A Szolnokon balesetet szenvedett autóbusz jó műszaki állapotban volt, néhány hete esett át műszaki vizsgán – közölte a MÁV-csoport szerdán, jelezve: a szakértői vizsgálat kiterjedt a busz műszaki állapotára, a buszvezető felelősségére és egészségi állapotára is.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk,
szerda reggel, 6.55-kor a szolnoki vasútállomásról indult 7-es helyi autóbuszjárat – valószínűsíthetően a sofőr hirtelen rosszulléte miatt – a Varga Katalin Gimnázium falának ütközött.
A tájékoztatás szerint az autóbusz jó műszaki állapotban volt, a Credo BN 12 típusú, 2009-ben forgalomba állított, 16 éves jármű néhány hete esett át műszaki vizsgán. A jármű fékberendezése a baleset utáni bevontatáskor is hatékonyan működött.
A baleset kialakulásában a jelenlegi információk szerint a jármű kora, állapota nem játszott szerepet
– hangsúlyozták.
Ismertették: a balesetnek 18 könnyebb és öt súlyosabb, jellemzően csonttöréssel ellátott sérültje volt. A nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel érintettek között van öt kiskorú utas, a nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel érintettek között pedig egy idős nő is, akit az információik szerint gerincsérüléssel ápolnak.
Hozzátették:
az autóbusz-vezető nem sérült meg, de rosszulléte miatt kórházi kivizsgálásra szállították.
A sofőr május 29-én esett át az éves üzemorvosi vizsgálaton, amely során korlátozás nélkül, egy évre kapta meg az alkalmasságot.
Arról is beszámoltak: a busz az ütközés során az épület lábazatának és homlokzatának kis részét rongálta meg, a busz eleje jelentősen megsérült, az anyagi kár számottevő.
A baleset teljes körű szakértői vizsgálata folyamatban van, az kiterjed az autóbusz műszaki állapotára, az autóbusz-vezető felelősségére és egészségi állapotára is
– jelezték.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a helyi és helyközi autóbuszjáratokon jogszabály szerint nem kötelező a biztonsági öv használata. Ennek ellenére a társaság a 869 új autóbusz most bejelentett beszerzése során minden járművet biztonsági övvel felszerelten rendelt meg, ezzel is tovább növelve az utasok biztonságát.
A közleményben arra kérték a balesetben megsérült utasokat, hogy a következő napokban vegyék fel a kapcsolatot a közlekedési társaság illetékeseivel a [email protected] e-mail-címen.
Kiemelték, hogy minden utasuk utasbiztosítással rendelkezik, így a balesetben megsérült utasok – a Lázár János építési és közlekedési miniszter által elrendelt fájdalomdíjon túl – jogosultak a biztosítási szolgáltatás igénybevételére is.