büntetőterületen belül mint a magyar bajnok (6), de Gáspár Dávid csapatának kispadja viszont közel húsz pontot szorgoskodott össze húsz perc alatt. A soproniakat a kilencpontos Jelena Brooks és a hétpontos és három gólpasszal álló Papp Dia húzta. Sajnos a harmadik negyed elején gyorsan tízpontos hátrányba került a Sopron, időt is kért Gáspár Dávid, hogy rendezze a sorokat.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!